Így zajlott Magyarország német megszállása
2014. március 18. 21:01 Csernus Szilveszter
Korábban
Volt-e ellenállás?
Az utasításnak megfelelően a németek a Tisza mentén kettévágták Magyarországot. A megszállás négy oldalról történt: a zömmel Franciaországból kivont SS-páncélosok alkotta „Északnyugati csoport” két irányban, Sopron és Pápa felől, illetve a Duna mentén nyomult be; a „Délnyugati csoport” SS és Wehrmacht egységei Zágráb irányából foglalták el a Dél-Dunántúlt és a Balaton környékét; a „Déli csoport” Görögországból átirányított hegyihadtestei és SS-lovashadosztálya a megszállt Szerbia és Bánság felől a Tisza-Duna Közét és Budapestet vette célba; az „Északi csoport” pedig Krakkóból Szlovákián át vonult az Északi-középhegység mentén a főváros felé.
Foertsh tábornok rendelkezésére emellett ütőképes légierőt is biztosított a Luftwaffe. A haditerv számolt az ellenállással is: az utasítás még parancsba adta, hogy „minden ellenállást kíméletlenül le kell törni”, azaz az ellenállókat agyonlőni, akit lefegyvereztek, azt Németországba internálni, a katonaság azon része, amey ellenállást nem tanúsít, pedig laktanyazár alá helyezendő. A Horthyval való tárgyalások nyomán Hitler visszarendelte a speciális egységeket, így például a Vár propagandaértékű elfoglalása elmaradt.
Kállay hirtelenjében felvetette a kormány Tiszántúlra, vagy Erdélybe költözésének tervét, hasonlóan 1848-1849 teléhez, de a repülőterek megszállása ezt megakadályozta. A magyar csapatoknál már ott volt Szombathelyi távirata, amely megtiltotta az ellenállást, ezt néhány helyőrség viszont késve kapta meg. Az újvidéki Duna-hídon félórás tűzharc alakult ki, amelyben 28 német és mindössze egy honvéd esett el. A híd helyőrségét végül a túlerő elfogta, majd a tiszteket leszerelték. Emellett kisebb ellenállási kísérletekről jelentettek Soporonból, Győrből, Székesfehérvárról és a budaörsi repülőtérről is, de tudunk tűzharcokról a Várban is, amelynek összesen tíznél nem több halálos áldozata is volt.
Ez azt bizonyítja, hogy Szombathelyi parancsa nélkül a csapatok egy része automatikusan szembeszállt volna a megszállókkal. Ez az ország függetlenségének megmentésére nem, de a német erőszaktétel bizonyítására a nemzetközi közvélemény előtt elég lett volna. Ennek ellenére a katonaság, köztük a vezetőség döntő többsége belenyugodott a megszállásba.
Magyarország német megszállása tehát nagyobb atrocitások nélkül történt: részben igaznak bizonyult tehát Weichs vezértábornagy híressé vált szófordulata, miszerint Magyarország megszállása harc nélkül 24, harc esetén 12 órát fog igénybe venni, mert akkor elmaradnak az üdvözlő beszédek. A német áldozatok nem haladták meg az 50 főt, míg a magyar honvédelem kevesebb mint tíz személyt veszített.
A Koronatanács ülésén március 19-én maga Horthy is értelmetlennek látta az ellenállást. Szavai szerint a németek Magyarország pusztításával válaszolnának, amibe bevonnák a román, szlovák és horvát szomszédainkat is. Ribbentrop német külügyminiszter figyelmeztette is Sztójayt, hogy ha belső zavarok támadnának Magyarországon, vagy a kormányzó lemondana, az katasztrofális következményekkel járna a magyarokra nézve. Így Horthy a helyén maradt, biztosítva az „állami intézmények folytomosságát”.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
9. Demográfiai változások Magyarországon 1945-től
II. Népesség, település, életmód
- Propagandakampánnyal sem tudtak sok magyarországi szlovákot rávenni a Csehszlovákiába költözésre 1946-ban
- Hiába tiltakoztak sokan, több tízezer magyarországi németet telepítettek ki a kollektív bűnösség elve alapján
- Szinte bárki felkerülhetett a kitelepítendők listájára Rákosi alatt
- Magyarok is települtek át „szlovákként” Csehszlovákiába a lakosságcsere keretében
- Megérdemelték a kitelepítést a németek?
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko 09:50
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része 09:20
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat 09:05
- A pestisjárvány miatt szenteltette magát pappá az opera műfajának megteremtője tegnap
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára tegnap
- 7+1 híres merénylet a történelemből tegnap
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa tegnap
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák tegnap