Keresés

 
Keresett szó   
Címke szerint
Dátum és között
Keresési feltételek:
Cimke: ügynökügyek
108 találat
[1]

A belváros "ügynökmúltját" mutatja be a BUPAP

[2013.04.26. 15:26] Hírek

Újabb fejezetéhez érkezik vasárnap a Budapesti Aszfaltpojekt (BUPAP) Nyilván tartanak címet viselő ügynökséta-sorozata.

[2]

Miért ügynökközpontú a jelenkori magyar (egyház)történetírás?

[2012.12.29. 11:05] E-folyóirat

A közvélemény csak az ügynökbotrányok kapcsán élénkül meg a sajtó és a politika hathatós pártfogásával

[3]

Negyedmillió ügynök lehetett a pártállamban

[2012.10.09. 14:33] Hírek

Negyedmillióra becsülhető a pártállami rendszerben Magyarországon ügynökként tevékenykedők száma, eddig mintegy négyezer azonosítását segítette elő az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) - mondta Gyarmati György, a történeti levéltár főigazgatója.

[4]

Ügynökök: bűnös vagy áldozat?

[2012.05.18. 18:31] Hírek

Nincs két egyforma eset és nincs két egyforma ügynök, ezért semmi értelme az ügynökügyek kapcsán listázásról beszélni - mondta el Kutrucz Katalin, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának (ÁBTL) főigazgató-helyettese.

[5]

Besúgó volt a református püspökhelyettes

[2012.04.16. 17:16] Hírek

Először 1962-től Sandu (Sanyi), majd később Lugojanu (Lugosi) fedőnéven jelentett a Szekuritáténak - a román kommunista diktatúra titkosszolgálatának - Higyed István nyugalmazott lugosi lelkész, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület egykori püspökhelyettese.

[6]

Az ügynök, aki három titkosszolgálatnak dolgozott

[2012.04.03. 20:02] Hírek

Werner Stiller Az ügynök. Életem három titkosszolgálatnál című könyve professzionális és tárgyszerű történetmesélésével magával ragadja az olvasót, aki bepillantást nyerhet a világ egyik legalaposabb titkosszolgálata, a Stasi mindennapi életébe, működésébe.

[7]

Így nézett ki egy T-lakás

[2012.04.03. 13:08] Hírek

Akár több nappalit megtöltenének azok a hatvanas évekből származó bútorok és használati tárgyak, melyeket az Emlékpont Múzeum részére ajánlottak fel a hódmezővásárhelyiek a közgyűjtemény következő időszaki kiállítására.

[8]

Az ügynökök bére

[2012.03.06. 16:55] Hírek

A titkosszolgálatok titokzatos világával kapcsolatban számos legenda és féligazság olvasható. Kevés szó esik azonban az anyagi háttérről, illetve az állami apanázs felhasználásának pontos struktúrájáról.

[9]

Törvénytelen lehet a macedón átvilágítás

[2012.01.26. 17:22] Hírek

A macedón alkotmánybíróság átmenetileg leállította az újságírók, egykori politikusok, ügyvédek és papok január óta folyó átvilágítását - jelentette csütörtökön az APA osztrák hírügynökség.

[10]

A Stasi a besúgó és az áldozat emlékezetében

[2011.06.28. 13:48] Műhely

Szokatlan megközelítéssel vizsgálja az egykori keletnémet titkosrendőrség szerepét egy német történész: Dorothee Wierling az áldozatok visszaemlékezésein keresztül kívánja rekonstruálni az egykoron rettegett Stasi német társadalomra gyakorolt hatását.

[11]

Tudni kell megbocsátani az ügynökkérdésben

[2011.06.03. 10:23] Hírek

Tudni kell bocsánatot kérni és megbocsátani az ügynökkérdésben; a kiengesztelődésnek ugyanakkor eddig még nem alakult ki a kultúrája - mondta Prőhle Gergely, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára.

[12]

Egy ügynök vallomása

[2011.05.06. 13:11] Műhely

Legalább százötven jelentést készített Demszky Gáborról, a demokratikus ellenzék egykori tagjáról, Budapest volt főpolgármesteréről a "hazafias alapon" beszervezett Miklós György - mutatta be Nagy-Csere Áron.

[13]

Mintegy másfél millió oldalnyi állambiztonsági iratot mentettek meg

[2011.04.04. 15:31] Hírek

Mintegy másfél millió oldalnyi, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában őrzött iratot mentettek meg az enyészettől csaknem egy év alatt egy speciális technológia segítségével - közölte Cseh Gergő Bendegúz, a levéltár főosztályvezető-helyettese sajtótájékoztatón, Budapesten.

[14]

A politikai rendőrség Hajdú-Biharban

[2011.03.30. 09:46] Hírek

A politikai rendőrség Hajdú-Biharban 1957-1989 címmel jelentette meg hároméves kutatómunkáját Filep Tibor történész, aki könyve keddi debreceni bemutatóján leszögezte: csakis a múlt hiteles feldolgozása motiválta, mert egy bukott diktatúra politikai célú elhárítása a demokráciában nem lehet államtitok.

[15]

Ügynökök a Múlt-kor történelmi magazinban

[2011.03.04. 15:18] Hírek

Mit tudunk az ügynökök és besúgók hazai történetéről? Tényleg volt-e vesztegzár a Royal szállóban? Milyen szörnyű titkot rejt a 301-es parcella? Magazinunk legújabb, tavaszi számában ezekre a kérdésekre is választ keresünk.

[16]

Látogatóroham követte a szigoruantitkos.hu indulását

[2011.03.03. 18:06] Hírek

Mintegy 220 ezer egyedi látogató kereste fel az első másfél napban a szigoruantitkos.hu internetes portált.

[17]

Szigorúan titkos: állambiztonsági lista a neten

[2011.03.01. 15:51] Hírek

Az interneten is nyilvánosságra hozták a Kádár-rendszer Belügyminisztériumának szigorúan titkos (szt) állományáról szóló összeállítást. A BM III/II. Csoportfőnökség állományába tartozó szt-tisztek iratanyagát mostantól bárki tanulmányozhatja.

[18]

Ügynökök kíméljenek!

[2011.01.10. 09:05] Hírek

A teljesség igényére törekszik az a Soós Viktor Attila, Szabó Csaba és Szigeti László szerkesztette, az elmúlt négy évtized egyházüldözését bemutató könyv, amely a rendszer első számú vezetőit és az egyházi elhárítás irányítóit mutatja be.

[19]

Megszűnik a Kenedi-bizottság

[2010.12.17. 11:43] Hírek

Az előző rendszerben megfigyeltek hozzájuthatnak a róluk készült iratok eredeti példányaihoz, megszűnik a Kenedi-bizottság tagjainak megbízatása, és az állam ügynökeinek adatai a jövőben kutathatók lesznek.

[20]

Visszahívná a titkosügynök diplomatákat a bolgár kormányfő

[2010.12.16. 12:31] Hírek

Bojko Boriszov bolgár kormányfő szerdán kijelentette, hogy vissza kell hívni állomáshelyükről azokat a diplomatákat, akikről kiderült, hogy 1990-es rendszerváltás előtt a titkosszolgálat ügynökei voltak.

[21]

Titkosügynök volt a bolgár nagykövetek fele

[2010.12.15. 08:57] Hírek

A rendszerváltás óta vezető posztot betöltő bolgár diplomaták közel fele a kommunista titkosszolgálatok ügynöke vagy besúgója volt a hidegháború idején - tette közzé a titkosszolgálati archívumokat vizsgáló bolgár állami bizottság.

[22]

Ügynökök és egyházak

[2010.11.01. 18:48] Hírek

Prőhle Gergely, a Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) országos felügyelője szerint folytatódnia kell az egyházi közelmúlt feltárására vonatkozó munkának.

[23]

Kifizette Ungváry büntetését egy Facebookos csoport

[2010.07.14. 16:37] Hírek

A gyűjtés szervezője a Legfelsőbb Bíróság épülete előtt hétfőn átadta Ungváry Krisztiánnak azt a kétmillió forintot, amit a Facebookon alakult adományozó csoport tagjai fizettek be a történésznek címezve.

[24]

Labdarúgó világbajnokságok és állambiztonság a Kádár-korszakban

[2010.06.25. 08:55] Műhely

Mivel 1956 és 1989 között a magyar labdarúgó válogatott rendszeres résztvevője volt a világbajnokságoknak, ez a tény rendszeres kihívás elé állította a politikai rendőrséget - mutatta be Takács Tibor az ArchívNet legújabb számában.

[25]

Az állambiztonsági szolgálatok és a katolikus egyház

[2010.06.04. 11:01] Hírek

Bemutatták a Csapdában - tanulmányok a katolikus egyház történetéből 1945-1989 című könyvet, ami az állambiztonsági szolgálatok egyház körében végzett tevékenységéről szól.

[26]

Abszurd kirakós az állambiztonsági múlt kutatása

[2010.05.10. 08:10] Hírek

Megjelent a Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) és a pártállami időszak állambiztonságának kapcsolatáról szóló könyvsorozat bevezető kötete, amelyben magas rangú egyházi személyiségekről is írnak érintettségük okán.

[27]

Iratok igazolják a főpapok ügynökmúltját

[2010.05.07. 12:16] Hírek

Az ügynökügyekben több későbbi főpap volt érintett egy levéltáros szerint: a katolikus egyházon belül 1958-ban ketten, 1968-ban hárman, 1978-ban öten, 1988-ban hatan végeztek állambiztonsági hálózati tevékenységet.

[28]

Nem motiválhatja az egyházakat a bosszúállás a múltfeltárásban

[2010.05.06. 16:09] Hírek

Erdő Péter bíboros, prímás szerint nem motiválhatja az egyházakat a bosszúállás és a keserűség a múltfeltárásban, a történelmi igazság azonban mindig hasznos, ha azt korrekt módon, világosan, a teljesség igényével adják elő.

[29]

Kennedy elnök és a pápa keresztes hadjárata

[2010.04.27. 10:04] Hírek

A szegedi MÉH-telepről több újdonságnak számító állambiztonsági irat került elő: egy 1961-es éves jelentés sokat foglalkozik az egyházakkal, illetve papok és lelkészek politikai beállítottságával - számol be róla a Szeged Kurir.

[30]

Fény derült a Csongrád megyei ÁVH-sok kilétére

[2010.04.06. 09:03] Hírek

Több mint száz, egykor az Államvédelmi Hatóságnak (ÁVH) dolgozó ember névsorát hozta nyilvánosságra a Szeged Kurir.

[31]

Becsületsértő a Walesát besúgónak lefestő életrajzi kötet

[2010.03.21. 13:24] Hírek

Becsületsértő a Lech Walesa volt lengyel elnökről tavaly megjelent életrajzi kötet, amelynek szerzője azt állítja, hogy a Szolidaritás szakszervezet legendás vezetője a kommunista titkosszolgálat besúgója volt.

[32]

Szekus tisztek figyelték Tőkés László egyházát

[2010.02.16. 19:46] Hírek

A romániai kommunista titkosszolgálat, az egykori Securitate református papokat megfigyelő tisztjeinek a névsorát hozta nyilvánosságra Tőkés László romániai európai parlamenti képviselő, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) volt püspöke.

[33]

III/III-asokat azonosítottak Hódmezővásárhelyen

[2010.02.05. 10:30] Hírek

A magyar városok közül Hódmezővásárhelyen készült el elsőként az állambiztonsági szolgálatok 1956 és 1989 közötti helyi tevékenységét bemutató tanulmány - jelentette be Lázár János polgármester.

[34]

Minden titkos adatot megmentett a mágnesszalag-bizottság

[2010.02.02. 13:04] Hírek

Minden adatot megmentett a mágnesszalag-bizottság, miután a pártállami rendszer állambiztonsági szolgálatainak mind a 18 adathordozóra mentett informatikai adathalmazát le tudta tölteni a szalagokról.

[35]

Nagy az érdeklődés a Stasi-akták iránt

[2010.01.18. 08:02] Hírek

Az elmúlt évben több mint 100 ezren kérelmezték, hogy betekinthessenek azokba az iratokba, amelyeket annak idején az egykori NDK hírhedt állambiztonsági minisztériuma, a Stasi vezetett róluk.

[36]

Adatvesztés nélkül mentették meg az ügynökszalagokat

[2009.12.16. 09:23] Hírek

Adatvesztés nélkül, sikeresen mentette meg a 18 mágnesszalag tartalmát az erre kijelölt bizottság - közölte a kormányszóvivő.

[37]

Nem manipulálták az ügynökakták mágnesszalagjait

[2009.12.08. 09:23] Hírek

Mind a 18, Nemzetbiztonsági Hivatalnál őrzött mágnesszalag tartalmaz adatokat, s azokat valószínűleg nem manipulálták - erről Kenedi János történész nyilatkozott.

[38]

Titkosszolgálatok mozija Berlinben

[2009.11.24. 18:51] Hírek

Titkosszolgálatok mozija címmel sorozatot indított a Német Történeti Múzeum mozija november 24. és december 17. között a keletnémet, a csehszlovák és a magyar titkosszolgálatok 1989 előtti filmes tevékenységéről.

[39]

Állambiztonsági múltjára kíváncsi a református egyház

[2009.11.23. 14:29] Hírek

A Magyarországi Református Egyház (MRE) zsinata felkérte elnökségét, levélben kérjen engedélyt az illetékesektől a közelmúlt feltárásához szükséges iratok másolatainak kikérésére, hogy szakértőik kutathassák az egyházi közelmúltat.

[40]

Saját lakodalmán is ügynökösködött Tőkés sógora

[2009.11.23. 11:23] Hírek

Saját lakodalmát is felhasználta egykori sógora, hogy jelentsen a szekunak Tőkés Lászlóról. Erről is ír új könyvében Molnár János egyháztörténész, aki a román titkosszolgálat, a hírhedt Securitate titkos aktáiba nyújt bepillantást.

[41]

Közismert nevek a csehországi kommunista hírszerzők névjegyzékében

[2009.11.12. 18:16] Hírek

Több ismert, a cseh közéletben máig aktívan tevékenykedő személy neve is megtalálható az egykori csehországi kommunista hírszerzők jegyzékében, amelyet a hét elején hoztak nyilvánosságra az interneten Prágában.

[42]

Nyilvános lett a kommunista hírszerzők névjegyzéke Csehországban

[2009.11.10. 07:38] Hírek

Hozzáférhetővé vált az interneten az egykori csehországi kommunista hírszerzők névjegyzéke.

[43]

KGB-ügynök lehetett a NOB egykori feje

[2009.11.09. 11:28] Hírek

A hajdani szovjet titkosszolgálat, a KGB ügynöke volt Juan Antonio Samaranch, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság korábbi elnöke - állította egy Moszkvában megjelent könyv.

[44]

A kommunizmus szelleme kísért Közép-Európában

[2009.10.19. 08:21] Hírek

Magyarországon és Romániában több százezer kommunizmus korabeli, olyan, egykori kulcsszereplőkkel kapcsolatos titkosszolgálati iratot tartanak vissza, akik közül néhányan még mindig hatalommal bírnak az üzleti életben, a sajtóban és a politikában.

[45]

Feloldatlanok maradtak az ügynökakták

[2009.09.11. 08:20] Hírek

Egy éve, 2008. szeptember 11-én adta át jelentését Szilvásy Györgynek a Kenedi-bizottság. Az ügyben azóta semmilyen érdemi előrelépés nem történt.

[46]

A CIA aktáihoz is hozzáfért a Stasi

[2009.07.17. 14:57] Hírek

Húsz évvel feloszlatása után az egykori NDK hírhedt állambiztonsági minisztériuma, a Stasi még mindig tartogat "meglepetéseket".

[47]

Stasi-alkalmazottak a német rendőrség kötelékében

[2009.07.08. 15:16] Hírek

Több mint 1000 egykori Stasi-alkalmazott dolgozik a volt NDK-hoz tartozott keleti tartományok rendőrségének kötelékében - írta szerdán a Die Welt.

[48]

Szigorúan ellenőrzött evangéliumok

[2009.06.29. 19:11] Hírek

A Securitate munkájába nyújt betekintést, több megfigyelt személy, besúgó, illetve "szekus" tiszt nevét fedi fel a Kolozsváron bemutatott, Szigorúan ellenőrzött evangélium című könyv.

[49]

Az emlékezés kultúrájáról tanácskoztak Berlinben

[2009.06.24. 12:01] Hírek

Hét volt kommunista ország egykori állambiztonsági archívumait kezelő szervezetei a politikai rendőrségek tevékenységével kapcsolatos történelmi oktatás kérdéseiről, valamint az emlékezés kultúrájáról tanácskoztak Berlinben.

[50]

A Balatonnál volt a legaktívabb a Stasi

[2009.06.23. 11:16] Hírek

A volt kommunista országokban, köztük Magyarországon is aktív volt az egykori NDK hírhedt állambiztonsági minisztériuma, a Stasi - jelentette ki Marianne Birthler, a Stasi aktáit kezelő, illetve feldolgozó német szövetségi hivatal vezetője.

Segítség

Hogyan kereshet?

A keresés során választhat: az oldal teljes tartalmában, csak cikkeink között, vagy pedig az évfordulós adatbázisunkban keres. Ha a cikket választja, az alatta szereplő legördülő menüben finomíthatja a feltételeket, és választhat rovataink, vagy az e-folyóirat esetében a lapszámok közül is. Emellett mostantól akár időkeretre is leszűkítheti a keresési tartományt.
Amennyiben töredékszóra szeretne keresni, rakjon * (csillag) karaktert a szó végére, pl. egyipt* !

történelmi Adattárak

Miben kereshet?
Történelmi események
Összetett keresés >>
Fogalomtár
Ki kicsoda?

Ajánló

Mit talál az adattárban?
Események

VII. Gergely pápa megrója Salamon királyt Salamon azért kap feddést, mert IV. Henrik német királynak hűbérül ajánlotta fel Magyarországot, amely a pápa szerint a Szentszék hűbérbirtoka.
Tovább >>

Tudja, mit jelentenek?
Antibolsevista Comité
Gátlóműves kerekes óra
Osztrakiszmosz
Ismeri őket?
Batthyány-Strattmann László
Grant, Ulysses
Tai-tsu ( Taizu) (Északi Szung-dinasztia)