Vitákat váltott ki Hirohito uralkodásának krónikája
2014. szeptember 12. 18:10 MTI
Korábban
Nem tabu
A kapituláció után az amerikai megszállók mindent megtettek annak érdekében, hogy Hirohito a trónján maradjon. A japán háborús bűnösök tokiói perében sem emeltek vádat ellene, mert azt akarták, hogy a császár Japán újjáépítésének jelképe legyen. Le kellett azonban mondania isteni státusáról és 1989-ben bekövetkezett haláláig meg kellett elégednie azzal a szereppel, hogy a nemzet egységét testesíti meg.
Hirohito uralkodása krónikájának kiadása vezető hír volt a japán sajtóban. A császár krónikájának viszonylag gyors kiadását a japán média és a tudomány is sikernek értékelte. Azt is méltányolták, hogy egy japán uralkodó története először íródott modern japán nyelven a nehezen érthető archaikus japán helyett.
A Nikkei című lap értékelése szerint Hirohito "a japán történelem egy különösen viharos időszakának elsőrendű tanúja" és a "korszakot kutató történészek már túlléptek azon a felfogáson, hogy a császári családot tabunak tekintsék". De nem szabad elfelejtenünk, hogy ez a krónika nem teljes dokumentációja Hirohito uralkodásának, és tudni kell olvasni a császári udvari ügynökség szándékaiban - figyelmeztetett a lap.
A 24 évig tartó projekt költsége hivatalosan 200 millió jen (453 millió forint) volt, nem számítva azt, amibe az átlagosan 26 tagú személyzet foglalkoztatása jelentett.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
18. IV. Béla uralkodása és a tatárjárás
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Élete utolsó évtizedét a fiával való háborúskodással töltötte IV. Béla király
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Kétnapi járóföldre mindent holttestek borítottak a muhi csata után
- A legenda szerint Árpád-házi Szent Kinga imádsága mentette meg Lengyelországot a tatárdúlástól
- Mégsem az extrém időjárás kergethette ki a tatárokat a Kárpát-medencéből
- Batu kán és a szláv favágók
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer tegnap
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 2024.05.10.
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 2024.05.10.
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 2024.05.10.
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 2024.05.10.