Mussolinit dicsőíti egy római obeliszk talapzatába rejtett, hosszú időre elfeledett írás
2016. szeptember 1. 16:30 MTI
Mussolinit és a fasizmust dicsőítő írást rejthet a római Foro Italico sportközpontban lévő Mussolini-obeliszk talapzata. A latin szöveggel ellátott pergament aranypénzek társaságában temették az obeliszk talapzatába, létezésére két tudós derített fényt.
Korábban
Bettina Reitz-Joosse a hollandiai Gröningeni Egyetem és Han Lamers, a berlini Humboldt Egyetem kutatója elsőként tanulmányozta a Codex Fori Mussolinit. A fasizmus erejét jelképező, 1932-ben emelt 300 tonnás műemlék talapzatába temették a szöveget, ám az elmúlt évtizedekben csaknem teljesen megfeledkeztek róla. A kutatók római könyvtárakban és archívumokban talált utalások alapján állították össze a vélt szöveget, amely továbbra is hozzáférhetetlen az obeliszk alatt. Reitz-Joosse és Lamers The Codex Fori Mussolini - A Latin Text of Italian Fascism című könyvükben mutatják be az írást.
"A szöveget nem a kortársaknak írták. Az obeliszk fontos látványosság volt, a szöveg létezéséről azonban nem számoltak be, a távoli jövő közönségének szánták" - mondta Reitz-Joosse a BBC-nek. A szakértő szerint a fasiszták akkoriban számos, a római birodalom idejéből származó régészeti leletet tártak fel, és vélhetően ekkor gondoltak arra, hogy elkészítik saját hőstetteik jegyzékét a jövő számára.
A három részből álló, 1200 szavas dicshimnuszt Aurelio Giuseppe Amatucci klasszika-filológus készítette. Az első rész a fasizmus eredményeit és Mussolini felemelkedését meséli el. Eszerint Olaszország az első világháborút követően katasztrofális helyzetbe került, melyből Mussolini mentette ki az országot "emberfeletti éleslátásával és elszántságával" megújítva. "A szöveg alapján Mussolini egyfajta új római császár, ugyanakkor az olasz nép megmentője" - fejtette ki a tudós.
A második szövegrész a fasiszta ifjúsági szervezettel, az Opera Nazionale Balillával és az ifjúsági programokkal foglalkozik. A harmadik rész témája a Foro Italico sportkomplexum - akkoriban Foro Mussolini - építése és az obeliszk állítása. A szöveg mellett egy medál is található, amely Mussolinit oroszlánbőrrel a fején ábrázolja. "A szöveg továbbra is ott van és nem férünk hozzá. Csak annyit tehetünk, hogy tanulmányozzuk és elemezzük manipulatív stratégiáit" - mondta Reitz-Joosse.
A kutató szerint a szerző azért választotta a latin nyelvet, hogy ezzel is párhuzamot vonjon a római birodalom és a fasizmus felemelkedése között. A fasiszták ráadásul megpróbálkoztak a latin nyelv újjáélesztésével a fasizmus nyelveként. A szöveg iróniája, hogy felfedezése az obeliszk leomlását, így a fasizmus bukását feltételezi. Mintha a fasiszták elképzelték volna saját hanyatlásukat és bukásukat, de eredeti célja a fasizmus dicsőítése a jövő generációja előtt - mondta a tudós.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1956
- Bebörtönzött ismerőseit tervezte kiszabadítani Mansfeld Péter
- Nem nélkülözhette a Kádár-korszak filmvilága a forradalom mellett kiálló színészlegendát
- Politikai célokat is szolgált az 1956-os épületkárok helyreállítása
- Így karácsonyoztak a magyar menekültek Camp Kilmerben
- A melbourne-i medence véres vizében folytatódott a harc a Szovjetunió ellen
- Újabb fegyveres felkelést vizionált a pártsajtó az '56-os nőtüntetés nyomán
- A megtorlásra szabott új törvényekkel bosszulta meg 1956-ot a Kádár-diktatúra
- A szovjet forgószél, amely elsöpörte a magyar szabadságot
- Nagy-Britanniát és Franciaországot is azzal szembesítette a szuezi válság, hogy nem birodalmak többé
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap