Népirtás Ruandában

Elszabadul a pokol

1994. április 6-án a Habyarimana elnököt szállító repülőt a kigali reptér felett lelőtték, a támadást senki sem élte túl. A merénylet szinte jeladás volt: a szó szoros értelmében elszabadult a pokol. A szélsőséges hutuk milíciái és a hadsereg mindenkit módszeresen irtani kezdett - beleértve a mérsékelt hutukat is. A főváros határában útakadályokat emeltek, az embereket kirángatták az autóikból, és lemészárolták őket. A miniszterelnököt és a védelmére rendelt tíz ENSZ-katonát április 7-én ölték meg. A Kigaliban állomásozó kéksisakosok nem kaptak parancsot a beavatkozásra - az országban folyó vérengzést a nemzetközi szervezet hivatalosan csak `törzsi háborúskodásnak` (tribal warfare) nevezte, óvatosan elkerülve a helyzetet pontosan leíró `népirtás` (genocide) szót. Az ENSZ-katonák többségét április végéig kivonták az országból.

A hutu milícisták faluról falura jártak, és módszeresen lemészároltak minden tuszit, amihez a legtöbb esetben bozótvgó kést használtak. Csakhogy a gyilkosok még ezzel a primitív módszerrel is "hatékonyabban" dolgoztak, mint a népirtást logisztikai feladatnak tekintő, azt ipari eszközökkel művelő nácik a második világháborúban!

A tuszik alapította Ruandai Hazafias Front júliusban tudta elfoglalni a fővárost, Kigalit, amivel lényegében a tuszik megnyerték a háborút. Azt azonban nem tudták megakadályozni, hogy alig három hónap alatt a hutuk 800 ezer embert mészároljanak le. Az ENSZ Biztonsági Tanácsát még nagyobb felelősség terheli: arra is képtelenek voltak egész idő alatt, hogy eldöntsék: genocídiumnak (népirtásnak) nyilvánítják-e a ruandai eseményeket, vagy sem. A második világháború utáni legnagyobb népirtás idején nem tudtak dűlőre jutni abban a kérdésben sem, hogy vajon mennyi segítséget nyújtsanak a véráztatta országnak, és vajon az mennyibe kerülne.

A Ruandai Hazafias Front győzelme után kétmillió hutu menekült el az országból, köztük persze a tömeggyilkosságok aktív résztvevői is megbújtak. A hutuk a szomszédos Zaire-be (akkori nevén Kongói Demokratikus Köztársaságba) menekültek. Végül az ő állapotuk jobbítására mozdultak csak meg a nemzetközi szervezetek. Időközben a Ruandai Hazafias Front koalíciós országvezetést hozott létre: az ország élére hutu elnök került. Az Ugandába és Burundiba menekült tutszik pedig elkezdtek visszaözönleni Ruandába.

Ha a ruandai eseményeket egyértelműen népirtásnak (genocídiumnak) nevezték volna az ENSZ-ben, a nemzetközi szervezet aláírói fel lettek volna jogosítva a közbelépésre. Az ENSZ 1993-as, tragikus szomáliai kudarca azonban legfőképp az amerikaiakat rettentette el atól, hogy rögtön közbeavatkozzanak. Így a jogi kötelezetségek elkerülésére az amerikai politikusok mindig csak "népirtásra utaló" cselekményeket ("acts of genocide") emlegettek ahelyett, hogy "genocide" formában néven nevezték volna a népirtást.

Az amerikai külügyminisztérium csupán június 10-én, 67 nappal a vérontás kezdete után ismerte el hivatalosan a népirtás megtörténtét.

1. Történeti háttér
2. Elszabadul a pokol

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

9 945 ft 8 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

tavasz
Múlt-kor magazin 2017

• Nők a fronton – megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
• Hét híres ember, aki nyomtalanul eltűnt
• Szinyei Merse Pál: Majális
• Szacsal, Nopcsa-kastély
• Önkéntes munkaszolgálat Magyarországon 1935–1944
• A Közel-Kelet amazonjai 
• Cornelia, a Gracchusok anyja
• Az első magyar értelmi fogyatékosokat nevelő intézet története
• Trujillo, a Dominikai Köztársaság diktátora