Az ötvenhatosok kollektív emlékezete

Eufóriától a széthullásig

Az 1988-ban elindult folyamat 1989-ben feltartóztathatatlanná vált, az MSZMP vezetői nem tudták visszaverni a többfrontos támadást. Engedtek a temetetlen holtak, a forradalom értékelése, a nyilvánosság, a gyülekezési és egyesülési jog, a többpártrendszer, a sztrájkjog, a Magyarországon állomásozó szovjet csapatok, a nyugati határzár, a határon túl élő magyarok és a Kádár-rendszer sok más tabujának kérdésében.

1989. január 26-án a kormány jóváhagyta Nagy Imréék eltemetésének tervét, január 28-án Pozsgay Imre rádiónyilatkozatban jelentette be, hogy az általa vezetett munkabizottság történelmi albizottsága úgy értékelte, hogy 1956-ban Magyarországon nem ellenforradalom, hanem népfelkelés zajlott le. Március 29-én a Rákoskeresztúri új köztemető 301-es parcellájában a nyilvánosság kizárásával megkezdődött Nagy Imre és mártírtársai kihantolása, de az eseményről a sajtó folyamatosan tudósított.


Budapest, 1989. június 8. Szűrös Mátyás, az Országgyűlés elnöke (j3) és Németh Miklós, a Minisztertanács elnöke (j2) a Parlamentben megbeszélést folytatott a Történelmi Igazságtétel Bizottság képviselőivel, Vásárhelyi Miklóssal (b2), Mécs Imrével (b1), Hegedüs B. Andrással (b3) és Göncz Árpáddal (szemben, az asztal túloldalán).

Február elején bemutatták Ember Judit Menedékjog című dokumentumfilmjét, tavasszal a Magyar Nemzet 301-es parcella címmel elindította Kurcz Béla cikksorozatát a forradalomról és a megtorlásról. Február 22-én törölték az állami ünnepek sorából november 7-ét, és elrendelték a koncepciós perek felülvizsgálatát, májusban az Igazságügy-minisztérium közzétette az 1956. december 20-a és 1961. december 13-a között a bíróságok által halálra ítélt és kivégzett személyek – a büntetés-végrehajtás adatai és a bírósági iratok alapján összeállított – névsorát. A Minisztertanács június 14-ei nyilatkozatában kegyelettel emlékezik Nagy Imrére és sorstársaira, az „1956-os népfelkelés és nemzeti tragédia valamennyi áldozatára”, osztozik a hozzátartozók gyászában.

Míg a TIB vezetőinek többsége és a mártírok hozzátartozói eleinte a temetés kegyeleti jellegét hangsúlyozták, az ellenzéki szervezetek és pártok történelmi, politikai funkcióját erősítették. A TIB-nek az MSZMP vezetésével és a kormányfővel folytatott tárgyalássorozata eredményeként született meg az a döntés, hogy Nagy Imrét és kivégzett pertársait a budapesti Hősök terén ravatalozzák fel, és egy szimbolikus koporsóban, a hatodikban valamennyi ötvenhatos mártírtól is végső búcsút vesznek, a temetőben pedig szűkebb körben, a hozzátartozók és a sorstársak jelenlétében helyezik őket örök nyugalomba. Arról is döntés született, hogy az állampárt nem képviselteti magát a búcsúztatón, a kormány és az Országgyűlés viszont igen, a rádió és a televízió pedig egyenes adásban közvetíti az eseményt.



1989. június 16-án a Hősök terén több százezer résztvevővel rendszertemető politikai demonstráció zajlott.

Az egész nemzet fejet hajtott 56 mártírjai előtt. A tiszteletadásban részt vettek a diplomáciai testületek, a magyarországi egyházak képviselői és számos ország vezető politikusai. Kegyelet- és méltóságteljes napja volt ez a magyar történelemnek. Június 16-a után az Igazságügy-minisztérium és a temetkezési vállalat közreműködésével lehetővé vált a többi kivégzett sírhelyének felkutatása, és eltemetésük a hozzátartozók kívánsága szerint.

Áprilisban a TIB 56-os emlékműpályázatot írt ki, októberben hirdettek eredményt, és a Budapest Galériában bemutatták a közel száz pályaművet. A nyertes művet, Jovánovics György alkotását 1992-ben avatták fel a Rákoskeresztúri új köz­temető 301-es parcellájánál. Megindultak a kutatások, és az elhallgatott közelmúlt történetének egyre több részlete került nyilvánosságra. A TIB alapító nyilatkozatában megfogalmazott követelések majd mindegyike teljesült.

A pártállam feloszlatta önmagát: az Országgyűlés 1989. október 18-án kimondta, hogy Magyarország parlamentáris köztársaság, független, demokratikus jogállam. Ideiglenes köztársasági elnök – hivatalából adódóan – Szűrös Mátyás, az Országgyűlés elnöke lett, aki 1989. október 23-án Parlament erkélyéről kikiáltotta a köztársaságot.

1989 és 1992 között megtörtént az ötvenhatosok jogi rehabilitációja – a Nagy Imre-perben elítéltek egyéni rehabilitációban részesültek, a többiekéről törvény rendelkezett –, és törvény született a politikai elítéltek anyagi kárpótlásáról is.

Egyre több ötvenhatos vállalt politikai funkciót, csatlakozott a megújuló vagy az újonnan alakuló pártokhoz. Az első szabadon választott Parlamentbe több ötvenhatos elítélt is bejutott, és többen kerültek önkormányzati vezetői, képviselői pozícióba. Az első köztársasági elnök az ötvenhatos szerepvállalása miatt életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt Göncz Árpád lett. A három évtizedig hátrányosan megkülönböztetett ötvenhatosok közül sokan visszatértek a szakmai és a közéletbe. Hazatérhettek az emigrációba kényszerültek is. A TIB alapítóinak követelései látszólag teljesültek.
1989. június 16-a katartikus pillanata azonban tünékenynek, a kegyelmi állapot rövidnek bizonyult. 1992-re a forradalom szinte minden követelése megvalósult: szabadon választunk, többpártrendszer, szólás- és sajtószabadság van, a szovjet csa­patok kivonultak Magyarországról. 1956 mégsem lett a rendszerváltás meghatározó eleme.

A TIB alapítóit egyre több kritika, majd támadás érte. 1991 végén és 92 elején a TIB-bel kapcsolatos hírek leginkább elmérgesedő vitákról, kizárásokról, lemondásokról, látványos szakításokról, pártpolitikai csatározásokról és a szervezet válságáról szóltak. Az első konfliktus a szervezet jellegéről folyó vitában öltött testet: kis létszámú bizottság maradjon-e, vagy váljon tömegszervezetté? Az évtizedekig perifériára szorított, egzisztenciálisan is ellehetetlenített ötvenhatosok érdekeik képviseletét várták, majd követelték a TIB-től. Az alapítók eredetileg nem erre vállalkoztak, többségük megtartotta volna a szűk kereteket, a kormányzó pártok viszont támogató tömeget láttak a tömegszervezetté válást sürgető ötvenhatosokban.

Újabb és újabb tagozatok, szekciók alakultak a TIB-en belül, egyre többen és durvábban támadták az alapítókat. 1991 decemberében lemondott az alapító elnök, majd 1992 elején elhagyta a szervezetet az alapítók többsége.

1. Virtuális kerekasztal a rendszerváltásról
2. Az emlékezés kényszerében
3. Eufóriától a széthullásig

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

9 945 ft 8 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

tavasz
Múlt-kor magazin 2022

• Lakatos Ernő, a „kiváló napi végrehajtó”
• A mozsgói Biedermann-kastély
• Tévéelnök belügyes gyakorlattal: Tömpe István
• A rivaldafényt kerülő Apró Antal
• A holokauszt soproni mártírjai
• Hét híres királygyilkosság
• Biszku Béla, a megtorlás szimbóluma
• A Duna egykori halcsodái
• Szomorú szerelem a szabadságharc idején