Keresés

 
Keresett szó   
Címke szerint
Dátum és között
Keresési feltételek:
Cimke: társadalomtörténet
152 találat
[1]

A római gyerekek társadalmi helyzetét a cipőjük is mutatta

[2013.01.09. 16:58] Hírek

Még az ókori Római Birodalom legtávolabbi sarkában is igaz volt az aktualitását ma sem vesztő mondás, miszerint „a ruha teszi az embert”, kicsit átfogalmazva: „a lábbeli teszi a gyereket.”

[2]

Prostituáltak az 1980-as évek Budapestjén

[2012.08.27. 12:30] Hírek

„Üzletszerű kéjelgés” – így definiálta a büntetőjog a szocialista időszakban a prostitúciót, s annak, hogy a jogi normák szempontjából megbélyegzettek, társadalmilag kirekesztettek voltak a prostituáltak, értelemszerűen ideológiai okai is voltak.

[3]

Szent Istvántól az új kenyérig

[2012.08.20. 11:18] Hírek

Augusztus 20-án I. István szentté avatásának napjára (1083. augusztus 20.) emlékezünk: a történelem során az államalapító király alakja és augusztus 20-a mindenki számára másként értelmezett és ideologizált ünneplést jelentett.

[4]

Piacok a történelemben

[2012.08.16. 18:26] Hírek

A Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karának Politikatudományi és Szociológiai Intézete, a Hajnal István Kör - Társadalomtörténeti Egyesület, valamint a Hajdú-Bihar Megyei Levéltár „Piacok a társadalomban és a történelemben” címmel háromnapos konferenciát rendez.

[5]

A történelem híres kéjnői

[2012.04.10. 12:21] Hírek

A történelem folyamán a gyengébbik nem, felhasználva belső és külső adottságait, nem egy esetben rendkívül nagy befolyást tudott gyakorolni a főként férfiak által dominált politikára, de akár a háborúk menetére is.

[6]

Már egymillió éve is használhattak tüzet

[2012.04.04. 12:46] Hírek

Egy nemzetközi csapat szerint őseink a feltételezettnél 300 ezer évvel korábban gyújtottak tüzet. Az állati csontok és kőeszközök mellett fahamu mikroszkopikus nyomait fedezték fel egy millió évvel ezelőtti rétegben a dél-afrikai Wonderwerk barlangban.

[7]

Az Oszmán Birodalom vérengzései

[2012.03.28. 16:36] Hírek

A Török Birodalom legmagasabb posztjaiért legtöbbször vérig menő küzdelem zajlott, s a győztes szultán rokonságának életét sem kímélve igyekezett elkerülni egy újabb polgárháborút. Uralmának legfőbb segítői a hóhérok voltak.

[8]

Kánkán vs. sztriptíz

[2012.03.14. 17:45] Hírek

Első ránézésre a sztriptíz és a kánkán mutat némi rokonságot, azonban eredetük nagyon különböző. A kánkán 1830-as párizsi megjelenésétől kezdve jelentős szerepet töltött be a női egyenjogúsítási mozgalmak terén, de a szexuális forradalomban is fontos tényező volt.

[9]

Tüntetéstől a hóvirágig: a Nemzetközi Nőnap rövid története

[2012.03.08. 10:30] Hírek

Március 8-án tartják a Nemzetközi Nőnapot annak emlékére, hogy 1857-ben ezen a napon New Yorkban 40 ezer munkásnő sztrájkolt egyenlő bérért, munkaidő-csökkentésért.

[10]

Hajléktalanok a szocializmusban

[2012.02.22. 17:07] Hírek

Hivatalosan nem létezett hajléktalankérdés a szocializmus kori Magyarországon, ennek megfelelően kizárólag rendészeti kérdést csináltak a belvárosi utcaképet és az idegenforgalmat veszélyeztető koldulásból.

[11]

A polinézek dél-amerikaiakkal keveredhettek

[2012.02.09. 08:56] Hírek

Egy norvég szakember megpróbálta bebizonyítani, hogy az őslakos amerikaiak és a polinézek közötti keveredés már a Kolumbusz előtti időkben megtörtént. Elmélete szerint a Húsvét-szigetek lakói áthajóztak Dél-Amerikába, ahonnan őslakos indiánok egy csoportjával tértek haza otthonaikba.

[12]

Hány ember élt eddig a földön?

[2012.02.07. 16:13] Hírek

Hány ember élt eddig a Földön? - merült fel a kérdés újfent, miután az ENSZ tavaly októberben bejelentette, hogy bolygónk lakossága meghaladta a 7 milliárd főt.

[13]

Génjeinkben van a Facebook 

[2012.01.30. 12:29] Hírek

Egy új tanulmány szerint a közösségi háló az emberi természet szerves részét képezi, s a kezdetektől fogva velünk volt.

[14]

Kiállítás a rabszolgatartó Jeffersonról

[2012.01.26. 18:06] Hírek

Minden ember egyenlőnek teremtetett - írta egykor Thomas Jefferson, a Függetlenségi Nyilatkozat egyik megfogalmazója, ám amint azt egy pénteken Washingtonban megnyíló kiállítás anyaga feltárja, ő maga is élete végéig tartott rabszolgákat.

[15]

Össznépi búfelejtő – 55 éves a lottó

[2012.01.18. 16:00] Hírek

Az 55 éve, 1957. január 17-én bevezetett, kezdettől nagy népszerűségnek örvendő szerencsejátékot a politikai vezetés többletbevételi forrásnak, a társadalom 1956 utáni búfelejtőnek tekintette.

[16]

Prostitúció a hetvenes évek Budapestjén

[2011.12.28. 12:54] E-folyóirat

Tóth Eszter Zsófia a szocializmus kori gyakorlatot szembeállítja a Horthy-korral.

[17]

Ősi múmiák és a szegény társadalmak

[2011.09.29. 12:03] Hírek

Komoly összefüggés van a núbiai múmiák és a fejlődő országokban élő szegények között - derül ki egy amerikai antropológus kutatásaiból.

[18]

Megvizsgálták a háborúk gyakoriságának okait

[2011.07.04. 14:21] Hírek

A háborúk növekvő száma kapcsolatban lehet az új országok tömeges létrejöttével és ezen területek gazdasági fejlettségével – derül ki egy brit és egy német tudósnak az Economic History Review hasábjain publikált tanulmányából.

[19]

Családi történelem 1970 előtt

[2011.02.09. 15:08] Hírek

Családi történelem címmel pályázatot hirdet a Határon Túli Magyarok Információs Központja Alapítvány, amely olyan családi események, életutak bemutatását várja, amelyek mögött érdekes és fontos, 1970 előtti történelmi események különleges részletei is megismerhetők.

[20]

A Horthy-korszak megasztárjai

[2011.01.21. 13:26] Műhely

Páger, Jávor, Muráti, Tolnay, Kabos, Karády, Perczel, Ágay, Szeleczky. Sztárcsinálás és kulisszatitkok: a két világháború közötti színészvilág meghatározó alakjainak filmjeit rajongók hada várta, premierjeik előtt már hetekkel elkelt az összes jegy.

[21]

Kihalás fenyegeti az ősi görög nyelv legközelebbi rokonát

[2011.01.06. 13:22] Hírek

Északnyugat-Törökországban, a Fekete-tenger partjai közelében egy olyan rurális társadalom él a világtól teljesen elzárva, amely a kihalt ősi görög nyelvhez hasonló dialektusban beszél.

[22]

Mítoszok helyett történelem

[2011.01.06. 11:17] Hírek

Mozaikszerű kép bontakozik ki a nők 1950-80-as évekbeli helyzetéről Tóth Eszter Zsófia Kádár leányai című tanulmánykötetéből. A szerző a havas budai várban, levéltárbeli irodájában beszélt decemberben megjelent könyvéről.

[23]

Európa történelme az internetre költözik

[2010.12.02. 11:08] Hírek

2010. december 3-án tíz európai kutatóközpont részvételével videokonferencia keretében kerül sor az egész világon ingyenesen hozzáférhető EGO | Europäische Geschichte Online / European History Online bemutatójára.

[24]

Kádár leányai

[2010.11.26. 14:50] Hírek

Forradalmi ápolónők, pöfékelő traktoros lányok, korparanccsal dacoló lányanyák, országgyűlési képviselőkké vedlett munkásnők - Kádár lányainak sokszínű arcai, avagy nőtörténet nem csak nőknek.

[25]

Szentendre várostörténete: források, történetírás, emlékezetkutatás

[2010.11.01. 20:43] Hírek

A "Szentendre várostörténete: források, történetírás, emlékezetkutatás" címmel 2010. november 5-én megrendezésre kerülő konferencia a helytörténetírás tudományos távlatait méri fel és mutatja be.

[26]

Az ELTE és a '70-es évek mozija

[2010.09.28. 09:45] Hírek

Az ELTE Történeti Szociológia Tanszéke a Neumann Nonprofit Kft-vel együttműködésben a Nemzeti Audiovizuális Archívumban (NAVA) található magyar játékfilmes gyűjteményre alapozva, "Film és társadalom a hetvenes években" címmel indított szemináriumot.

[27]

Metszetek nyolc évtized magántörténelméből

[2010.09.24. 11:52] Hírek

Metszetek nyolc évtized magántörténelméből - ezzel a címmel jelent meg a 80 éves Huszár Tibor önéletrajzi könyve, amelyet csütörtökön mutattak be a Tudományos Akadémián.

[28]

Nem a klímaváltozás robbantja ki az afrikai polgárháborúkat

[2010.09.08. 10:21] E-folyóirat

Az afrikai polgárháborúkban komoly szerepet játszanak a szociális ellentétek és a gazdasági problémák.

[29]

Kegyetlen társadalmi kísérletről szóló filmet mutattak be Grönlandon

[2010.08.31. 12:02] Hírek

Bemutatták Grönland történelmének egyik legsötétebb epizódjáról, egy ötvenes évekbeli társadalmi kísérletről szóló filmet Nuukban a hétvégén.

[30]

Újraírhatják a feketék történelmét

[2010.08.13. 09:06] Hírek

A New Jersey-i Timbuctooban levő hegy alatt feltételezhetően egy ház állhatott, amelyben kétszáz évvel ezelőtt egy szabad fekete közösség élt, negyvenöt évvel a rabszolgák felszabadítása előtt – állítja egy új régészeti kutatás.

[31]

Sokszor alkalmaztak nőket a középkori építkezéseken

[2010.07.29. 09:08] Hírek

Ha nem is rendszeresen, de nők is jelen voltak a középkori építkezéseken, ahol akár ácsként vagy asztalosként is foglalkoztathatták őket - állítja egy új tanulmány.

[32]

Az Anna-bálok mítosza

[2010.07.23. 10:39] Hírek

A hétvégén megrendezésre kerülő Anna-bállal kapcsolatban az egészen friss történeti irodalomban is helyet kapnak az unalomig ismételt sablonos megállapítások, amelyek valóságtartalma sokszor igencsak csekély.

[33]

Fényképész-szaküzlet lett az amerikai melegek zarándokhelye

[2010.06.22. 09:38] Hírek

Eleinte a középosztály kedvelt lakóövezete volt, majd a hatvanas-hetvenes években az ellenkultúra fellegvárává, a melegek, leszbikusok, biszexuálisok és transzneműek körzetévé vált a San Franciscó-i Castro.

[34]

A lehetőségek országa: polgárosodás a 19. századi Magyarországon

[2010.06.17. 10:49] Hírek

A program, mely a 19. század művészeti, kulturális, művelődési, intézményi és társadalmi értékeit helyezi a középpontba, a Múzeumok Éjszakáján a Magyar Nemzeti Múzeumban indul útjára egy egynapos kamarakiállítás bemutatásával.

[35]

Saját történelmére tanítaná Afrikát az UNESCO

[2010.06.17. 10:01] Hírek

Pánafrikanizmusra oktathatnák a gyerekeket: az UNESCO legújabb javaslata egy harminc éven át folytatott kutatás eredményeit emelné be a fekete kontinens országainak tankönyveibe.

[36]

A legkreatívabb történésznek ítélték a Holberg-díjat

[2010.06.11. 12:18] Hírek

Natalie Zemon Davis amerikai történésznek ítélték oda a 4,5 millió norvég koronával (158 millió forinttal) járó Holberg-díjat.

[37]

Társadalomtörténeti adatbázissal bővült a levéltári portál

[2010.06.03. 09:03] Műhely

Különleges tartalommal bővült a Magyar Levéltári Portál: az évek óta épített Társadalomtörténeti Adatbázis anyagában polgári perek, hagyatéki ügyek és végrendeletek kutathatók.

[38]

"Őskatasztrófával" indult a 20. század

[2010.05.18. 10:03] Műhely

Az I. világháborúról és annak hatásáról rendezett műhelykonferenciát a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézete.

[39]

A fiatalok úgy élnek, mint dédszüleik

[2010.05.10. 20:44] Hírek

Az amerikai fiatalok tovább laknak szüleiknél, tovább járnak iskolába, ezért önállósodásuk későbbre tolódik, mint a múlt század közepén. A jelenkor gondjairól érdekes tanulmány jelent meg egy új folyóirat, a Transition to Adulthood első számában.

[40]

Türelmetlenség, hatalom, történelem

[2010.04.16. 09:11] Hírek

2010. április 30-án "Türelmetlenség - Hatalom - Történelem" címmel kerül megrendezésre a Történeti Kollégium és a Romaversitas Alapítvány konferenciája.

[41]

Szarvasos pecsétek mesélnek a társadalmak születéséről

[2010.04.07. 10:10] Hírek

A Chicagói Egyetem Orientalisztikai Intézetének kutatói egy 6000 éves, érintetlen várost ásnak Szíriában.

[42]

Elhunyt Niederhauser Emil történész

[2010.03.27. 11:37] Műhely » Panteon

Életének 87. évében pénteken elhunyt Niederhauser Emil Széchenyi-díjas történész, akadémikus, egyetemi tanár, haláláig az MTA Történettudományi Intézetének tudományos tanácsadója, Kelet-Európa története kutatásának világhírű szaktekintélye.

[43]

Kulcsok szimbolizálják a cseh társadalmat

[2010.03.10. 15:14] Hírek

Forradalmi "kulcsszobrot" kapott Prága. Jirí David neves cseh képzőművész új alkotását az óvárosi Franz Kafka téren leplezték le.

[44]

Fotókkal a gyermekmunka törvényen kívül helyezéséért

[2010.03.05. 10:10] E-folyóirat

Kamerájával küzdött a gyermekmunka eltörléséért Lewis W. Hine.

[45]

Egyháziak is kegyetlenkedtek a Dózsa-felkelésben

[2010.02.19. 10:03] Műhely

Erdélyi Gabriella a Történelmi Szemle 2009/4-es számában az egyháziak szemszögéből villantja fel az 1514-es Dózsa-felkelés történéseit.

[46]

Jagelló-kutató kapta az első Kubinyi András-Díjat

[2010.02.15. 11:05] Hírek

2010. január 28-án első alkalommal került sor a Kubinyi András-Díj átadására a Budavári Palota Gótikus termében.

[47]

A munka hozta el a középkori nők aranykorát

[2010.01.19. 11:32] Hírek

Egy új kutatás szerint Északnyugat-Európában a késő középkor a nők aranykora volt: a férfiakhoz hasonlóan taníttatták őket, komoly szerepük volt a munkaerőpiacon, és a házasságot és gyerekvállalást sem kellett elsietniük.

[48]

Elhunyt Köpeczi Béla akadémikus

[2010.01.18. 15:48] Műhely » Panteon

Életének 89. évében elhunyt Köpeczi Béla egykori művelődési miniszter, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, egykori főtitkára, művelődés- és irodalomtörténész, nyugalmazott egyetemi tanár.

[49]

Éteri esszenciákkal könnyítették az asztmások életét

[2010.01.12. 10:55] Műhely

A légúti betegségek gyógyítására a karbolsavas füstlabda nem hozott hatásos védelmet, viszont a kezelés reklámozása precedenst jelentett a hirdetések történetében.

[50]

Tovább éltek az emberek a nagy gazdasági világválság alatt

[2010.01.07. 08:26] E-folyóirat

Az 1929 és 1933 közötti nagy gazdasági világválság idején tovább éltek az emberek - e meglepő következtetésre jutottak nemrégiben a Michigani Egyetem kutatói. A javuló életkilátások fő oka a kevesebb munkahelyi stressz és baleset lehetett - vélik a tudósok.

Segítség

Hogyan kereshet?

A keresés során választhat: az oldal teljes tartalmában, csak cikkeink között, vagy pedig az évfordulós adatbázisunkban keres. Ha a cikket választja, az alatta szereplő legördülő menüben finomíthatja a feltételeket, és választhat rovataink, vagy az e-folyóirat esetében a lapszámok közül is. Emellett mostantól akár időkeretre is leszűkítheti a keresési tartományt.
Amennyiben töredékszóra szeretne keresni, rakjon * (csillag) karaktert a szó végére, pl. egyipt* !

történelmi Adattárak

Miben kereshet?
Történelmi események
Összetett keresés >>
Fogalomtár
Ki kicsoda?

Ajánló

Mit talál az adattárban?
Események

VII. Gergely pápa megrója Salamon királyt Salamon azért kap feddést, mert IV. Henrik német királynak hűbérül ajánlotta fel Magyarországot, amely a pápa szerint a Szentszék hűbérbirtoka.
Tovább >>

Tudja, mit jelentenek?
Antibolsevista Comité
Gátlóműves kerekes óra
Osztrakiszmosz
Ismeri őket?
Batthyány-Strattmann László
Grant, Ulysses
Tai-tsu ( Taizu) (Északi Szung-dinasztia)