Nagyapja megvakíttatóját is a magyar szentek közé emelte Szent László
2019. június 27. 10:56 MTI
827 éve, 1192. június 27-én avatták szentté I. László magyar királyt. A lovagkirály élete bővelkedik fordulatokban, nevéhez több legenda kötődik, a középkori Magyar Királyság stabilitásának megteremtéséről már nem nem is beszélve. Szent László történelmi érdeme a magyar királyság önálló létének egyértelmű biztosítása volt, kultuszát a másik lovagkirály, III. Béla teremtette meg. A nép sokáig azt hitte, hogy a szent király „kijön” a sírjából, ha nagy veszély fenyegeti a magyarokat, és győzelemre segíti népét.
Korábban
I. (Szent) László 1040 körül született Lengyelországban, édesanyja a lengyel Richeza, II. Miciszláv király leánya volt. Nagyapját, a pogány Vazult (Vászolyt) még István király vakíttatta meg. László apja, Béla testvéreivel együtt István haragja elől menekült el az országból, s mégis László lett az, aki Szent István életművét folytatta.
László életének első éveit lengyel földön töltötte, ahonnan 1048 körül tért haza, majd apjával együtt beleegyezett, hogy unokaöccsét, Salamont koronázzák királlyá. 1060-ban része volt apja, I. Béla trónra juttatásában, akinek halála után Géza bátyját támogatta Salamon király elleni küzdelmeiben, majd I. Géza halálát követően 1077 tavaszán őt választották az ország főurai a trónra. Négy év kellett ahhoz, hogy unokaöccsével, Salamonnal kiegyezzen. Miután visszakapta a koronát, Lászlót másodszor, immár a szent ereklyével emelték trónra.
Hadvezéri képességeit már akkor megmutatta, amikor a besenyők, a kunok és a csehek ellen harcolt. 1091-ben, míg Horvátországban hadakozott, a kunok ismét az ország keleti vármegyéit pusztították, mire ő erős sereggel hazatért, és megsemmisítette a támadókat Megszerezte a tengeri kijárata miatt fontos Horvátországot, amely addig pápai hűbér volt, emiatt megromlott a kapcsolata az egyházi állammal. László ezért addigi ellenségével, a foglalást elismerő német-római császárral kötött szövetséget.
László hű volt egyházához, de a pápaságnak nem volt hajlandó engedményeket tenni. Uralkodása alatt történtek az első magyar szentté avatások: kezdeményezésére 1083-ban avatták szentté István királyt, fiát, Imre herceget, annak tanítóját, Gellért püspököt és két zoborhegyi remetét, Andrást és Benedeket. Ő hozta létre a zágrábi püspökséget, emellett Biharról Váradra (ma: Nagyvárad) költöztette a püspöki székhelyet. A magyarországi egyház 1092-ben tartotta első zsinatát.
Uralkodása alatt az addig trónviszályoktól és külső támadásoktól zaklatott országban törvényeivel nyugalmat és rendet teremtett. Három törvénykönyve közül az elsőt 1077-ben adták ki. Törvényei nagyon szigorúan büntették a lopást: ha valaki baromfinál nagyobb értékű állatot lopott, felakasztották, ám ha a templomba menekült, akkor „megúszta” vakítással. Ha az eltulajdonítás értéke nem érte el egy baromfi árát, akkor „csak” megcsonkították a tolvajt.
A törvények emellett szigorúan védték a keresztény egyházat. Kimondta az egyházi személyek sértetlenségét. Megszabta az ünnepnapok számát (36 nap), tűzzel-vassal irtotta a pogány szokásokat. Szigorúan büntette a nőrablást és a házasságtörést. László még hitt a boszorkányokban, és ha valakit boszorkányságon kaptak, máglyahalálra ítélték.
Jeruzsálembe kívánt zarándokolni, tervét azonban nem valósíthatta meg, mert 1095. július 29-én Nyitrán váratlanul meghalt. Előbb az általa alapított somogyvári apátságban, majd Váradon temették el. Utóda – az általa örökösének megtett – unokaöccse, I. (Könyves) Kálmán lett. 1192-ben III. Béla király kezdeményezésére avatták szentté, ami nagyban hozzájárult a „lovagkirály” kultuszának elterjedéséhez.
A nagyváradi székesegyházban lévő sírja országos jelentőségű kegyhellyé vált, a magyar királyok is rendszeresen felkeresték. Sírját a 17. században feldúlták, hermáját 1619-től a győri székesegyházban őrzik. Nagyváradon a mai napig tartanak Szent László-ünnepségeket. Személyéhez számos csodatétel fűződik: bárdjával vizet fakasztott szomjazó katonáinak, sziklafal nyílt meg előtte. Ünnepe Magyarországon június 27-én van. Ez a nap a magyarországi lengyelek napja is a király lengyel anyai felmenői miatt, valamint 2011 óta a polgárőrök napja.
Szent László nemcsak a polgárőrök, hanem a Debrecen-Nyíregyházi egyházmegye, illetve Erdély védőszentje is. 2016-ban civil szervezetek kezdeményezték, hogy a magyar kormány nyilvánítsa Szent László-emlékévvé 2017-et, amikor koronázásának 940. és szentté avatásának 825. évfordulóját ünnepeltük.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2018
- Géza fejedelem helyett felesége, Sarolt irányíthatta az országot
- A pornokrácia évtizedei Rómában – ki is volt az „igazi nőpápa”?
- A kormányzóné, Purgly Magdolna útja Sofronyától Estorilig
- Pergőtüzek krónikája
- Kormányzóné, anyakirálynő, hercegi nagymama - Szilágyi Erzsébet élete
- Péter Gábor, a „szovjet ügynök”
- Hét híres kutya a történelemből
- Verne valóra vált víziói
- Erzsébet királyné anyasága
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap