Világörökségek veszélyben
2012. augusztus 31. 17:27
Korábban
Panama karibi erődjei
A Francisco Velarde y Mercado spanyol felfedező által 1597-ben alapított Portobelo városáról a legenda úgy tartja, hogy Kolumbusz Kristóf eredetileg Puerto Bello-nak, vagyis „szép kikötő”-nek nevezte el. A 16-18. században a település fontos kereskedelmi, főként ezüstöt exportáló kikötőként funkcionált a Spanyol Királyság és Új-Granada között, s a kincseket szállító spanyol flotta egyik állomása lett.
Henry Morgan kalózkapitány 1668-ban megtámadta a várost, és habár rendkívüli módon megerősítették, 450 emberével el tudta foglalni a spanyol kikötőt és az erődöt, miután csapatai 14 napon át fosztogatták a várost.
Portobelo erődje
1739 novemberében Edward Vernon brit admirális vezetésével ismét támadás érte a kikötővárost, s csupán 1741-ben került ismét a spanyolok kézre, amikor egy tengeri csatában a brit flotta 18 ezer fős veszteséget könyvelhetett el. Ezt követően a spanyolok – mivel stratégiai pozíciója miatt a város rendkívüli előnyökhöz jutatta birtoklóit – 1761-ben modernizálták, s átépítették az erődöt, amely szerkezet ma is látható.
1821-ben Panama függetlensége következtében (ekkor még Kolumbia része volt a közép-amerikai ország) Spanyolország végleg elvesztette kikötőjét. Az erődöt eleinte börtönként használták, majd a Nagy-Britanniából Latin-Amerikába történő levelezés egyik fő államosává vált.
2012 júliusában az UNESCO Világörökségi Bizottsága a környezeti tényezők, a karbantartás és a városi fejlesztések ellenőrizhetetlensége miatt veszélyeztetett világörökséggé nyilvánítatta Portobelo és a közelében lévő San Lorenzo erődjét, a 17-18. századi katonai építészet remekműveit.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
28. A második világháború
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A gyógyszeriparban, a közlekedésben és a számítástechnikában is óriási előrelépést hozott a II. világháború
- 1946-ban zárták be az utolsó, japán-amerikaiakat fogva tartó koncentrációs tábort
- Gránát elé vetette magát a brit katona, hogy megmentsen egy anyát és gyermekét
- Mindössze három fogolynak sikerült elmenekülnie a „nagy szökés” során
- Második világháborús tankot emeltek ki egy folyóból a Fülöp-szigeteken
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap