Harmincöt éves az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark
2005. május 3. 10:34
Fennállásának 35. évfordulóját ünnepli az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark; ez alkalmából pénteken állandó kiállítás nyílt és könyv jelent meg a park történetéről.
Az eltelt idő alatt öt kontinens 68 országából több mint ötmillió látogató kereste fel az ópusztaszeri emlékhelyet, ahol a hagyomány szerint a honfoglaló magyar törzsek vezetői az első Országgyűlést tartották - mondta Szabó G. László az MTI-nek. Az emlékpark legfőbb nevezetessége a Feszty-körkép; az alkotáson kívül a szabadtéri néprajzi múzeum tizenkilenc épületegyüttese, nyolc szabadtéri kiállítás, harminchárom állandó kiállítás, valamint negyvenöt szobor és térplasztika örökíti meg a magyar történelmet és népéletet - tette hozzá a park közművelődési munkatársa, az ünnepség egyik szervezője.
Szabó G. László elmondta, hogy Erdei Ferenc író, politikus 1970. április 29-én összehívott néhány Csongrád megyei vezetőt, megalkották a leendő emlékpark koncepcióját és bizottsággá alakultak a feladatok megvalósítására. Később országossá növekedett a bizottság, amely jóvá hagyta a rendezési tervet. A rövidebb-hosszabb szünetekkel megszakított munka 1977-től újabb lendületet kapott, és megkezdődött az emlékpark építése. A skanzen első épülete, egy szegedi tanya 1978-ban készült el. A Feszty-körkép restaurálása 1991 októberétől 1995 nyaráig tartott. A magyarok bejövetelét ábrázoló 1.700 négyzetméteres alkotást 1995. július 13-án avatták fel a végleges helyéül szolgáló új rotundában.
A körkép már a restaurálás idején is óriási érdeklődést váltott ki, amely meghatározta a következő feladatot: a park fogadókészségének javítását - mondta Szabó G. László. Mint hozzátette, ezt a célt szolgálta a közhasznú társaság létrehozása, amely átvette a szegedi Móra Ferenc Múzeumtól az emlékpark gondozását.
(MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát 20:20
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye 17:05
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál 14:20
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra 13:20
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja 11:20
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót 09:50
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough 09:05
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését tegnap