A három testőr Hollandiában
2004. május 11. 00:34
Egyesek szerint francia muskétások, talán köztük a legendás D'Artagnan földi maradványait rejti egy kert Maastrichtban.
Korábban
Dumas a Panthéonban
Alexandre Dumas, a nagy francia író hamvai - négy testőr kíséretében - eddigi nyughelyükről, az észak-franciaországi Villers-Cotteretsbol a párizsi Panthéon felé tartanak, ahol szombaton este, születésének bicentenáriumán ünnepélyesen elhelyezik őket
Alexandre Dumas, a nagy francia író hamvai - négy testőr kíséretében - eddigi nyughelyükről, az észak-franciaországi Villers-Cotteretsbol a párizsi Panthéon felé tartanak, ahol szombaton este, születésének bicentenáriumán ünnepélyesen elhelyezik őket
A holland-német-belga hármas határon fekvő, római településnyomokkal is büszkélkedő Maastricht rendőrsége is hajlik rá, hogy régészeket vonjon be a nyomozásba, amely a csontvázak megtalálása után indult el. `Szakértők fogják megállapítani, mennyi idősek a csontok, és mióta fekszenek ott` - közölte egy rendőrségi szóvivő kedden a sajtóval.
`Első pillantásra úgy tűnik, hogy inkább régészeti lelettel állunk szemben, és nem bűntény nyomaival. Talán francia, de az is lehet, hogy római katonák nyughelyére bukkantunk` - tette hozzá a rendőr.
Maastricht városát először Mosae Trajectumnak (a Meuse folyó átkelőhelyének) nevezték. Ekkor - az i. sz. előtti első században - római település volt a helyén. A város véres történelmének egyik epizódja az az ostrom volt, amelyet maga a Napkirály, XIV. Lajos vívott. Ebben a csatában esett el D'Artagnan is.
Száz évvel később a francia forradalmi csapatok elfoglalták Maastrichtot. A város csak azután került vissza Hollandiához, hogy Wellington hercege Waterloonál legyőzte Napóleont.
Legfrissebb
Legolvasottabb
Legvitatottabb
Legfrissebb címkék
Leggyakoribb címkék
2. világháború
Egyesült Államok
felfedezések
fotóművészet
hadtörténet
hajózás
Hollandia
internet
írás
Kanada
kémek
kommunizmus
kulturális örökség
Magyarország
műkincs
nácik
Oroszország
régészet
térképek
titkosszolgálatok
várak
virtuális örökség



