Magyar volt a második világháború leghíresebb fotósa

Kissé elmosódva - Emlékeim a háborúból címmel jelentette meg a Park Kiadó Robert Capa, a magyar származású, és később világhírűvé vált fotós második világháborús emlékeit.

A leghíresebb budapesti cápa

"A valóságot megírni mindig nagyon nehéz, így hát az igazság kedvéért megengedtem magamnak, hogy néha egy kicsit túllépjek rajta vagy egy kicsit eloldalazzak mellette. Ennek a könyv­nek minden eseménye és szereplője a képzelet szülötte, de van valami közük az igazsághoz is."

Ezekkel a szavakkal ajánlotta könyv­ét az olvasók figyelmébe 1947-ben a legendás fotóriporter, Robert Capa. Robert Capa öt háborút örökített meg fényképezőgépével: a spanyol polgárháborút (1936-39), a kínai ellenállást a japán megszállókkal szemben (1938-ban), a második világháború európai hadszíntereit (1941-45), az első arab-izraeli háborút (1948) és a francia-indokínai háborút (1954). Vakmerőbben, mélyebb együttérzéssel még soha senki nem készített fotókat háborúról.

Capa eredeti neve Friedmann Endre volt, 1913. október 22-én született Budapesten, középosztálybeli zsidó családban. Szüleinek elegáns divatszalonjuk volt a belvárosban. Öccse, aki Cornell Capa néven szintén fotóriporter lett, 1918-ban született. 1931 májusában a 17 éves Endrét egy éjszakára letartóztatták baloldali tevékenysége miatt. Mivel a rendőrfőkapitány felesége is náluk dolgoztatott, apja másnap kihozhatta a börtönből azzal a feltétellel, hogy a fiú érettségi után azonnal elhagyja az országot. Endre júliusban Berlinbe utazott, ahol ősszel beiratkozott a Német Politikai Főiskolára. Itt két féléven át újságírást tanult. A gazdasági válság következtében fokozatosan elszegényedő szülei hamarosan nem tudták tovább támogatni a tanulmányait. A főiskola elhagyása után Berlinben élő honfitársai (Képes György, Besnyő Éva) segítségével igyekezett munkát találni. Végül sikerült kifutófiúként elhelyezkednie a kitűnő Dephot fotóügynökségnél, ahol rövidesen fotólaboráns-segéddé, majd fényképésztanulóvá léptették elő.

1932-ben az ügynökség Koppenhágába küldte, hogy felvételeket készítsen a dán diákoknak előadást tartó Lev Trockijról. A riport nagy sikert aratott, de mielőtt az újdonsült fotóriporter profitálhatott volna ebből, 1933 márciusában el kellett menekülnie Németországból, ahol Hitler jutott hatalomra. Endre ekkor hivatalos engedélyt kapott, hogy hazatérjen Budapestre. Innen azonban ősszel Párizsba utazott, és a Montparnasse kávéházaiban rövidesen megismerkedett és barátságot kötött fotóskollégáival, André Kertésszel, Dávid Seymourral (Chim) és Henri Cartier-Bressonnal. 1934 őszén André (ekkor már így nevezte magát) találkozott Gerda Pohoryllével, egy német zsidó menekülttel, akivel egymásba szerettek, és össze is költöztek. Gerda gépelte le André képszövegeit, és nemsokára állást is kapott az Andrét képviselő ügynökségnél. André cserében fényképezni tanította Gerdát.

1936 tavaszán, amikor végképp nem sikerült eladniuk felvételeiket, André és Gerda megalkották a hírneves, nagy sikerű amerikai fotóriporter, Robert Capa alakját. Elhatározták, hogy Gerda a szerkesztőségekben Capa fotóiként fogja bemutatni André képeit, és azt állítja majd, hogy óriási szívességet tesz nekik, amikor lehetőséget nyújt a zseniális remete felvételeinek megvásárlására. A szerkesztők kellően meg is illetődtek, sokszoros áron vették meg és közölték a képeket.

A Capa név állítólag Frank Capra hollywoodi filmrendező nevéből ered, a Robert név szintén a film világából származik, Robert Taylortól kölcsönözték, aki 1936-ban Greta Garbó szerelmesét játszotta A kaméliás hölgyben. Ezzel egy időben Gerda is átkeresztelte magát, ő egy ekkortájt Párizsban élő fiatal japán festő, Taro Okamoto vezetéknevét vette fel. A titokzatos Capa kisvártatva csakugyan nevezetes lett. Amikor kiderült a csalafintaság, André ráeszmélt, hogy valóban fel kell nőnie Robert Capa hírnevéhez, ki kell érdemelnie azt.

A világ legnagyobb háborús fényképésze

1936 augusztusától kezdtek megjelenni a 22 éves Capa alapos és szenvedélyes tudósításai a spanyol polgárháborúról. Már első útján megszületett híres képe a spanyol milicista haláláról, amelyet világszerte óriási elismeréssel közöltek a lapok. Gerda Taro gyakran dolgozott együtt Capával Spanyolországban, de lassacskán önálló fotóriporterré fejlődött maga is. 1937 júliusában Capa Párizsba utazott képeik eladásáról tárgyalni, de Gerda ekkor nem kísérte el. Madridtól nyugatra, Brunetében fényképezte a harcokat, és egy zavaros visszavonulás során halálra gázolta egy köztársasági tank. Capa, aki feleségül akarta venni Gerdát, soha nem gyógyult ki igazán fájdalmas gyászából.

Mivel viszolygott attól, hogy visszatérjen a háborúba, amely elpusztította szerelmesét, 1938-ban hat hónapot Kínában töltött Joris Ivens filmrendező forgatócsoportjával, amely az előző években megkezdődött japán invázió elleni küzdelemről készített dokumentum-filmet. Mivel Japán Németország szövetségese volt, a Kínában folyó harcokat világszerte a fasizmussal vívott nemzetközi háború távolkeleti, Spanyolországot pedig a nyugati frontjának tekintették. Ősszel Capa mégis visszatért Spanyolországba, hogy a visszavonuló, leszerelő' nemzetközi brigádot fotózza. Utolsó riportjai Aragóniában, az ebrói csatában és a Rio Serge mellett készültek. A nagy tekintélyű angol magazin, a Picture Post tizenegy oldalt töltött meg a 25 éves Capa képeivel, és itt írta a portréja alá Stefan Lorant: "Robert Capa, a világ legnagyobb háborús fényképésze."

A fotós aztán 1943-ig nem kapott megbízást, bár a Blitz idején Londonban élt. Ezután a frontvonalból küldte képeit a Life magazinnak. Előbb Észak-Afrikában, majd Szicíliában kísérte az amerikai katonákat. 1944. június 6-án hajnalban ő volt az egyetlen fotós, aki a partraszállók első hullámával Normandia földjére lépett.

Az eredetileg filmforgatókönyvnek készült írás valójában egy szerelmi történet, melyet át- meg átszőnek Capa második világháborús haditudósítói munkájának eseményei - pergő cselekményével, szellemes és humoros párbeszédeivel valóban filmvászonra kívánkozik. De sokat elárul az eleinte írónak készülő, világvándor fotósról is, akiről már életében tudták ismerői: bármily hihetetlen kalandokba keveredjék, bármennyire közel kerüljön is a halálhoz, számára a valóság még mindig nem elég érdekes.

Capa vérbeli mesemondó volt: egy kicsit színezett itt, egy kicsit hozzátoldott ott, és máris megszületett a remek sztori. A szellemes társalgót imádták a nők, olyan hírességek zsongták körül, mint nagy szerelme, Ingrid Bergman, barátai között tudhatta Steinbecket, Hemingwayt, John Hustont, Billy Wildert és Picassót is. A könyv apró epizódjaiból a 20. század eddig ismeretlen részletei is kiderülnek, így megtudhatjuk, hogy hová tűntek a normandiai partraszállás fotói, vagy hogy milyen bort használt Capa, hogy megkenje a washingtoni brit attasét egy útlevélért.

A Kissé elmosódva című, stílusában itt-ott Rejtő Jenő-i ízeket felvonultató háborús memoárt a szerző több mint száz, fekete-fehér fotója illusztrálja. A fordító remek munkája pedig élvezetes olvasmánnyal ajándékozza meg az olvasót.

Robert Capa: Kissé elmosódva - Emlékeim a háborúból. Ford.: Sárközy Elga. Park Kiadó. Bp., 2006. 271 o.
Ára: 4900 Ft