Adalékok a jezsuita világszolidarizmus történetéhez
2007. augusztus 16. 13:10 Bánkúti Gábor
Liberalizálódás és fellázító taktika
Az addig leginkább alkalomszerűen összejáró rendtagok 1961-őszétől kezdték újra összehangolni képzésüket P. Rózsa Elemér Hímfy utcai lakásán. P. Dombi József `Lelkigyakorlatos Summa`, P. Rózsa Elemér pedig `Időszerű Egyháztan` címen összefoglalta a szolidarizmus szintézisét, és igyekezett Rómába juttatni azokat.
Az 1963- 1966 közötti időszakban a `liberalizálódást` a belső ellenséges erők aktivizálódásaként, a külpolitikai nyitást pedig az `imperialisták fellazító taktikájának tett engedményként dekódolták maguk számára a szolgálatok. Ebben az új kontextusban a `világszolidarizmus` új jelentéstartalmakkal gazdagodott, és mint az ideológiai `réstágítás` politikai programja aktualizálódott. A rendi központtal és más országokban élő jezsuitákkal való kapcsolatfelvételt pedig az `ellenséges tevékenység` külföld felé való kiterjesztéseként értékelték a nyomozásban részt vevő szervek.
Az operatív munka során nem egyszer indifferensnek bizonyuló személyeket vontak be a koncepcióba, és számos jezsuita letartóztatására tettek javaslatot. Rendszerszolga hűségüket számszakilag demonstrálták, miközben a minél több ügy kreálása, - a világszolidarizmus kapcsán pedig lehetőleg egy `monstre-ügy` konstruálása - egyúttal önlegitimációjukat - változatlan fontosságuk nyomatékosítását - szolgálta. Ugyanakkor miközben vis inertiae jelleggel hatottak tovább a korábbi időszak restaurációs-adminisztratív egyházpolitikai módszerei, feltűnni látszottak a megváltozott körülmények között alkalmasabbnak vélt új állambiztonsági módszerek, melyek elsősorban az operatív eszközökre és a `politikai feladatokra` helyezték a hangsúlyt.
A feldolgozott adatokat 1963 februárjában a BM. III./I. - vizsgálati osztálya összegezte és készített ennek alapján jogi szakvéleményt: `az utóbbi fél év során súlypontáthelyezés történt: Kollár Ferenc illegális rendfőnök és néhány társa helyett - helyesen - a szolidarizmus terjesztésén és továbbfejlesztésén munkálkodó Rózsa Elemér és társai köré összpontosult a figyelem. Az operatív osztály összefoglaló jelentései és tájékoztatóiból azonban megállapítható, hogy túlértékelik az ügy jelentőségét`.
Az ezt követő időszakban a BM. III/III-2. és a BM. III/1. osztályai szorosan együttműködve igyekeztek vizsgálati szakaszba juttatni az ügyet. Döntöttek az operatív eszközök használatának kiterjesztéséről, bomlasztó tevékenység megszervezéséről, titkos házkutatásokról, az egyes személyekkel kapcsolatos intézkedési javaslatokról. Hosszas előkészítés és többszöri átdolgozás után `Rózsa Elemér és társai` ügyének realizálását - több más, hozzá holdudvarként kapcsolódó üggyel egyetemben és nyilván nem függetlenül a Szentszék és a Magyar Népköztársaság tárgyalásaitól, Galambos József miniszterhelyettes hagyta jóvá 1964. december 2-án.
A perből a politikai rendőrségen `tananyag` készült. Leginkább abból a célból, hogy milyen operatív módszerekkel kreálható az állambiztonsági szaglászásból `összeesküvés`, illetve abban való részvétel `bizonyítottsága,` belehelyezve az egész ügyet a nemzetközi klerikális reakció korabeli működésébe is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
klímakutatás
- Egy évszázaddal ezelőtti vulkánkitörés okozhat hamuesőt Alaszkában
- Csigahéjak és cseppkövek mesélnek a Kárpát-medence jégkorszaki klímájáról
- Lényegesen hidegebb volt az utolsó jégkorszak, mint eddig gondoltuk
- Hét fokkal lehetett hidegebb a Föld a legutóbbi jégkorszak során
- Egy alaszkai vulkánkitörés is szerepet játszhatott a római köztársaság bukásában
- Készítőik elképesztő vakmerőségének állítanak emléket a 19. századi tornádófotók
- A Föld tengelyének dőlésszöge határozhatta meg a jégkorszakok végét
- Melegebb lehetett Grönland, amikor a skandináv telepesek megérkeztek
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- A kémiában és a hadászatban egyaránt tehetségesnek bizonyult Görgei Artúr 09:50
- Még éjszaka sem hagytak fel az támadásokkal a Budát ostromló magyar csapatok 08:20
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot tegnap
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője tegnap
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác tegnap
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját tegnap