Ritkulhatott a haja, és feltehetően sötétebb bőre volt Ötzinek
2023. augusztus 17. 11:27 MTI
Ötzi, a mintegy 5300 éves gleccsermúmia bőre és szeme feltehetőleg sötétebb volt, és kopaszodni kezdett – derült ki egy szerdán közzétett új tanulmányból.
Az eddigi rekonstrukciók sűrű hajjal ábrázolták az Ötz-völgyi jégmúmiát
Korábban
A múmiát 1991 szeptemberében fedezték fel egy gleccser jegébe fagyva az Ötz-völgyi Alpokban az olasz-osztrák határon, 3210 méteres magasságban. Az ősembert egy nyíl terítette le, amely eltalálta egy fő artériáját, s perceken belül elvérzett. Teste a gleccserben mumifikálódott.
Az első vizsgálatok még azt állapították meg, hogy Ötzi a kelet-európai sztyeppék pásztornépeinek genetikai örökségét hordozza.
A legfrissebb kutatás azonban már nem támasztja alá ezt az elméletet. A kutatók szerint a technológia a korábbi vizsgálat óta sokat fejlődött, valamint több őskori európai népcsoport génállományát sikerült teljesen feltárni azóta.
Mindez lehetővé tette, hogy Ötzi génállományát összevessék a több száz korabeli lelettel. A legújabb kutatás arra jutott, hogy a legtöbb közös vonása az anatóliai földműves lakossággal volt, mintsem az európai ősökkel.
„Az örökítőanyag vizsgálata olyan fenotípusos jellegzetességeket tárt fel, mint a bőr erős pigmentációja, sötét szemszín, kopaszodás, ezek pedig szöges ellentétben állnak a korábbi rekonstrukciókkal, amelyek világos bőr- és szemszínt, valamint egy eléggé szőrös férfit mutattak” – mondta Johannes Krause, a lipcsei Max Planck Evolúciós Antropológiai Intézet szakértője.
Albert Zink antropológus, a tanulmány társszerzője és a bolzanói Eurac Research kutatóközpont vezetője szerint a rendelkezésre álló leletek alapján övé lehetett a legsötétebb bőrszín európai kortársai között.
„Korábban úgy vélték, hogy a múmia bőrszíne a jégben végbement tartósítási folyamat részeként sötétült el, de feltehetőleg amit ma is láthatunk, az nagyjából Ötzi eredeti bőrszíne”
– tette hozzá.
A szakemberek szerint az ősember hajáról kialakított korábbi kép sem felel meg a valóságnak. Felnőtt férfiként nagy valószínűséggel már nem hosszú, sűrű haj borította a koponyáját, hanem legfeljebb ritkás haja lehetett. A Cell Genomics szaklap friss számában közzétett tanulmány szerint a génjei alapján hajlamos volt a kopaszodásra.
Zink elmondta, hogy viszonylag egyértelmű eredményről van szó, ami magyarázatot nyújt arra, hogy a múmián szinte semmilyen szőrzetet nem találtak.
Ötzi génjei mindemellett hajlamossá tették a túlsúlyra és a 2-es típusú cukorbetegségre is, bár a tudósok szerint ezek a tényezők – életmódjára tekintettel – feltehetőleg nem játszottak nagy szerepet az életében.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Ókor
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál
- Marcus Aurelius halálával a „jó császárok kora" is véget ért a Római Birodalomban
- Megfejtették a papírusztekercsek tartalmát, melyből kiderült, hol temették el Platónt
- Alig volt olyan időszak az Akropolisz történetében, amikor nem fenyegette pusztulás
- A trójai háború által ihletett lelet került a felszínre Pompejiben
- Végigkísérte az emberiség történelmét a trepanáció gyakorlata
- Alkoholmérgezés, trágya és akit a nők szó szerint széttéptek: letaglózó halálesetek az ókorból
- Nagy Sándor hadjárata nyitotta meg az utat a hellenizmusnak Indiában
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap