Már az első napon tízezrek életét követelte a somme-i csata
2023. november 18. 12:35 Múlt-kor
Közel öt hónap mészárlás után 1916. november 18-án Sir Douglas Haig, a Brit Expedíciós Hadsereg főparancsnoka leállította a júliusban a Somme folyónál megindított antant-offenzívát, ezzel véget ért a történelem valaha volt egyik legvéresebb összecsapása.
Kanadai katonák 1916 novemberében egy korai karácsonyi üzenetet írnak egy tábori lövegbe szolgáló lövedékre
Korábban
A britek vesztesége 420 ezer, a franciáké 200 ezer, a németeké pedig mintegy félmillió főre tehető. A somme-i vágóhídon naponta 893 brit katona vesztette életét, aki pedig túlélte – mint az első világháború legfiatalabb katonája, az akkoriban mindössze 13 éves Sidney Lewis – sohasem felejtette el a borzalmakat.
A somme-i támadás elsődleges célja a Verdunt védő francia hadsereg tehermentesítése volt. Hét napig tartó tüzérségi előkészítés után július 1-jén indult meg a gyalogsági támadás, amelyben a brit hadsereg gerincét – a korábbi ütközetekkel ellentétben – a toborzást elrendelő hadügyminiszterről Kitchener hadseregének elnevezett lelkes, de amatőr önkéntes haderő adta.
Brit katonák kísértek német foglyokat 1916 szeptemberében
A katonák felkészületlensége és a tábornokok rugalmatlansága katasztrófához vezetett. Az első nap közel 20 ezer brit katona vesztette életét, 38 ezren pedig megsebesültek. 1916. július 1-jét mindmáig a brit hadtörténet legnagyobb tragédiájaként tartják számon.
A csata azonban folytatódott. A brit hadsereg szeptember 15-én a somme-i offenzíva során vetett be a történelemben először tankokat, amelyeket ekkor még az ellenséges gépfegyverállások leküzdésére használtak.
A Mark I-es (C19) tankok első alkalommal kerültek bevetésre
A bevetésre váró 49 harckocsiból végül a meghibásodások következtében csak 32 lendült támadásba. Bár a csatamezőn is akadtak technikai problémák, az ellenséges állásokat elérő tankok sokkolták a németeket.
A csatáról megoszlik a szakértők véleménye. Sokan értelmetlen vérfürdőnek tekintik a több mint 4 hónapos küzdelmet, Douglas Haiget pedig csak „somme-i mészárosként” emlegetik, mások azonban úgy vélik, az offenzíva nélkül az antant nem nyerte volna meg a háborút.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Középkor
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt
- Közös sírba temették az egykor egymástól elválasztott skolasztikust és tanítványát, Héloïse-t
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány
- Imre király egyedül fogta el lázadó öccsét
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét
- Az Eufrátesztől a Magyar Királyságig tartott a kétszer is trónra ültetett II. Mehmed birodalma
- A festészet mellett a háború művészete is foglalkoztatta Leonardo da Vincit
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap