Az öntörvényű Garibaldit két magyar bajtársa is segítette a szicíliai partraszállásában
2021. május 11. 12:54 MTI
161 éve, 1860. május 11-én szálltak partra Szicíliában Giuseppe Garibaldi vörös inges önkéntesei, a „marsalai ezrek”, ezzel megkezdődött az egységes Olaszország megteremtéséhez vezető felkelés.
Korábban
Itália évszázadokig egymással is marakodó államok sokasága volt, csak 1805-ben egyesítette Olasz Királyság néven Napóleon az általa elfoglalt területeket. Ennek emlékét még a régi állapotokat visszaállító bécsi kongresszus sem tudta eltörölni, megkezdődött a Risorgimento (szó szerint „feltámadás”) időszaka.
Az egyesítés első, hősies szakasza nem járt eredménnyel: a carbonarik mozgalmát elfojtották, az 1848-as forradalmakat leverték.
A nemzeti egység megteremtésén ezután a szárd-piemonti miniszterelnök, Cavour gróf munkálkodott, aki 1859-ben a III. Napóleon francia császárral szövetségben megvívott háború végén kiszorította az osztrákokat Észak-Itáliából. A fellelkesült tömegek – nem törődve a nagyhatalmak által kötött békével – elűzték Közép-Itália fejedelmeit is, s e területek népszavazás révén egyesültek Viktor Emánuel királyságával.
A dolog ennyiben is maradhatott volna, ám ekkor (ismét) színre lépett Giuseppe Garibaldi, aki egész életét a forradalmak és az olasz egység ügyének szentelte. 1807-ben született az akkor a Szárd-Piemonti Királysághoz tartozó Nizzában. Hazájából 1834-ben el kellett szöknie, Dél-Amerikában hadakozott, elsajátítva a gerilla-hadviselést.
Az 1848-as forradalmak idején Milánóban harcolt, s ő irányította a franciák által ostromlott Róma védelmét. A bukás után Marokkóban és Amerikában élt, majd 1855-től egy Szardínia melletti kis szigeten várta az idők jobbra fordulását.
Az Ausztria elleni háborúban tábornokként szolgált, de miután Cavour a béke fejében átengedte Nizzát, Garibaldi szülőföldjét a franciáknak, sértetten ismét a háttérbe vonult.
A diplomáciai finomságokra nem sokat adó, épp ezért minden támogatást nélkülöző Garibaldi egy szicíliai felkelés hírére 1860. május 11-én 1064 (más források szerint 1089) embere (köztük a magyar Türr István és Tüköry Lajos) élén partra szállt a nyugat-szicíliai Marsalánál.
Első győzelmei után serege lavina módjára nőtt, elfoglalta Palermót, majd szeptemberre Nápolyt is, végül a Volturno folyónál megverte a nápolyi Bourbonokat (ekkor már 25 ezer főt számlált a serege).
Cavour azonban félt attól, hogy az öntörvényű Garibaldi a Rómát megszállva tartó franciák ellen fordul, ezért a szárd seregek gyorsított tempóban vonultak dél felé.
Az időközben „a két Szicília diktátorának” kikiáltott Garibaldi átadta a hatalmat II. Viktor Emánuel királynak, majd visszautasítva minden rangot, vagyont és kitüntetést, egy zsák liszttel, egy sajttal, egy doboz heringgel, egy cipóval és négy tallérral visszatért szigetére.
Itália hőse az egységes olasz királyság létrejötte, 1861 után Rómát akarta elfoglalni, de ezúttal a kormány csapatai tartóztatták fel, 1867-ben pedig a franciák verték meg.
Élete végére megkeseredett, örök fájdalma maradt, hogy Róma nélküle vált 1870-ben az egységes Olaszország fővárosává, visszavonultságban élt 1882-ben bekövetkezett haláláig. Állítólag partra szállásának egyik évfordulóján a végeérhetetlen ünneplő tömeget látva így fakadt ki: „milyen kevesen voltunk és milyen sokan maradtunk...”
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
zsidóság
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét
- Svéd és svájci diplomaták is mentették a budapesti zsidóságot
- Megnyílt a Holokauszt 80 emlékév a Dohány utcai zsinagógában
- Sikeres tudós, de sikertelen politikus volt Teleki Pál
- Összetettebb története van a húsvétnak, mint azt először hinnénk
- Végül Svájcban teljesedett ki a híres sorsanalitikus, Szondi Lipót
- A holokauszt áldozataira emlékezünk a mai napon
- A nyilasok halálmenetei után a gettó borzalmai vártak a budapesti zsidóságra
- Rejtő Jenő élete éppen olyan kalandos volt, mint utánozhatatlan regényei szereplőié
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák 14:20
- Színészportrék és workshopok színesítik az nemzetiségi színházak idei fesztiválját 13:20
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang 11:20
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát 09:50
- Közös sírba temették az egykor egymástól elválasztott skolasztikust és tanítványát, Héloïse-t 09:05
- Kizárólag saját tagállamain belül hajtott végre fegyveres akciót a Varsói Szerződés tegnap
- A kisebbségek kárára képzelte el Csehszlovákiát Beneš a második világháború után tegnap
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart tegnap