2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Felesége lehetett Jézusnak

2012. szeptember 19. 14:29

Egy kopt nyelven íródott papirusztekercs szerint Jézusnak felesége lehetett. Egy harvardi történész azonosította azt a 4. századi papirusztöredéket, amelyet Jézus felesége evangéliumának nevez. A szakadt papirusz szövege állítólag a következőképpen hangzik: „Jézus így szólt hozzájuk: A feleségem…”, majd a következő sorban ez olvasható: „tanítványommá fog válni.”

A felfedezést tegnap jelentette be a korai kereszténységgel foglalkozó történész, Karen King. A kutatónő 2011-ben vizsgálta meg először a magántulajdonban lévő leletet, amelyet azóta folyamatosan elemez. A New York Times szerint King és kollégái arra a következtetésre jutottak, hogy a névjegykártya méretű töredék nem lehet hamisítvány; felismerését a jelenleg is zajló római Kopt Konferencián adta elő.

A töredék kopt nyelven íródott, az egyiptomi korai keresztény csoportok dialektusán. A töredék számos kérdést vet fel, ami a kutatók szerint újra lángra lobbanthatja a régi vitákat: Jézus házas volt? Ha igen, Mária Magdolna lehetett a felesége? Női tanítványa is volt?

A történészek szerint ezek a viták a kereszténység korai évszázadáig nyúlnak vissza, azonban még ma is relevánsak, hiszen a római katolikus egyházban a nők és a házas férfiak számára – Jézus példája nyomán – nem engedélyezett a papság intézménye. King rámutatott: az új felfedezés ténylegesen nem bizonyítja, hogy Jézus valóban házas lett volna, hiszen a szöveg évszázadokkal a Megváltó halála után íródott, továbbá semmilyen korai keresztény irodalomban nem találunk hasonló állítást.

Azonban a papirusz – amely az első, Jézus feleségéről szóló ókori forrás – azt bizonyítja, hogy a korai keresztények között is aktív vita lehetett Jézus családi állapotát illetően – mondta el King a New YorkTimesnak. A töredék jelentőségét korábban is felismerték, ám hamar feledésbe merült. Amikor jelenlegi birtokosa 1997-ben megszerezte a dokumentumot előző, német származású tulajdonosától, egy kézírásos feljegyzést is kapott, amelyben egy azóta elhunyt berlini egyiptológus az egyetlen olyan forrásnak nevezi a papiruszt, amely Jézus feleségét említi.

A New York Times szerint a leletet tanulmányozó papirológusok és nyelvészek meg vannak győződve annak valódiságáról, amely állításukat a papiruszszálak közötti halványuló tintára alapozzák. A kopt nyelvtan és a kézírás is a szöveg eredetiségét bizonyítja, azonban további vizsgálatokra van szükség.

"A keresztény hagyomány nőtlennek tartja Jézust annak ellenére, hogy ezt semmiféle hiteles történelmi bizonyíték nem támasztotta alá. A kezdetektől folyt viszont a vita arról, hogy helyes dolog-e a nősülés, ám legalább száz évnek kellett eltelni Jézus halála óta, amikor Krisztus családi állapotát érvként kezdték felhozni vitáikban a keresztények. Ez az evangélium nem bizonyítja, hogy Jézus nős volt, ám sokat elárul arról, hogy milyen ádáz viták folytak a szexualitásról és a házasságról" - hangsúlyozta Karen King.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár