Cipónyira dagadt térddel küzdötte ki második olimpiai aranyát Kozma Pici
2023. november 27. 16:05 MTI
84 éve, 1939. november 27-én, Budapesten született Kozma István – vagy ahogy mindenki ismerte: „Pici” – kétszeres olimpiai bajnok nehézsúlyú kötöttfogású birkózó.
Korábban
A jól megtermett, 198 centisre nőtt fiatalember sportpályafutását a Ganz–MÁVAG kosárlabdázójaként kezdte, tagja volt az utánpótlás-válogatott keretének. A palánk alól Keresztes Lajos birkózó, az 1928-as amszterdami olimpia aranyérmese csábította át a szőnyegre. 1957-től a Budapesti Vasas sportolójaként mind kötöttfogásban, mind szabadfogásban versenyzett, az idővel 145 kilósra erősödött „Pici” jelentős nemzetközi eredményeit a 60-as években nehézsúlyú kötöttfogású birkózóként érte el.
Élete első versenyét 1957-ben az ifjúsági bajnokságon nyerte, aztán 1959-ben, a felnőttek országos bajnokságán sem talált legyőzőre. A nemzetközi porondon 1960-ban a római olimpián mutatkozott be, itt legyőzte az amerikai Dale Lewist, az olasz Adelmo Bulgarellit és a lengyel Lucjan Sosnowskit, viszont kikapott a bolgár Radoszlav Kaszabovtól, és „csak” a negyedik helyen végzett.
Az 1961-es jokohamai vb-n már veretlenül zárt, és csak testsúlykülönbséggel szorult a szovjet Ivan Bogdan és a török Hamit Kaplan mögé. Egy évvel később, az egyesült államokbeli Toledóban már világbajnoki címet szerzett, pedig még a verseny előtt megroppant a térde, és pokoli kínok gyötörték meccsről meccsre. Az igazi szenvedést azonban ő okozta a riválisoknak, a szovjet Anatolij Roscsin – később legnagyobb vetélytársa – és a német Wilfried Dietrich sem tudott mit kezdeni rohamaival. Az 1963-as helsingborgi vb-n csupán ötödik lett, abban az évben időlegesen a válogatottól is eltanácsolták, mert állítólag túlságosan éreztette társaival fizikai fölényét, és több edzésről elkésett.
A csorbát kiköszörülendő fokozott erővel készült az 1964-es tokiói olimpiára, ám a nagy igyekezetben újra megsérült a térde, és az orvosok alig akarták elengedni. Az ötkarikás játékokon aztán legyőzte a japán Szugijama Cuneharut, továbbá Kaplant, Dietrichet, a döntőben pedig Roscsin ellen döntetlent ért el, ami az aranyérmet jelentette számára.
„Amikor a bíró mindkét versenyző kezét felemelve kihirdette a döntetlen eredményt, Zsivótzky Gyula kalapácsvető, Varjú Vilmos súlylökő, Eckschmidt Sándor kalapácsvető és a birkózók berohantak a szőnyegre, hogy Kozmát a magasba dobálják. Ez azonban még ennyi erős embernek sem sikerült” – állt a Népsport hasábjain.
Négy év múlva, a mexikói olimpián ismét sérülés hátráltatta: rácsapódott a kezére az autóbusz ajtaja, a begyulladt részt műteni kellett, ráadásul a térde is cipó nagyságúra dagadt, mire a szőnyegre lépett. A szakvezetés féltette is, de rajta egy pillanatra sem látszott, hogy egy-egy mozdulat a kínok kínját jelenti számára. Legyőzte a román Constantin Busoit, a japán Iszagoi Jorihidét, a finn Raymond Uytterhäghát és a bolgár Sztefan Petrovot, a döntőben pedig ismét Roscsinnal megküzdve lett aranyérmes. Máig ő az egyetlen magyar birkózó, aki két ötkarikás elsőségre volt képes.
Forrás: MTVA Sajtó- és Fotóarchívum
Az 1969-es idényt sérülések miatt kihagyta, edzői tanulmányaira összpontosított a Testnevelési Főiskolán. A következő évben elkezdte az olimpiai felkészülést, a Felszabadulási emlékversenyt megfázása miatt mégis kihagyta. A verseny után hazafuvarozta edzőjét, Keresztes Lajost, majd a Ruttkai Éva, Latinovits Zoltán színészpárhoz indult, de az Alkotmány és a Honvéd utca kereszteződésében karambolozott a 15-ös busszal. A kocsiból még kiszabadította magát, de aztán elájult, mert súlyos sérüléseket szenvedett. Tíz bordája eltörött és a veséje is megsérült, az pedig csak műtét közben derült ki, hogy valójában mindig is csak egy veséje működött. Kozma István 1970. április 9-én, öt nappal autóbalesete után belehalt sérüléseibe.
Hatalmas méretei ellenére a szőnyegen rendkívül gyors volt, a hátraesésből végrehajtott technikáin pedig jól látszott, hogy meglepően hajlékony is. Háromszor (1966, 1967, 1968) lett az év birkózója, 1968-ban pedig az Év sportolójának is megválasztották. A kétszeres olimpiai, háromszoros világ- és Európa-bajnok, tizennégyszeres magyar bajnok Kozmát nem csupán sportemberként tartották nagyra versenyzőtársai, hanem az örökké vidám, mókára és segítségnyújtásra egyként kész barátot is tisztelték benne. A modern birkózás egyik előfutáraként tartják számon, bekerült a sportág nemzetközi Hírességek Csarnokába is. Tiszteletére alapítványt és ifjúsági emlékversenyt hoztak létre, nevét viseli a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
16. Reformáció és katolikus megújulás
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Színlelt emberrablás mentette meg Luther életét a birodalmi átok kimondása után
- A leves, amely megállított egy háborút
- Saját pénzén, pápai elismerés nélkül alapította meg egyetemét Pázmány Péter
- A kapitalizmus fejlődéséhez is hozzájárultak Kálvin János tanai
- Luther Mártont majdnem agyonütötte egy villám, megfogadta, ha túléli, szerzetesnek áll
- Eleinte nem akart egyházszakadást, később már Antikrisztusnak nevezte a pápát Luther
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Angyalok vagy egy trágyadomb miatt élhették túl a zuhanást a prágai defenesztráció áldozatai?
- Csak híveket akartak toborozni az egyházak a boszorkányüldözéssel?
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők 18:05
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot 16:05
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap