2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Életbe lép az új gazdasági mechanizmus

2004. május 21. 03:09

Az új gazdaságpolitika alapvető célját, a szocialista piacgazdaság megteremtését végül nem érte el, de fontos változásokat hozott. Alapelgondolása az volt, hogy a gazdasági döntések ott szülessenek, ahol az információ és az érdek is jelen van, tehát a vállalatoknál. A népgazdasági terv szerepét csak az általános keretek kijelölésére kívánták szorítani, megszüntették a tervutasítást, s a központi célok elérésére szabályozókat alkalmaztak. Ezek közül a legfontosabb szabályozó az árrendszer lett, amely `a szocialista piacgazdaság` megteremtését kívánta szolgálni. A lakosság az árak emelkedésén érzékelte közvetlenül a reformot: míg 1960-68 között csak 3 százalékkal, addig a reform hatására, 1968-70 között már 7,4 százalékkal emelkedtek az árak. Ugyanakkor fennmaradt az utasítás is, a központi ár és a dotáció is, amit döntően nyereségelvonásból fedeztek. A legfontosabb vállalatokat és a `kiemelt nagyberuházásokat` továbbra is a központból irányították. Az 1970-es évek elején a gazdasági reform lefékeződött, a gazdaságpolitikában anélkül következett be a visszarendeződés, hogy kimondták volna az új gazdasági mechanizmus felfüggesztését. Az újbóli központosítást az 1973-as olajválság és az azt követő recesszió hatásai is tovább erősítették. A reform iránt elkötelezett politikai vezetőket 1974-ben leváltották, és tovább folytatódott a fenntarthatatlan rendszer hosszú haldoklása.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár