Az erdők egyharmada tűnt el nyolcezer év alatt
2011. május 26. 15:12 MTI
Görögország területének megfelelő nagyságú erdő vész el évente a világon a Természetvédelmi Világalap (WWF) német tagszervezetének számításai alapján: a csoport szerint az elmúlt nyolcezer évben az erdők 35 százaléka semmisült meg.
Korábban
Az erdőterület csökkenése azonban nem csak a világ népességnövekedésének számlájára írható, igaz, az lényegesen felgyorsította a folyamatot - hangsúlyozza a szervezet A világ erdőségei - állapotjelentés című tanulmányában, amelyet a Der Standard című osztrák lap ismertetett.
Míg azonban a múltban elsősorban a mai ipari országok erdőterülete csökkent, ma szinte kizárólag a trópusokra jellemző a szomorú irányzat - magyarázta Philipp Göltenboth, a németországi WWF erdővédelmi szakembere. A tanulmány alapján az erdők megsemmisítése a szén-dioxid-kibocsátás révén nagyobb mértékben járul hozzá az éghajlatváltozáshoz, mint az egész közlekedési szektor, tehát minden autó, hajó, repülő és teherautó együttvéve.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill 19:05
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők 18:05
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot 16:05
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20