Búcsú az egyiptomi örökségtől
2013. augusztus 22. 12:31
Korábban
Minyai Antinopolis: elhordják a romokat
Szisztematikusan rombolják az egyik legnagyobb egyiptomi lelőhelyet, a minyai Antinopolist – hívta fel a figyelmet idén márciusban egy egyiptomi archeológus. Monica Hanna szerint a helyszínen dolgozó régészek arról számoltak be, hogy a római kori Antinopolis – amely ma Sheikh Abada néven ismert – komoly veszélyben van. A hírek szerint a II. Ramszesz temploma melletti területet teljesen ledózerolták, ahogy a város északnyugati részét is a földdel tették egyenlővé, hogy mezőgazdasági művelés alá vegyék.
A pusztításért főleg a helyiek a felelősek, akik egyszerűen lerombolják a romokat és a sártéglából készült római kori temetőket, kifosztják, majd bevetik a területet. Az egyiptomi Régiségügyi Minisztérium egyelőre képtelen a helyzetet kezelni, pedig Antinopolis komoly értéket képvisel: számos maradvány maradt fenn a predinasztikus korból, valamint a Ptolemaioszok idejéből is. A lelőhely igazából a római uralom idején vált ismertté, miután Hadrianus császár Antonio Polis néven új várost alapított, templomokkal, színházakkal, iskolákkal és egyéb történelmi épületekkel.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
régészet
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál
- Megérzései segítették a modern régészet alapjait megteremtő Dörpfeldet
- Máig számos rejtély övezi a Húsvét-sziget hatalmas szobrait
- Hosszú várfogság után vált a magyar régészet atyjává Rómer Flóris
- A trójai háború által ihletett lelet került a felszínre Pompejiben
- Végigkísérte az emberiség történelmét a trepanáció gyakorlata
- Kulturális központtá alakítják át a felújított gyalui várkastélyt
- Visszaadnák a Mikó-vár történelmi arculatát
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák 14:20
- Színészportrék és workshopok színesítik az nemzetiségi színházak idei fesztiválját 13:20
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang 11:20
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát 09:50
- Közös sírba temették az egykor egymástól elválasztott skolasztikust és tanítványát, Héloïse-t 09:05
- Kizárólag saját tagállamain belül hajtott végre fegyveres akciót a Varsói Szerződés tegnap
- A kisebbségek kárára képzelte el Csehszlovákiát Beneš a második világháború után tegnap
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart tegnap