Hiányosak a diákok ismeretei 1956-ról
2006. február 24. 11:00 MTI
Hézagosak a tanulók 1956-tal kapcsolatos ismeretei, tudásuk elsősorban pedagógusfüggő - derül ki a Szocio-Gráf Piac- és Közvéleménykutató Intézet nemrégiben végzett kutatásából. A diákok ezen kívül nehezen tudják elkülöníteni a különböző nemzeti ünnepek eseményeit egymástól.
A cég a Lauer Learning megbízásából 705 középiskolás és frissen érettségizett megkérdezésével mérte fel a fiatalok 1956-os forradalommal kapcsolatos ismereteit, tárgyi tudását, attitűdjét, illetve 41 általános- és középiskolai történelemtanárnak a forradalom oktatásáról alkotott véleményét.
A "Freedom Fighters 1956" kutatásból kiderült, hogy ugyan az 50 évvel ezelőtt történtek oktatásának elsősorban az események, az összefüggések és a kiemelkedő személyiségek bemutatása a célja, mégis a tanulók 1956-tal kapcsolatos ismeretei meglehetősen hézagosak, tudásuk elsősorban pedagógusfüggő - olvasható a közvélemény-kutató cég közleményében, amelyben összegzik a kutatás eredményeit.
Eszerint egyébként az általános iskolában 1-2 órát, a középiskolában 5-6 órát szánnak az események felidézésére, és a tanároknak az információátadáshoz meglehetősen szegényes segédanyag áll rendelkezésükre. A kutatásból kiderült, hogy 1956-ról a megkérdezettek közel 20 százaléka egyáltalán nem tanult, továbbá, hogy akiknek oktatták, azok is a témaismeretük mennyiségét és minőségét csupán közepesre értékelték.
Az eredmény szerint '56-ot csak minden tizedik diák tartja a három legnagyobb nemzeti tettek egyikének, Nagy Imrét minden ötödik sorolja a legjelentősebb történelmi személyiségek közé. A forradalom kitörésének okait a többség az idegen megszállásban látja, a demokrácia és a jobb életszínvonal utáni vágyat kevesen említik.
Az 1848-as, az 1956-os és az 1990-es eseményeket a fiatalok keverik, amikor az 1956-ban résztvevők nevét ekként említik: Nagy Imre, Kádár, Rákosi, Gerő, Kossuth, Petőfi, Sztálin. A legjelentősebbnek tartott politikai személyiségek listáján Kossuth, Széchenyi, István király, nem sokkal hátrább Nagy Imre szerepel. Ugyanakkor a megkérdezettek 57 százaléka szerint a forradalom oldalán részt vettek a mai fiatalok példaképei lehetnek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hadtörténet
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál
- Katonái tisztelték és szerették a szigorú, de megfontolt Wellingtont
- A törökök mellett a szomszédos hatalmakkal is szembe kellett szállnia Hunyadi Mátyásnak
- Első világháborús karabélyok kerültek a veszprémi Laczkó Dezső Múzeumba
- Lengyel és magyar tisztek hozták létre az amerikai lovasságot
- Az Itália fölötti uralomért vívták a nagyhatalmak a lovagkor utolsó csatáját
- Franciaország kimerítését célozta a verduni Ítélet-hadművelet
- Minden lépésért meg kellett küzdeniük az amerikaiaknak Ivo Dzsimán
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap