Tovább dúl a vita a világháborús szexrabszolgákról
2012. május 24. 09:32
Nem csitulnak az indulatok a japán hadsereg által "alkalmazott" koreai komforthölgyek ügye körül. Szöul a határokat feszegeti akkor, mikor a hetven évvel ezelőtti események előtt fejet hajtva sorra avatja az emléktáblákat és szobrokat. Japán nehezen tudja megemészteni a történteket.

Korábban
Két japán delegáció is felkereste a múlt hónapban a New Jersey államban levő Palisades Parkot, majd azzal a meglepő kéréssel fordultak az amerikai tisztviselőkhöz, hogy távolítsák el a park területén található egyik emlékművet. A 2010-ben felavatott emléktábla azon – többségükben koreai – nőknek állít emléket, akiket komforthölgyekként, gyakorlatilag szexuális rabszolgáknak használták a japán katonák a második világháború idején.
A japán lobbi azonban balul, sőt visszafelé sült el, miután ismét feltépte a sebeket, s tovább mérgezte a két távol-keleti ország amúgy sem rózsás viszonyát. Az amerikaiak hallani sem akarnak a japán kérésről, Dél-Korea pedig azt tervezi, hogy még több emlékművet állít fel New Yorkban és Amerika-szerte. Az egyik kínai bevándorló, ma már a New York-i városi tanácsban dolgozó Peter Koo az egyik queensi utcát szeretné átkeresztelni, méltó emléket állítva a sokat szenvedett koreai nőknek.
.jpg)
A komforthölgyek miatt legutóbb decemberben csaptak magasra a hullámok Dél-Korea és Japán között. Ekkor egy bronzszobrot lepleztek le a dél-koreai fővárosban, Szöulban a japán nagykövetséghez közel. A japánok akkor is azt követelték, hogy haladéktalanul távolítsák el az alkotást.
A japán vezetők a maguk részéről lezártnak tekintik az ügyet, mivel a korábbi években többször is kifejezték sajnálatukat és elismerték felelősségüket, ráadásul az áldozatok megsegítésére egymilliárd dollárt különítettek el. A koreaiak azonban nem érik be ennyivel, mivel szerintük a kormánynak kellene kártérítést fizetnie, az alapot ugyanis magánpénzekből finanszírozzák.
- Monarchia-korabeli gránátot találtak Kispesten 2013.05.24.
- Megoldották az ír burgonyavész rejtélyét 2013.05.24.
- 10 tény a görög-perzsa háborúról 2013.05.24.
- Bemutatják az Iparművészeti Múzeum szecessziós gyűjteményét 2013.05.24.
- Élve kellett a briteknek a sokat bakizó Hitler 2013.05.24.
- Jó hatással volt az eső az emberi elmére 2013.05.23.
- Megújul a szászvári várkastély 2013.05.23.
- Bahreinben volt az egyik legősibb kereskedelmi civilizáció 2013.05.23.






