A múzeumok nemzetközi napját ünnepeljük
2007. május 18. 09:00
1978 óta május 18-a a Múzeumok Nemzetközi Napja, amelynek ünneplését a Múzeumok Nemzetközi Tanácsának (ICOM) XI. konferenciáján határozták el 1977. májusában.
Korábban
Hazánkban a világnapot követő hétvégén, május 19-20-án rendezik meg a Múzeumok Majálisát, a közönség és a szakemberek találkozóját. Az első ízben 1996-ban tartott rendezvényen a hagyományos helyszínen, a Magyar Nemzeti Múzeumban és a Múzeumkertben mintegy 100 budapesti, vidéki és határon túli múzeum és közgyűjtemény ad ízelítőt látnivalóiból. Több mint kilencven program várja az érdeklődőket, a fiatalok kézműves foglalkozások, bábelőadások, koncertprogramok között válogathatnak, a Mesterségek Utcáján pedig nép- és iparművészek kínálják portékáikat.
Ez alkalommal adják át a Vendégbarát Múzeum pályázat díjait is, a látogatók szavazatai alapján három-három országos, illetve regionális jelentőségű, vendégbarát szolgáltatásokat nyújtó, interaktív, érdekes programokkal szolgáló közgyűjtemény részesül a díjban.
A Szépművészeti Múzeum szombaton Perui Partival ünnepel. Az "...és akkor megérkeztek az inkák" című tárlathoz kapcsolódóan, este 6 órától vasárnap hajnalig inka mesékkel, az Andok világát idéző népzenével, néptánccal, kézműves foglalkozásokkal várják a családokat, de tűzijáték is szerepel a programok között. Az Iparművészeti Múzeum szombaton 22 óráig tart nyitva. Az intézményben tárlatvezetésen mutatják be az Esterházy kincsek, a Tiffany és Gallé - A szecesszió üvegművészete, valamint a Gyűjtők és kincsek című kiállítást az érdeklődőknek, akik táncelőadást is láthatnak. A múzeum rendezvényei és kiállításai a világnap alkalmából ingyenesen látogathatók. |
Európa legtöbb országában május 19-én rendezik meg a Múzeumok éjszakáját, amikor is hajnalig lehet ingyen látogatni a közgyűjteményeket. Először francia kezdeményezésre, az Európa Tanács védnöksége alatt 2005-ben került sor erre. (Magyarországon hagyományosan június 23-án tartanak nyitva éjjel a múzeumok.)
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2010
- Az igazi Trebitsch
- Magyarországi gyász Sztálinért: "Meghalt mélységes megrendelésre"
- Romkert: egy Vas megyei kastély kálváriája
- Két magyar motoros kalandjai a Föld körül
- A kannibál gróf kalandjai
- Március 15. vagy április 11.? Egy nemzeti ünnep viszontagságai
- Hidegre tett konfliktus: harc az Antarktiszért
- Hogyan vált a házastársi erőszak bűncselekménnyé?
- A heraldikai káposzta története Ambrus Lajos tolmácsolásában
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.