A történelem híres kéjnői
2012. április 10. 12:21
Korábban
Theodóra
A császárné életének korai szakaszáról nincsenek megbízható forrásaink. Caesariai Prokopiosz szerint Cipruson született, s gyermekkorától Konstantinápolyban élt, valószínűleg színésznő lehetett. A későbbi Justinianus császár (527-565) beleszeretett Theodórába, s megkérte nagybátyját, az akkor hatalmon lévő Justinus császárt, hogy feleségül vehesse. Az uralkodó támogatta az ötletet, azonban a rabszolgalányként született felesége, Euphemia Lupicina ellenezte, mondván, törvény írja elő, hogy magas rangúak nem vehetnek el kurtizánokat, hetérákat és színésznőket.
Végül Theodóra elérte célját, s az 527-ben császárrá emelkedő Justinianus felesége lett. Theodóra sokak szerint Bizánc legbefolyásosabb császárnéja volt, férje később társcsászárnévá is emelte. Nemcsak a politikába szólt bele, hanem férje betegsége idején az uralkodóellenes összeesküvés leverése is az ő nevéhez fűződik. A pletykák szerint rendkívül szeretett házasságokat szervezni. Justinianus szerette kotnyeles feleségét, 548-ban bekövetkezett halálát az uralkodó nagyon meggyászolta. A Theodora magyar ásványvíz is az ő nevét viseli, mivel a hagyomány szerint a pannóniai víz volt az egyik kedvence frissítője.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2014
- Így látta a sajtó Kárpátalja visszafoglalását
- Az embermentő Jane Haining
- Mi történt Kamenyec-Podolszkijban?
- A bundázás egyidős a futballal
- A hét törpe kalandjai Auschwitzban
- A kóser konyha különlegességei
- Hogyan kampányoltak a római politikusok?
- A numerus clausustól a numerus nullusig
- Így temettük el "Kossuth apánkat"
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.