Emberi bánásmódban részesült a Szibériában megtalált őskori kutya
2011. március 2. 11:58 Discovery News
Emberi lényként tekintettek arra a kutyára, amelyet 7000 évvel ezelőtt temettek el Szibériában.
Korábban
A Husky-szerű kan emberi bánásmódban részesült, ugyanazokat az ételeket ette és hasonló körülmények között temették el, mint gazdáját. „Ha megnézzük, hogy az ősi időkben az északi bennszülött népek hogyan tekintettek az állatokra, akkor azt gondolom, hogy a szibériai emberek ezt a kutyát is gondolkodó lényként fogták fel” – mondta el Robert Losey, akinek a kutyák temetkezési szokásairól szóló cikke hamarosan a Journal of Anthropological Archaeology című periodikumban jelenik meg.
„Ebből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy az emberek úgy hitték, az állatnak lelke van, a gyászmise pedig a lélekről való gondoskodást segíti elő. Az emberekhez hasonlóan a kutyák mellé is temettek különféle tárgyakat, itt például egy agancsból készült kanalat találtunk” – tette hozzá az Alberta Egyetemen antropológiát oktató segédprofesszor.
A négylábút gondosan a jobb oldalára fordították, mellette a sír különböző szintjein pedig öt emberi maradványt is találtak. A DNS- és izotóp-vizsgálatokkal sikerült bebizonyítani, hogy az állat valóban kutya volt, s ugyanazon élt, mint gazdája: halat, fókát, rénszarvast és növényeket fogyasztott.
A szinte kényeztetéssel felérő bánásmód azonban komoly áldozatokat követelt a kutyától. „A hátgerincen elvégzett vizsgálatok azt mutatják, hogy a kutyát logisztikai feladatokra fogták be. Ez lehetett a vadászó-halászó-gyűjtögető életmódhoz kapcsolódó felszerelések, valamint tűzifa hordása, de vele szállíthatták a lakóhelyek sűrű változtatásához szükséges építőanyagokat is” – magyarázta Losey.
A kutatók – valószínűleg rénszarvas által okozott – sérülésre utaló nyomokat is felfedeztek az állaton, de azt sem lehet kizárni, hogy a gazdája verte a kutyát. Az Angara és az Irkut folyók mellett egy farkas földi maradványait is megtalálták, amely valószínű, hogy az elhunyt személyek túlvilági létének megvédelmezését szolgálta.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.