Megtalálhatták a III. Richárd csontjait rejtő épület falait
2012. augusztus 30. 13:59
A III. Richárd csontjai után nagy erőkkel kutató régészek megtalálhatták annak a ferences rendháznak a kőmaradványait, ahol állítólag az 1485-ben elhunyt angol uralkodót helyezték végső nyugalomra.

A kőfalak az első olyan nyomok a múlt hét szombaton megkezdődött ásatások óta, amelyek elvezethetik a Leicester Egyetem munkatársaiból alakult kutatócsapatot III. Richárd földi maradványaihoz. A szakértők úgy vélekednek, hogy a kövek középkori eredetűek, s a greyfriarsi templomhoz, a ferences rendház egy részéhez tartoznak, ahol Anglia utolsó Plantagenet-uralkodóját, III. Richárdot az 1485-ös bosworthi csatában elszenvedett vereség után eltemették.

A régészek azt remélik, hogy szerda késő délutánra sikerül megerősíteniük a feltételezésüket. Richard Buckley régész a brit Telegraphnak azt nyilatkozta, hogy az is elképzelhető, hogy egy római kori rommal van dolguk, s nem a ferences rendházat találták meg, esetleg mindkét korból lehetnek ott maradványok. Ha viszont beigazolódik sejtésük, akkor tovább fognak kutatni III. Richárd csontjai után, amelyek a feltételezések szerint az oltár vagy a kórus alatt lehetnek.
- Monarchia-korabeli gránátot találtak Kispesten 17:13
- Megoldották az ír burgonyavész rejtélyét 15:48
- 10 tény a görög-perzsa háborúról 13:31
- Bemutatják az Iparművészeti Múzeum szecessziós gyűjteményét 10:19
- Élve kellett a briteknek a sokat bakizó Hitler 08:32
- Jó hatással volt az eső az emberi elmére tegnap
- Megújul a szászvári várkastély tegnap
- Bahreinben volt az egyik legősibb kereskedelmi civilizáció tegnap







