Pinochet és Allende: áruló és áldozat
2013. szeptember 11. 12:33 MTI
Korábban
Egy középszerű ember
Pinochet meg tudta ragadni a történelmi alkalmat, és ravaszsággal, hatalomvággyal sikerült az első vonalba kerülnie, amit senki nem feltételezett róla. Az első pillanattól fogva jöttmentnek érezte magát. Keserű és ravasz ember lévén érzékelte, hogy nem kötődik senkihez, és alkalmas lehet a feladatra. S mit tesz egy konvertita? Erőszakosabb lesz az erőszakosaknál - mondta González, Az összeesküvés című, az Allende elleni puccsról szóló könyv szerzője.
Pinochet - aki szintén Valparaisóban született 1915. november 25-én - már a puccs napján tanújelét adta annak a kegyetlenségnek, amely 17 évi, 3200 halottal járó diktatúráját jellemezte. "Felajánljuk neki, hogy elhagyhatja az országot. (...) Aztán a gép egyszer csak lezuhan" - mondta rádiókapcsolat útján egy másik katonatisztnek, aki épp Allende megadásáról tárgyalt.
Ám a szocialista elnök hű lett ígéretéhez, hogy életét adja a demokráciáért, maga is harcba bocsátkozott a Fidel Castrótól kapott fegyverrel, majd öngyilkos lett a Moneda elnöki palotában. A győztes Pinochet pedig vaskézzel kezdte irányítani Chilét - mint mondta, csak rövid, átmeneti időre. A tábornok "tudta, hogy társai megvetik. Hatalomra kerülvén gondoskodott azok kiküszöböléséről, akik árnyékot vethettek rá" - mondta Pena.
A puccsot követő napokban
Milton Friedman amerikai közgazdász tanítványainak segítségével Pinochet ultraliberális modellt vezetett be, amitől a gazdaság föllendült egy sor ágazat privatizációja után. Igaz, ennek ára a szociális egyenlőtlenségek kialakulása lett. 1988-ban a tábornok elveszített egy népszavazást, amellyel 1997-ig szerette volna fenntartani hatalmát. 1990-ben átadta az irányítást a kereszténydemokrata Patricio Aylwinnek, de még nyolc évig a hadsereg élén maradt. Utána örökös szenátorként működött tovább.
Parlamenti mentelmi jogával élve 1998-ban Londonba utazott orvosi vizsgálatokra, de ott október 16-án letartóztatták a spanyol igazságszolgáltatás kérelmére, amely emberiesség elleni bűnökkel vádolta. 503 napra házi őrizetbe került, majd egészségi okokból szabadon engedték. Chilébe visszatérve elveszítette politikai befolyását, és az igazságszolgáltatás is érdeklődni kezdett iránta. 2006. december 10-én hunyt el szívinfarktusban, anélkül, hogy elítélték volna azokért a bűntettekért, amelyeket soha nem ismert be. "Nem igaz, és ha igaz, akkor már nem emlékszem" - mondta az egyik bírónak Pinochet egy évvel halála előtt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
kommunizmus
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin
- Különutas politikája miatt romlott meg Tito viszonya Moszkvával
- Bunkerország apafigurája, akit minden bűne ellenére mélyen gyászolt népe
- Minden várakozást felülmúlt a Skála kezdeti sikere
- Gumibottal nyomták el a gyertyák lángját Pozsonyban
- Még rendőrök sem tudták megfékezni a tömeget a Corvin Áruház első megnyitóján
- Elrendelői sem tartották be a magyarországi szesztilalmat
- Molotov nem ellenkezett, mikor feleségét a lágerbe küldték
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale tegnap
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája tegnap
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski tegnap
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor tegnap
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója tegnap
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse 2024.05.11.
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés 2024.05.11.