Szex az ősi Peruban

Az erotikus tárgyú kerámiák, amelyek a perui Moche állam idejéből maradtak fenn, nemcsak a hódító spanyolokat háborították fel: a megmaradt darabokat még néhány évtizeddel ezelőtt is zárt ajtók mögött őrizték. Ma viszont már Peru legkiválóbb múzeumai rendeznek kiállításokat ezekből a tárgyakból, s hírük bejárta a világot.

A kényelmetlen szüzesség

Versengenek érte a múzeumok

A Moche kerámiák a nemi aktusok legkülönfélébb válfajait ábrázoló, cseppet sem szemérmes agyagfigurák, amelyeket több mint 1500 évvel ezelőtt készítettek a magasan szervezett, osztályalapú Moche társadalomban. A Moche-kultúra 800 éven át uralkodott Peru északi részén, körülbelül i. sz. 800-ig.

A huacos eroticos - erotikus kerámiák - néven számon tartott darabokat sokáig a nagyközönség elől elzárva tartották, csak a perui társadalomtudósok elit csoportja nézegethette őket. Nagyon vonakodva ugyan, de a szobrokat alkalmanként hozzáférhetővé tették kiválasztott amerikai és európai kutatók számára is. Maximo Terrazos történész az elsők között volt, aki láthatta a perui antropológiai és történeti múzeum pincéjében "Private" feliratú ajtó mögött őrzött kincseket. Az élmény akkora hatást gyakorolt rá, hogy életét a perui szexualitás története kutatásának szentelte.

A kerámiák révén sokkal behatóbban tanulmányozhatók a Kolumbusz előtti Peru szexuális értékei és szokásai. Az így meginduló kutatások ismét rávilágítanak a spanyol gyarmati bürokraták és az inkvizíciós papok gyakorolta elnyomásra, hiszen a szobrok azt is illusztrálják: hogyan igyekeztek a hódítók "kiűzni a démonokat" a helyi lakosság szívéből, lelkéből - és ágyékából is.

A gyarmati korban az erotikus kerámiákat darabokra törték - mondta Terrazos, az agyagfigurák avatott szakértője. Az 1570-es években Francisco de Toledo alkirály és vallási tanácsadói minden erővel fel akarták számolni a szodómiát, a maszturbációt és azt, amit a kecsua nyelvet beszélő helyi lakosság próbaházasságnak nevezett. Az alkirály és papi tanácsadói döbbenten látták, hogy a homoszexualitás az ország egyes régióiban elterjedt és elfogadott, továbbá hogy az őslakosok nem helyeznek súlyt a női szüzességre, és nem tiltják a házasság előtti szexet. Mi több: a Napnak, vagy az Incának áldozandó leányok kivételével a szüzeket értéktelenebbnek tartották azoknál, akik már megszabadultak ettől a tehertől, ezért a kor híres jezsuitája, José de Acosta felpanaszolta írásában, hogy a lányok az első útjukba kerülő férfival összeállva igyekeznek megszabadulni szüzességüktől.

Homoszexualitás: követendő példa vagy halálos bűn?

Sokáig félreértették a szobrok jelentését

Toledo alkirály úgy igyekezett helyreállítani a dolgok számára természetes rendjét, hogy elrendelte: száz ostorcsapással kell büntetni azt a megtérített bennszülöttet, akit egyházi esküvő nélküli "vadházasságon" kapnak, különböző rendelkezésekkel próbálta elválasztani a nemeket a nyilvánosság előtt, s e szabályok megsértőit is 100 ostorcsapással rendelte büntetni. A Peruba 1569-ben eljutott, de nyomaiban egészen a 19. századig fennmaradó inkvizíció pedig máglyára vetette a homoszexuálisokat.

Ám a szexuális erkölcs még a mai Peruban is távol áll attól, amiről Toledo és papjai álmodtak 400 évvel ezelőtt. Prédikálják ugyan a házasság előtti szex tilalmát és a női szüzesség értékét, de ehhez nem sokan tartják magukat. Sok ezer garniszálló üzemel, hogy biztosítsa a szerelmeseknek azt a magányt, amit otthon nehezen tudnak megteremteni, s az egyszerűbb emberek háztartásában nem ritkán függnek a meztelen lányokat ábrázoló naptárak a szentképek mellett.

Mindenesetre egészen a legutóbbi évekig még a vezető régészek is teljesen félreértették az erotikus agyagszobrok jelentését. Még Rafael Larco Herrera, e "szókimondó" kerámiák legismertebb gyűjtője is azt hangoztatta minden tudományos érv nélkül, hogy a homoszexualitás ábrázolása a Moche kerámiákban éppen az ilyen magatartástól való elriasztást szolgálta. Mára azonban Larco Herrera erotikus kerámia gyűjteménye a róla elnevezett limai múzeum legfőbb attrakciója.