Elrendelői sem tartották be a magyarországi szesztilalmat
2024. március 21. 16:05 Múlt-kor
Kevesen gondolnánk, hogy statáriális bíróság elé kerülhetett valaki egy sör elfogyasztásáért Magyarországon a XX. században. Gondoljunk bele, milyen hatása lenne például napjainkban az alkoholfogyasztás teljes állami betiltásának. Ha szesztilalomról van szó, valószínűleg legtöbbünknek az USA és az egyedi hangulatú, illegális szeszügyletekkel fémjelzett 1920-as évek jut az eszébe. De ez a berögződés igencsak hiányos: hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy Magyarországon is volt szesztilalom, az amerikainál szigorúbb szabályozással. Ám a magyar alkoholtilalom történetéhez hozzátartozik, hogy egy eleve zűrzavaros, háborúval és forradalmakkal tűzdelt időszakban, a Tanácsköztársaság idején került bevezetésre. Kun Béláék már a rendszerváltás első napján, 1919. március 21-én meghozták a szesztilalomról szóló rendelkezésüket, így mai nappal 105 évre tekint vissza az első – és eddig egyetlen – teljes és országos magyar alkoholtilalom. Miért volt szükség a forradalmi időszakban egy ilyen gyökeres változást hozó rendeletre és milyen eredményt hozott? Miért oldották föl mégis a tanácskormány vezetői a szesztilalmat?
Korábban
A szesztilalmak kora
Az iskolai oktatásban legfeljebb említés szintjén kap figyelmet a magyar szesztilalom, ami részben érthető is: az 1919-es évet sokan hazánk legvészterhesebb esztendőjének tartják, ahol a háborús szenvedések, a megszállás, nélkülözések és a forradalmak vesződségei között valóban mellékesnek tűnik a tény, hogy az év négy hónapjában illegális volt szeszesitalt fogyasztani. Ezzel szemben a Tanácsköztársaság vezetői mégis elsőrendű kérdésnek találták, ugyanis a gyökeres forradalmi változtatások, az „új világ” megalkotása közepette már a proletárdiktatúra kikiáltásának napján, a Forradalmi Kormányzótanács második rendelkezésével megteremtette a szesztilalmat.
Az időszak az alkoholellenes mozgalmak virágkora volt. A muszlim országokat nem számítva az I. világháború évei alatt vezetett be alkoholtilalmat Norvégia, Izland, Kanada és az USA számos állama is, de figyelemre méltó, hogy a sort Oroszország kezdte a szeszárusítás részleges korlátozásával 1914-ben, hogy a birodalom lakossága jobban tudjon a háborúra koncentrálni. A tragikus véget ért II. Miklós cár rendelkezését még a bolsevikok is fenntartották, csak Sztálin törölte el a polgárháború után.
1919-re tilalomtörvény született az éppen függetlenné vált Finnországban is, ám az alkoholellenes mozgalom a legnagyobb sikerét az Egyesült Államokban aratta, amikor sor került a XVI. alkotmánymódosításra, melynek egy évvel későbbi hatálybalépésével egy új korszak kezdődött az USA történetében („prohibition era”). Az amerikai szesztilalom rendelkezéseinek kijátszásáról itt írtunk.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
fasizmus
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Magára hagyhatta volna szövetségesét Mussolini?
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Valójában Karel Čapek testvérétől származik a sci-fi és a technológia legendássá vált szava
- A politikai megosztottságból emelkedett ki Franco tábornok diktatórikus rendszere
- Etiópia szégyenletes legyőzésével lett ismét császára Rómának
- Sűrűn tűzdelték botrányok az újraalapított cannes-i filmfesztivál történetét
- Bukása után a németek feltétlen kiszolgálója lett a korábbi szövetséges, Benito Mussolini
- Négyórás beszédet tartott az utolsó szó jogán a nemzetvesztő Szálasi Ferenc
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap