Csak szabályos háborúval sikerült felszámolni a kalózok újkori uralmát
2024. február 18. 16:05 Múlt-kor
Korábban
Védelmi pénz vagy orosz rulett
Az olyan nyugati hatalmak, mint Anglia, Hollandia és Franciaország egyre nagyobb volumenű kereskedelmi tevékenységüknek köszönhetően jelentősen ki voltak téve a kalózok fosztogatásainak, így elemi érdekük volt a kalóztevékenység felszámolása. Hatalmas, lomha hajóik gyorsaság tekintetében a 17. század elején azonban még nem tudták felvenni a versenyt a muszlim kalózok vitorlásaival.
A helyzet akkor változott meg, amikor a berber kalózok ellen háborút hirdető nyugati országok az 1650-es években jelentősen megnövelték flottáikat, és megjelentek a fregattok, amelyek már jobb előzetes esélyekkel vették üldözőbe a muszlim kalózok hajóit.
Az angolok és a hollandok a század második felében számos alkalommal arattak győzelmet a kalózok felett, akik így az 1600-as évek végére már jóval kisebb veszélyt jelentettek az atlanti partvidék lakóira nézve, mint néhány évtizeddel korábban.
Kalóz kivégzése egy kora újkori metszeten
A berber tengeri rablók végül arra kényszerültek, hogy az angol és francia hajókat sértetlenül hagyják közlekedni. Nem jártak azonban ilyen jól a kevésbé tehetős országok színeiben vizeket szelő vitorlások, ők ugyanis a védelmi pénz és szerencse, vagyis a között választhattak, hogy a haramiákkal szembeni nyílt ütközet lehetőségét kockáztatják.
A gazdagabb államok kereskedői egy időben ráadásul önszántukból fizettek a berber kalózoknak, mivel így versenyelőnybe kerültek a rosszabb anyagi körülmények között élő társaikhoz képest.
A berber kalózok, igaz, csökkenő intenzitással, de egészen a 19. század első évtizedeiig folytatták akcióikat, addig, amíg a napóleoni háborúkat lezáró bécsi kongresszuson résztvevő nyugati országok elkötelezték magukat az észak-afrikai kalóztevékenység végleges felszámolása mellett. A berber tengeri banditák akkor szüntették be végleg tevékenységüket, amikor a X. Károly vezette Franciaország 1830-ban annektálta Algériát.
A berber kalózok a csúcsidőszakban, 1580 és 1680 között egyes becslések szerint mintegy 850 ezer embert tettek rabszolgájukká, az évszázadok során pedig összesen több mint egymillió embert. És még jóval az aranykor után, a 18. század végén is képesek voltak arra, hogy foglyul ejtsenek 130 amerikai tengerészt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
9. Demográfiai változások Magyarországon 1945-től
II. Népesség, település, életmód
- Propagandakampánnyal sem tudtak sok magyarországi szlovákot rávenni a Csehszlovákiába költözésre 1946-ban
- Hiába tiltakoztak sokan, több tízezer magyarországi németet telepítettek ki a kollektív bűnösség elve alapján
- Szinte bárki felkerülhetett a kitelepítendők listájára Rákosi alatt
- Magyarok is települtek át „szlovákként” Csehszlovákiába a lakosságcsere keretében
- Megérdemelték a kitelepítést a németek?
- A pestisjárvány miatt szenteltette magát pappá az opera műfajának megteremtője tegnap
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára tegnap
- 7+1 híres merénylet a történelemből tegnap
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa tegnap
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák tegnap
- Színészportrék és workshopok színesítik az nemzetiségi színházak idei fesztiválját tegnap
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang tegnap
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát tegnap