2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Szobrot állítanak Gavrilo Principnek Belgrádban

2014. január 23. 12:07 MTI

Az I. világháború századik évfordulója alkalmából szobrot állítanak Belgrádban Gavrilo Principnek, a Ferenc Ferdinánd osztrák-magyar trónörökös elleni merénylet elkövetőjének - írta csütörtökön a Vecernje Novosti című szerbiai napilap.

Az újság értesülései szerint a szoborállítást a szerb kormány kezdeményezte, az emlékművet pedig a tervek szerint legkésőbb júniusig felállítják a belgrádi vár előtti Kalemegdán-parkban. Gavrilo Principnek még nincs szobra Szerbiában, az I. világháború kitörésének századik évfordulója ezért megfelelő alkalmat biztosít arra, hogy az ország "bepótolja" ezt a mulasztást - fogalmazott a cikk. Meg nem nevezett forrásokra hivatkozva a lap azt is közölte, hogy Gavrilo Princip szobra várhatóan annak az emlékműnek a közelében áll majd, amelyet az I. világháborúban nyújtott segítségért Franciaország tiszteletére állított Szerbia.

Mile Bjelajac történész szerint a Száva és a Duna találkozása felett, a várnál található hírességek sétánya megfelelő hely egy ilyen szobornak, a szerb főváros ugyanis "minden történelmileg jelentős személynek tisztelettel kell, hogy adózzon". Kiemelte: "Gavrilo Princip szabadságharcos volt, és tiszteletet érdemel. Egy ilyen emlékműállítás nem dacol Európával, amely 'az ősi értékek őrzőjeként' meg kellene, hogy értse ennek a lépésnek a motivációját. Princip mindenféle megszállás meggyőződéses ellenzője volt, a szabadságért való küzdelem jogát pedig senki nem vitathatja".

Gavrilo Princip nevét eddig utca, iskola és egyéb intézmények viselték a szerb fővárosban. A Vecernje Novosti információi szerint a belgrádi szoborállítással egy időben Szarajevóban, a merénylet helyszínén is emelnek egy ugyanilyen szobrot. Bosznia-Hercegovina fővárosának vezetői ugyanakkor azt is fontolgatják, hogy a meggyilkolt trónörökösnek, Ferenc Ferdinándnak, és feleségének Zsófiának is emlékművet állítanak az évforduló alkalmából.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár