Kapitalista szórakoztatás a vasfüggöny árnyékában
2023. július 30. 10:35 Mravik Patrik Tamás
A létező szocializmus évtizedeiben több generáció nőtt fel úgy, hogy a tévé egy vagy legfeljebb két csatornát jelentett, közel sem állt rendelkezésre a napjainkban megszokott széles kínálat. Ezáltal egyes tévéműsorok, kiváltképp a populáris nyugati sorozatok hatalmas nézettséget értek el, és máig kiemelt helyet foglalnak el a magyar társadalom kollektív emlékezetében. Kalandos történeteiket milliók élték át egyazon pillanatban a képernyő előtt, és máig közös viszonyítási pontot jelentenek. Vajon miképp fordulhatott elő, hogy a szovjet érdekszférába tartozó Magyarországon ilyen nagyszámú kapitalista filmes „termék” jelenhetett meg, és mitől lehettek ennyire sikeresek?
Korábban
Vándorló műsorok és nézők
Sokáig tartotta magát az a vélekedés, hogy a nyugati-kapitalista és a szocialista televízió jellege élesen elhatárolódik egymástól, előbbire a harsány szórakoztató jelleg, utóbbira a lomhább agitprop szellemiség a jellemző.
Kurrens kutatások – mint Imre Anikó 2016-os TV Socialism című monográfiája – viszont rámutatnak, hogy a televíziózás történetében a két blokk között számos kölcsönhatás fedezhető fel. A vasfüggöny a televízió esetében nem jelentett éles elválasztóvonalat, ahogy a szerkesztési elvekben is mutatkoztak hasonlóságok, úgy az egyes műsorok is vándorolhattak a két pólus között.
Az átjárhatóság részben a televíziós adás természetéből is következett, amit nehezebb volt fizikai határok közé szorítani. Előfordult például, hogy az NDK állampolgárainak készülékein nyugatnémet vagy a politikailag még izoláltabb Albániában egy rövid ideig olasz televíziós műsorokat lehetett fogni. Az észt lakosok pedig tömegesen utaztak hétvégente északra, hogy ne maradjanak le a finn tévésorozatok legújabb epizódjairól.
Az együttműködés tudatosabb formáját jelentették a tévés koprodukciók, amelyeknek részeként a Magyar Televízió is számos sorozat készítésben vállalt szerepet elsősorban az 1980-as években a nyugati gyártókkal együttműködve.
Szabad a tévés vásár
A két blokk közötti átjárhatóság legegyszerűbb, egyben legkiterjedtebb formája a televíziós műsorok importja volt. Sok száz nyugati tévésorozat érkezett ilyen módon Magyarországra és a keleti blokkba, legnagyobb részt az Egyesült Királyságból, Franciaországból, az Egyesült Államokból és az NSZK-ból.
Ezt az ellentmondást számos – a cikkben részletezett érv mellett – elsősorban a gazdasági kényszer magyarázza. Globális viszonylatban az MTV kis halnak számított, az pedig, hogy kizárólag saját gyártású műsorokat sugározzon, még a viszonylag kis műsoridővel is rendkívül drága lett volna. Így nemcsak a baráti országokon belüli cserére, de a nyugati vásárlásra is rászorult.
A cikk teljes terjedelmében a Múlt-kor történelmi magazin 2023. nyári számában olvasható.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
klímakutatás
- Egy évszázaddal ezelőtti vulkánkitörés okozhat hamuesőt Alaszkában
- Csigahéjak és cseppkövek mesélnek a Kárpát-medence jégkorszaki klímájáról
- Lényegesen hidegebb volt az utolsó jégkorszak, mint eddig gondoltuk
- Hét fokkal lehetett hidegebb a Föld a legutóbbi jégkorszak során
- Egy alaszkai vulkánkitörés is szerepet játszhatott a római köztársaság bukásában
- Készítőik elképesztő vakmerőségének állítanak emléket a 19. századi tornádófotók
- A Föld tengelyének dőlésszöge határozhatta meg a jégkorszakok végét
- Melegebb lehetett Grönland, amikor a skandináv telepesek megérkeztek
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap