Nagymama a vezérkar élén, avagy Golda Meir és a jom kippuri háború

Politikai udvarlás a Knesszet falain kívül

Golda és Móse Dajan kapcsolata már jóval a jom kippuri háború előtt állandó beszédtémája volt Izrael kávéházainak. A kettőjük viszonyát kölcsönös bizalmatlanság és feszültség jellemezte, ami viszont soha nem vezetett szakadáshoz. Golda ravasz, könyörtelen és pragmatikus politikus volt, míg Dajant agyafúrt, megközelíthetetlen és kiszámíthatatlan embernek tartották. Golda Dr. Jekyll és Mr Hyde alakjához hasonlította, és nem rejtette véka alá azon véleményét, hogy szerinte Dajan saját katonai hősiességének megszállottja, és következetlensége miatt nem tud megbízható katonai tanácsokkal szolgálni. A politika területén erősen korlátozta Dajan mozgásterét, de tudta, hogy katonai ügyekben rá kell támaszkodnia. Burkett a szívós öreg hölgy és a fiatalabb hetvenkedő katona kapcsolatát `politikai udvarlásként` jellemzi. `Ha összecsaptak, mindig Dajan engedett azt kérdezve 'Ugye szeretsz még, Golda?'`.

Miközben e furcsa pár jól elboldogult egymással békeidőben, az arab támadást követő zűrzavarban létfontosságú volt, hogyan tudnak egymással együttműködni. Burkett egy izraeli bennfentest idéz, aki csodálkozva mondta, milyen simán elfogadta Golda Dajan irányító szerepét: `Szokatlan volt, ahogyan a hét hadjáratot megjárt harcos és kitűnő vezérkari főnök hadműveleti kérdésekkel jött egy nagymamához, hogy döntést hozzanak.`

A vereségek hatására azonban Dajan lassan kétségbeesésbe süllyedt. A háború másnapján a Golán-fennsíkon csaptak össze az izraeli és szíriai erők. A harctér tele volt kiégett tankokkal, csapatszállító teherautókkal és elszenesedett hullákkal. A szuezi fronton Anvar Szadat, egyiptomi elnök percről percre nyomon követte csapatai támadását. A Kairó mellett felállított parancsnoki bunkerből figyelte az eseményeket. "Szörnyen feszült és dermedt voltam. Nem tudtuk, mi van az izraeliek tarsolyában, de három óra múlva már világossá vált, hogy nem mozgósítottak, és a támadás teljesen váratlanul érte őket" - emlékezett vissza később az egyiptomi elnök.

Az izraeli hadsereg kétharmadát kitevő tartalékosok nem kaptak behívó parancsot, a szolgálatban lévők többsége pedig szabadságot kapott jom kippurra, az egyik legfontosabb zsidó ünnepre. A katonai futárok a zsinagógákból és az otthonaikból rángatták ki a katonákat, amikor megpróbálták visszahívni őket. David Elazar altábornagy, az IDF vezérkari főnöke az 1967-es hatnapos háború során bevált megelőző légicsapást akarta alkalmazni, de Dajan ezt nem érezte szükségesnek: Ő is, mint sok más izraeli veterán katona, lenézte az arabok harci képességeit. Dajan el sem tudta képzelni, hogy Egyiptom és Szíria képes lenne egy merész támadásra, nemhogy még sikerrel is járna.

Izrael felmagasztalt katonai hírszerzése sem tudta helyesen értelmezni a baljóslatú jeleket, ami még inkább megerősítette Izrael önelégültségét. Eli Zeira vezérőrnagy az utolsó pillanatig azt állította, hogy a háború kitörésének "igen kicsi a valószínűsége". Dajan azzal érvelt, hogy egy megelőző légicsapás Izrael ellen fordítaná legfőbb szövetségesét, az Egyesült Államokat. Burkett szerint Golda végül Dajan álláspontját fogadta el: "Mindig fennáll annak a lehetősége, hogy segítségre lesz szükségünk, és ha mi támadunk először, senki sem siet a segítségünkre. Bárcsak igent mondhatnék, hiszen látom a megelőző légicsapás jelentőségét, mégis nehéz szívvel, de nemet kell mondanom."

Ekkor már Kenneth Keating, az Egyesült Államok izraeli nagykövete is meghozta a Nixon-kormányzat üzenetét, miszerint Amerika ellenzi a megelőző légicsapást. Golda biztosította a nagykövetet, hogy erre nem fog sor kerülni: "Ezúttal kristálytisztán látszódnia kell, ki kezdte a háborút, most nem kell majd körbejárnunk a világot, hogy meggyőzzük az embereket az igazunkról." De Golda azt is egyértelművé tette, hogy Izrael háború esetén gyors és jelentős segítséget vár az Egyesült Államoktól.

Goldának még el kellett simítania egy heves nézeteltérést Dajan és Elazar között a tartalékosok mozgósításával kapcsolatban. Elazar azzal érvelt, hogy 50-60 ezer katonára van szüksége, hogy megerősítse a frontvonalakat, és megvédje a Golán-fennsík mögötti zsidó településeket. Dajan azt javasolta, hogy várjanak a mozgósítással, amíg a helyzet egyértelműbb nem lesz. Golda most Elazar mellé állt. "Ha háborúra kerül sor, jobb, ha fel vagyunk készülve rá, még akkor is, ha a világ megharagszik ránk." Dajan kelletlenül, de elfogadta Golda döntését.

Jom kippur estéjén Golda azt mondta a televízióban: "ismét arra kényszerülünk, hogy elviseljük a megpróbáltatásokat." Biztosította Izrael lakosait, hogy az IDF "lelke és ereje" legyőzi az ellenséget. Amikor nem sokkal később Dajan állt a kamerák elé, ő már csak visszavonulásról tudott beszámolni mindkét fronton, de elhallgatta, mennyire felkészületlenül érte a támadás az izraeli haderőt. Beszédét lelkesítő üzenettel zárta: "Tel-Aviv lakói! Ma este nyugodtan fogtok aludni."

Máig nem világos, mennyire volt tisztában Golda a hibás döntésekkel: Dajan közvetlen politikai felelősséggel tartozott a hadvezetésért, és valószínűleg megpróbálta a miniszterelnököt kihagyni belőle. De a katonai főparancsnokságról kiszivárgó hírek egyáltalán nem voltak megnyugtatóak. A kétfrontos harc nem tette lehetővé, hogy Izrael sikeresen alkalmazza a korábban már bevált hadi taktikáját. A szuezi fronton az egyiptomi tüzérség rakéta-meghajtású gránátokkal és Sagger-típusú páncéltörő rakétákkal támadta az izraeli tankokat. A Golán-fennsíkon Sam-típusú légelhárító rakétákkal szedték le az alacsonyan repülő izraeli gépeket.

Burkett szerint ez volt az a döntő pillanat, amikor Dajan idegei felmondták a szolgálatot.

1. Karizmatikus nagymama vezető pozícióban
2. Politikai udvarlás a Knesszet falain kívül
3. A Templom pusztulását vizionálták
4. Mit tudhat egy öreg hölgy a háborúról?