Marhacsordákat is bombáztak a szövetségesek Magyarországon
2014. június 25. 12:05 Csernus Szilveszter
Korábban
„Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj”
Nyíregyháza, a vasútállomás bombázása 1944-ben
A vidék bombázásának nyitányaként a Royal Air Force 1944. április 12-13-án bombázta Győrt és Mohácsot. A szövetségesek több célból küldték hazánk fölé bombázókötelékeiket. Eleinte a vasút és a repülőgépgyártás volt a fő célpont, köztük a szigetszentmiklósi Messerschmitt-gyár. Másrészt a magyar ipari termelést akarták visszavetni, gyengítve a magyar és német katonai utánpótlást. Ezek része volt például a csepeli harckocsigyár vagy a győri vagongyár pusztítása, de könnyűipari létesítmények is a bombázások áldozatául estek például Szegeden vagy Debrecenben.
Csepel - akkor még önálló település - mint az ország legnagyobb nehézipari központja kiemelt célpont volt. A Weiss Manfréd gyárkomplexum mellett a Shellnek, a Vacuumnak, a Rockefeller érdekeltségbe tartozó Standard Oilnak is volt itt olajfinomítója, de a román Steaua is itt tárolta, finomította a havasalföldi kőolaj egy részét. A Dunát eközben repülőkről ledobott aknákkal tették veszélyessé; ezekre több szállítóhajó is ráfutott, amelyeket kilométeres hosszúságú lángoló román kőolajfolt jelzett.
A Pataky Iván által találóan „olajhadjárat”-nak nevezett légitámadás-sorozat a tengelyhatalmak (köztük Magyarország) olajipara ellen 1944 májusában vette kezdetét. Az év szeptemberére sikerült a tengelyhatalmak repülőbenzin-termelését 6%-ra csökkenteni, bár hozzá kell tenni, hogy a bombázások mellett ehhez a ploiești olajmezők elvesztése is nagyban hozzájárult. Az olajháború eredményeképpen 1944 nyarára a füstfelhő megszokott látvánnyá vált Csepel fölött.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- A pestisjárvány miatt szenteltette magát pappá az opera műfajának megteremtője 20:20
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára 17:40
- 7+1 híres merénylet a történelemből 17:20
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa 17:05
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák 14:20
- Színészportrék és workshopok színesítik az nemzetiségi színházak idei fesztiválját 13:20
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang 11:20
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát 09:50