Bóna István

Elemi iskoláit szülővárosában végezte, a második világháború viharai tanulmányaira is rányomták a bélyegét. Franciaországi hadifogságából visszatérve, a pótló magánvizsgák letétele után a jászapáti Széchényi István Gimnáziumban érettségizett. Egyetemi tanulmányait 1948-ban kezdte el a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen. Behatóan tanulmányozta az ős- és népvándorlás kori régészetet, valamint a művészettörténetet. Banner János, az Ősrégészeti Intézet vezetője szinte azonnal felfigyelt Bóna István tehetségére, és 1950-től demonstrátori feladatokkal látta el. 1952-ben végzett régészet-muzeológia szakon. Az ürbőpusztai avar kori temetőről írt szakdolgozatát akadémiai különdíjban részesítették. 1952. július 1-jétől az Országos Történeti Múzeum, azaz a Magyar Nemzeti Múzeum segédmuzeológusának nevezték ki. Itt a nagy szaktudást igénylő kora népvándorlás kori leletanyag szétválasztását bízták rá.

Személyes és politikai okokból azonban távoznia kellett a Magyar Nemzeti Múzeumból. 1953. augusztus 1-jén a Sztálinvárosi Állami Múzeum igazgatójának nevezték ki. A büntetésnek számító állást Bóna a magyar régészettudomány javára fordította. Az itteni ásatásai ráirányították a figyelmet a hazai bronzkor kutatására. 1954. szeptember 1-től, Banner János javaslatára az ELTE Ősrégészeti Tanszékének aspiránsa lett, az 1954/55-ös tanévtől kezdve rendszeresen, bekapcsolódott az egyetemi oktatásba, egészen a haláláig. Kezdetben főként őskoros régészeti témákkal foglalkozott, László Gyula egyetemi tanári kinevezése után a népvándorlás kor tanítása is hivatalos feladata lett. Kandidátusi értekezését Magyarország középső bronzkorából írta, a fokozat elnyerése után 1961. szeptember 1-jétől adjunktusnak nevezték ki, majd 1963. december 1-jén a docensi fokozatot is megkapta. Egyetemi karrierje töretlenül haladt előre, 1975. július 1-jén egyetemi tanárrá nevezték ki. László Gyula nyugalomba vonulásakor, 1979-ben átvette a kora középkori, valamint a honfoglalás és államalapítás kori régészet oktatását is. 1987-től ő lett a Régészeti Tanszék vezetője, majd 1990-ben a Régészeti Tanszékcsoport, majd 1994-től a Régészettudományi Intézet igazgatója.

Tudományos munkáját a sokrétűség és az igényesség jellemezte. 1954-ben bekapcsolódott Békés-Várdomb bronzkori telljének feltárásába, a lelőhely ásatását 1955-től már önállóan vezette. Teljesen új alapokra helyezte a hun kor kutatását. Felhívta figyelmet arra, hogy a leletanyag nem egységes, a hunok szellemi és anyagi kultúrájának szinte valamennyi eleme már Európába érkezésük előtt is létezett. A korabeli tudománypolitika azonban másként látta a dolgokat, ezért A hunok és nagykirályaik című műve csak 1993-ban jelenhetett meg. A langobárdok hagyatékának kutatásában László Gyula indította el, a kiindulópontot a várpalotai feltárás dokumentációja adta. Ezután módszeresen fordult a langobárd-gepida korszak felé, itt is látta, hogy az alapokat újra kell építeni. Mintegy 20 helyen végzett ásatásokat, a langobard leletanyagot tízszeresére növelte. Komoly szerepet szánt a történeti forrásoknak is, számos nemzetközi projekt részvevőjeként a környező országok kutatóinak eredményeit meg tudta ismerni.

Fontos részt vállalt a múzeumi a múzeumi régészetben, számos vidéki intézmény kiállítását tervezte, rendezte. Bekapcsolódott a Magyar Nemzeti Múzeum nagy nemzetközi tárlataiba. Előszeretettel foglalkozott a római kor és a népvándorlás korának átmenetével. Az 1960-1970-es évektől harcba szállt a hazai és az európai régészet közötti fogalmi és módszertani összhang megteremtéséért. Az avar korszak kutatását alapvető tanulmányokkal vitte előbbre: a dunaújváros-öreghegyi nagy kiterjedésű avar telep feldolgozásával megteremtette az avar kori telepkutatás alapjait. Különös figyelemmel kísérte a trianoni országhatárokon túli területek régészetének alakulását, ez a szellemiség tetten érhető az Erdélyi története általa írt népvándorlás és honfoglalás kori fejezeteiben. Az Árpádok korai várai című könyvében a reá jellemző kritikai hangvétellel fogalmazta meg véleményét az államalapítás, és a korai Árpád-kor erősségeivel kapcsolatban.

A Magyar Tudományos Akadémia 1990. május 21-én levelező, 1998. május 4-én rendes tagjává választotta. Longobárdok Pannóniában (történeti és régészeti áttekintés) című székfoglalóját 1991. november 7-én, A magyarok és Európa a IX-X. században. (Történeti-régészeti megfigyelések és észrevételek) címűt 1999. március 18-án tartotta meg. Számos folyóirat, periodika (Acta Archaeologica, Dissertationes Pannonicae, Dissertationes Archaeologicae, Hereditas, Monumenta Archaeologica Germanorum Hungariae) szerkesztésében vett részt.

Fő művei: Az ürbőpusztai avar temető. Archeologiai Értesítő, 1957.; Die Ausgrabungen von Márton Lajos in Tószeg. Társszerzők: Banner János, Márton Lajos. Acta Archaeologia Academiae Scientiarum Hungarice, 1959. 2-140.; Beiträge zur Archäologie und Geschichten der Quaden. Acta Archaeologia Academiae Scientiarum Hungarice, 1963.; A népek országútján. In: A magyar régészet regénye. Szerk.: Szombathy Viktor. Bp., 1968.; Ein Vierteljahrhundert Völkerwanderungsforschung in Ungarn (1945-1969). Acta Archaeologia Academiae Scientiarum Hungarice, 1971.; A középkor hajnala. A gepidák és langobárdok a Kárpát-medencében. Bp., 1974.; Erdélyi gepidák – Tisza menti gepidák. Régészeti kutatás módszertani és leletértelmezési problémák. Magyar Tudományos Akadémia II. Osztályának Közleményei, 1978.; Alpár bronzkori és Árpád-kori vára. Cumania, 1982.; A nemzetiségi és törzsi társadalom története Magyarországon. A népvándorlás kor és a korai középkor története Magyarországon. In: Magyarország története I. Előzmények és magyar történet 1242-ig. Főszerk.: Székely György. Bp., 1984.; Dáciától Erdőelvéig. A népvándorlás kora Erdélyben (271-896). Erdély a magyar honfoglalás és államalapítás korában. In: Erdély története I. Főszerk.: Köpeczi Béla. Bp., 1986.; Das Hunnenreich. Stuttgart, 1991.; A hunok és nagykirályaik. Bp., 1993., Az Árpádok korai várai. Debrecen, 1998.; A magyarok és Európa a 9-10. században. Bp., 2000.

Róla szóló irodalom: Bálint Csanád – Kubinyi András – Raczky Pál: Búcsú Bóna Istvántól. Magyar Múzeumok, 2001.; Marton Erzsébet: „És mit szól ehhez Bóna?” Bóna István régész professzor halálára. Múzeumi Hírlevél, 2001.; Trogmayer Ottó: Bóna István. In: Magyar múzeumi arcképcsarnok. Főszerk.: Bodó Sándor – Viga Gyula. Bp., 2002.; Raczky Pál – Vida Tivadar: Bóna István. Archaeologiai Értesítő, 2006. (Bóna István műveinek bibliográfiájával)

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

9 945 ft 8 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

ősz
Múlt-kor magazin 2015

• Amikor a „kis munka” 33 hónapot jelentett - ondi kényszermunkások a Szovjetunióban
• Megaláztatás Szibériában - magyar nők a Gulágon
• Magyar sorsok a Gulágon: megjelent a Múlt-kor őszi száma
• Ondi kényszermunkások a Szovjetunióban 
• A támogatott, a tűrt és a tiltakozó Lengyel József
• Rudolf, a trónörökös halála
• A csalogány és a csalogányvadászok
• Marie Curie és a „rádiumlányok”
• Kivégzésük előtt mondták