Mit adtak nekünk a maják?
2013. május 16. 12:05
Korábban
Bódítóan véres labdajátékot
A játékosok a maja krónikák szerint hallucinogén drogok hatása alatt vonultak ki a pályára, ahol a könyökükkel, térdükkel és csípőjükkel egy nehéz, gumiszerű labdát igyekeztek bejuttatni egy kőből készült körbe. A kör a falon volt elhelyezve, 6,5 méter magasan. A játék közben a könyökükkel, illetve mellükre erősített terelőlappal kellett a kőkemény gumilabdát egymás között passzolniuk.
A teljesen elbódult és kékre-zöldre vert játékosok, illetve az épületek különleges akusztikájából fakadó hangoktól transzba került közönség körében nem jelentett problémát, hogy a vesztes csapat játékosait rituálisan feláldozzák. (A különleges akusztika hátborzongató hatással járt: a falak egy egyszerű labdapattanást is négyszer vertek vissza, és az elhaló visszhang leginkább a csörgőkígyó hangjához hasonlított. A játékosok számára pedig lassan megszűnt a külvilág, és a hallucináció a tökéletességig fokozódott.) A maja mítoszok szerint a labdajáték a halállal és annak legyőzésével kapcsolódott össze. Maga a csillagászati megfigyelésekre is alkalmas játéktér a halál és az élet közötti átmeneti szakaszt jelenítette meg.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2023
- Kapitalista szórakoztatás a vasfüggöny árnyékában
- A marokkói bazárok kincsei
- A királyi konyha és a maradékok sorsa
- A marokkói bazárok kincsei
- A nyugati bűnügyi sorozatok virágzása a 70-es, 80-as években
- Kapitalista szórakoztatás a vasfüggöny árnyékában
- Szocialista televíziós sorozatok a kádári Magyarországon
- Vonzó ellenfelek - Az amazonok
- Negyven éve mutatták be az István, a királyt
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.