A csirkénél is előbb, hétezer éve háziasíthatták a libát Kínában
2022. március 16. 12:53 MTI
A liba lehetett az első háziasított baromfi Kínában – írta a Sixth Tone című angol nyelvű kínai hírportál egy új tanulmányra hivatkozva.
Korábban
Eddig a csirkét tartották az úttörő fajnak
Kínai és japán intézmények kutatóinak az amerikai tudományos akadémia lapjában (PNAS) megjelent tanulmánya szerint a libát Kínában mintegy hétezer éve háziasíthatták, vagyis az eddigi feltételezésekkel ellentétben korábban, mint a csirkét.
A csirke háziasításának ideje egyelőre vitatott, a kutatást vezető tudós szerint a legáltalánosabban elfogadott tudományos konklúzió az, hogy a csirke háziasítása legkorábban több mint kétezer éve történt Indiában.
A kutatók által vizsgált libacsontok korát szénizotópos technikával határozták meg. További módszerekkel pedig egyéb jellemzőket, például a madarak kimúlásakor betöltött korát tanulmányozták.
A csontokat a mai kelet-kínai Csöcsiang tartományban található kőkorszaki település helyszínén találták, ahol vadászatra és gyűjtögetésre, valamint részben földművelésre alapuló életmódot folytató emberek éltek.
A 232 csontmaradvány közül négy származott 8 és 16 hetes kislibáktól. A kutatók ennek alapján arra a következtetésre jutottak, hogy a kislibák a településen kelhettek ki, mert vadlibák nem éltek a közelben.
A csontokban talált anyagokból azt állapították meg, hogy a libák a helyszínen termesztett rizzsel táplálkozhattak, ami eltér a vadlibák szokásaitól. A felnőtt példányok mérete pedig nagyjából egységes volt, ami szintén a fogságban tenyésztett állatok jellemzője.
Mint a Sixth Tone cikke rámutat, bár Kína világelső a libahús termelésében, egyáltalán nem tekinthető a kínai konyha fő hozzávalói egyikének. Csakúgy, mint a világ több másik országában, Kínában is a csirke a legelterjedtebb háztáji baromfi.
A tanulmány vezető szerzője elmondta, a libák a kőkorszaki közösség számára sem jelentették az elsődleges húsforrást, ugyanis abban az időben a szarvas- és kacsahús fogyasztása volt gyakoribb.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2014
- Mussolini szeretőjének titkos naplója
- Szexualitás a görög és római vallásokban
- Magyar fürdők és kettétört mankók
- Erotikus és irodalmi lap lett a magyar ős-Playboy
- "Inkább a szexről beszéljenek, mint az áremelésről"
- Az egri vár régészeti kutatásának története
- Középkori kolostorok szemérmetlen titkai
- Azok a csodálatos Gindly lányok
- Templomerődök Erdélyben
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap