Három meccsnyire nyúlt az első Magyar Kupa döntője
2023. szeptember 8. 13:20 Múlt-kor
113 éve, 1910. szeptember 8-án került sor a Magyar Labdarúgó Szövetség szervezésében az első Magyar Kupa-döntőre. A közönség botrányos viselkedéséről emlékezetes meccs 1:1-es döntetlennel végződött a Magyar Testgyakorlók Köre (MTK) és a Budapesti Torna Club (BTC) között, így a meccset – hasonlóan forró hangulatban – október 2-án megismételték, azonban még ekkor sem zárult le teljesen az első bajnokság.
Korábban
Az 1901-ben alakult Magyar Labdarúgó Szövetség bevallottan az angol mintát vette alapul a bajnokság kiírásakor.
Maga a kupa elkészítésére meghirdetett közadakozás igen hamar jelentős összeg – mintegy 2000 korona – gyűlt össze (ennek ellenére csupán 1923-ban készült el a trófea).
A bajnokság anyagi fedezetének megteremtésére 1909 áprilisában a margitszigeti klubházban kabarét rendezett a Magyar Atlétikai Club (MAC), ennek fellépői maguk a sportolók voltak.
A bajnokság első sorozatát 1909. augusztus 13-án írták ki, és 28 csapat nevezett be.
A szeptember 8-án rendezett döntőben a korszak legerősebb csapatának számító MTK döntetlent játszott a BTC ellen a rendelkezésre álló játékidőben, így a meccs megismétlését írták ki – ekkoriban ugyanis még nem létezett büntetőpárbaj.
A megismételt meccsre hetekkel később, október 2-án került sor, és az őszi napon a késő délutáni időpont nem bizonyult szerencsésnek a befejezés szempontjából: a 16:30-kor elkezdett mérkőzést a bíró a második félidő vége előtt tíz perccel beszüntette, mert besötétedett, és napjaink világítása sem állt rendelkezésre. A játék berekesztésekor az állás 2:1 volt az MTK javára.
Hajós Alfréd (jobbra) a BTC színeiben
A korabeli hírlapok beszámolói szerint mindkét mérkőzést többször félbeszakította a közönség viselkedése, továbbá a bírói teljesítmény sem bizonyult példaértékűnek – a sorozatos kiállítások és következetlenül befújt büntetők pedig csak tovább hergelték a nézőket.
A megismételt döntő utolsó tíz percét néhány nappal később bepótolták, ekkor az MTK újabb gólt lőtt, 3:1-re módosítva a végeredményt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2014
- Így látta a sajtó Kárpátalja visszafoglalását
- Az embermentő Jane Haining
- Mi történt Kamenyec-Podolszkijban?
- A bundázás egyidős a futballal
- A hét törpe kalandjai Auschwitzban
- A kóser konyha különlegességei
- Hogyan kampányoltak a római politikusok?
- A numerus clausustól a numerus nullusig
- Így temettük el "Kossuth apánkat"
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők 18:05
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot 16:05
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap