JFK Monicája
2003. június 2. 12:30
Egy befejezetlen élet. Ez a címe annak a könyvnek, amelyben Robert Dallek, az eddig titkosított Kennedy-dokumentumok gondozója beszámol az elnök korábban nem ismert szexuális viszonyáról. A New York Daily News által beazonosított egykori Fehér Házbeli gyakornok, a ma hatvan esztendős Marion (Mimi) Fahnestock jelenleg Manhattanben él, és egy templom adminisztrátoraként dolgozik.
Korábban
Egy nő, aki összetörte egy másik asszony - Eleanor Roosevelt - szívét, egy nő, aki önzetlenül és odaadóan szolgálta egy nagyszerű ember boldogságát, Franklin Delano Rooseveltét.
Kennedy titka
John F. Kennedy orvosi iratainak első alapos tanulmányozása után kiderült, hogy az amerikai elnök több betegségben szenvedett, és sokkal több fájdalommal kellett nap mint nap megküzdenie, illetve jóval több gyógyszerrel élt, mint amit a nyilvánosság
A Fehér Ház gyakornoka
A hír nem érte sokkhatásként az amerikai közvéleményt, mivel a Kennedy-fivérekről mindig is tudták, hogy meglehetősen tágan értelmezik a házasság fogalmát. Bár J. F. Kennedytől eddig csak a Marylin Monroe-affér volt ismert, Dallek most megjelent könyvéből kiderül, hogy csillapíthatatlan szexuális étvágyát csak úgy tudták enyhíteni tanácsadói, hogy egy erre alkalmas gyakornok kislányt vettek fel a Fehér Házba.
Mimi, azaz Marion Fahnestock akkor 19 esztendős volt. Connecticut egyik elit internátusában tanult, amikor Jackie Kennedy egy alkalommal ellátogatott az iskolába. A First Lady kísérői között volt az a valaki, akinek a tanácsára – nem sokkal később – meghívták a fiatal lányt a Fehér Házba, hogy készítsen interjút az ország első asszonyával. Nos, az interjúból nem lett semmi, ellenben úgy intézték a dolgot, hogy véletlenül Kennedy elé kerüljön, aki persze azonnal lecsapott rá.
Ettől a pillanattól kezdve (1961) Kennedy nem ismert lehetetlent, ha találkozni akart Mimivel. Ha kellett, partikra kapott hivatalos meghívót, de nem volt ritka az sem, hogy a légierő gépe szállította a lányt a titkos légyottokra. Nem egy alkalommal le is buktak: amikor Kennedy a Bahamákon járt, Mimit találták az elnöki limuzin padlóján feküdve – nem sokkal aztán, hogy az ifjú elnök kiszállt onnan.
Mimi washingtoni pályafutása két nyári szemeszterre rúgott. Az 1961-ben történt első találkozás után ’62 és ’63 nyarán gyakornoki munkára felvették a Fehér Házba. Mivel semmihez nem értett, mindenki tisztában volt azzal, hogy csak egy dolgot lehet rábízni: az elnök hangulatának kezelését. Csupán néhány héttel a dallasi merénylet előtt tért vissza iskolájába.
Tanulmányai elvégzése után Mimi rövidesen férjhez ment, de azóta senkinek nem beszélt híres szeretőjéről. A már elvált, két gyermekes anya azonban nem sajnálja, hogy fény derült múltjára: „Boldog vagyok, hogy elmondhattam ezt a titkot két, már férjhez ment lányomnak. Negyven éve hordom ezt a terhet, amit végre most letehetek.” Kennedy elnök egykori szeretője most hatvan éves. Manhattanben él és egy Fifth Avenue-n álló templom adminisztrátoraként dolgozik. A történtekről viszont nem kíván nyilatkozni. Amikor Kennedyről kérdezik, azt mondja: „Azt hiszem, a világ pontosan tudja, milyen is volt ő valójában.”
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
kommunizmus
- Kizárólag saját tagállamain belül hajtott végre fegyveres akciót a Varsói Szerződés
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin
- Különutas politikája miatt romlott meg Tito viszonya Moszkvával
- Bunkerország apafigurája, akit minden bűne ellenére mélyen gyászolt népe
- Minden várakozást felülmúlt a Skála kezdeti sikere
- Gumibottal nyomták el a gyertyák lángját Pozsonyban
- Még rendőrök sem tudták megfékezni a tömeget a Corvin Áruház első megnyitóján
- Elrendelői sem tartották be a magyarországi szesztilalmat
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap