Amikor a politika uralta az olimpiát
2012. július 31. 08:55
Korábban
1968: ökölbe szorított kezek a rasszizmus ellen
Tíz nappal az 1968-as mexikóvárosi olimpia előtt rendőrök csaptak össze diákokkal, aminek következtében több tucatnyian – a diáklázadók szerint több százan – vesztették életüket. 1968 nem csak a diákok világszerte nagy visszhangot kiváltó tiltakozóhulláma miatt volt mérföldkő: ebben az évben ölték meg Martin Luther King amerikai színes bőrű polgárjogi harcost, s írta alá Lydon B. Johnson elnök az egyenlő lakhatási feltételeket biztosító Fair Housing Act-ot.
Az olimpia legnagyobb tettét két amerikai atléta vitte végbe – a pályán és azon túl is. A 200 méteres síkfutás első és harmadik helyezettje, a színes bőrű Tommie Smith és John Carlos a dobogón állva, ökölbe szorított kesztyűs jobb kezüket (ez a Fekete Hatalom köszöntése) magasra emelve tiltakoztak az Egyesült Államokban tapasztalható rasszizmus ellen. Szolidaritásul az ausztrál színekben versenyző, a dobogó második fokán álló Peter Norman az Emberi Jogok Olimpiai Projektjének emblémáját viselte pólóján.
Miután a NOB az egész amerikai csapat kizárásával fenyegette meg az amerikai olimpiai bizottságot, az felszólította Smitht és Carlost, hogy 48 órán belül hagyják el az olimpiai falut és az országot. A két sportoló éveken át nehezen tudott visszailleszkedni az amerikai társadalomba, munkát sokáig nem kaptak; csak a nyolcvanas években ismerték el bátor tettüket, 2008-ban pedig megkapták az ESPN Arthur Ashe Bátorság-díjat.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap