Sikertelen reformok után tűntek el az anasazik
2008. április 23. 11:00
Az anasazik (más néven pueblók) 700 évvel ezelőtt mai napig ismeretlen okokból elhagyták korábbi településeiket és délre - Arizonába és Új-Mexikóba - vándoroltak. Bár jellegzetes kultúrájuk nyomai a hohokam és hopi indiánok földjén mindenütt megtalálhatók, a vándorlásra nincs magyarázat.
Korábban
A szárazság nem lehet magyarázat
Az anasazik kerámiái kívül vörösek, belül pedig fekete és fehér mintázatúak voltak, ami élesen elütött a hohokam indiánok egyszerűbb cserépedényeitől. Házaik építéséhez fa és sár helyett követ használtak. Rituális helyiségük, a kiva, téglalap alakú, süllyesztett kamra volt, a közepén tűzhellyel és egy ún. sipapuval (lélekalagúttal), amely azt az utat jelképezi, ahol az első emberek a föld mélyéből felbukkantak.
De mi az oka, hogy az anasazik a 13. század végén elhagyták korábbi településeiket, és délnyugat felé húzódtak? A tudósok korábban úgy vélték, hogy elsősorban környezeti tényezők, például nagy szárazság vagy egy kisebb jégkorszak késztette őket vándorlásra. A bizonyítékok szaporodásával azonban ez az állítás már nem állta meg a helyét. A mai emberekhez hasonlóan az anasazik is összetett személyiségek voltak, akik el tudták dönteni, miként reagáljanak a változó környezetre. Nem egyszerű bábok voltak, hanem maguk is tevékeny részesei a történéseknek.
A fák évgyűrűinek vizsgálata azt mutatja, hogy a 13. század utolsó negyedében valóban pusztító aszály sújtotta azt a térséget, amelyet lakói elhagytak. De már korábban is voltak hasonló száraz időszakok. "A körülmények valóban igen rosszak voltak az 1200-as években, de mégsem voltak olyan rosszak, mint a 900-as években" - véli Timothy A. Kohler. A nagyobb folyók - Provo River és a San Juan River - még a legsúlyosabb szárazság idején sem száradtak ki. "Az éghajlat valószínűleg sok mindent megmagyaráz, de voltak olyan helyek, ahol az emberek ott maradhattak volna, és tovább gazdálkodhattak volna" - véli Dr. Allison.
A lakók elhagyták a mai Dél-Colorado viszonylag termékeny területét a hopik csontszáraz földjéért. "Az éghajlat a legkézenfekvőbb magyarázat, de pont a hopikhoz mentek, hogy ettől megmeneküljenek?" - kérdezi Dr. Lipe. A Four Corners (Négy sarok - négy állam határos egymással) területének elhagyásával sokkal rosszabb helyre kerültek.
Kristin A. Kuckelman, a cortezi Crow Canyon Régészeti Központ munkatársa a Sand Canyon Pueblo romjaiban egy tragikus felemelkedés és bukás nyomait véli felfedezni. A terméshozam visszaesésével a lakosok újra áttértek a földművelésről és állattartásról a gyűjtögetésre és a vadászatra. A támadók ellen erődöket építettek. Az erőfeszítések azonban hiábavalónak bizonyultak: a falu lakóit megskalpolták, megcsonkították, és talán még meg is ették. A családokat a saját házaikban ölték meg, a falut felgyújtották. Különös viszont, hogy a győztesek nem maradtak, hogy meghódítsák a legyőzött területet.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
19. Magyarország a második világháborúban
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- A pokol hajnala: 500 ezer szovjet katona zúdult az erőddé nyilvánított Budapestre
- Ma is rejtély, kik és milyen okból bombázták le Kassát
- A legjobb magyar felszerelés is kevésnek bizonyult a Don-kanyar embertelen viszonyai közt
- Szándékosan hitették el a szövetségesek Kállay Miklóssal a balkáni partraszállás gondolatát
- Sztójay Döme, a magyar Quisling
- "A népirtáshoz időnként elegendő néhány száz pokolian elszánt ember"
- Marhacsordákat is bombáztak a szövetségesek Magyarországon
- "Kétségbe esve várjuk, hogy mi lesz velünk, ha itt ér a tél"
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap