A kamerák előtt és a bridzsasztalnál is minden díjat megnyert Omar Sharif
2022. július 10. 16:20 Múlt-kor
Korábban
Politika, bridzs és foci
Sharif külföldre költözésén túl azzal is az egyiptomi politika célkeresztjébe került, hogy 1968-ban a Funny Girl című musicalben az Egyiptommal ellenséges Izrael államot hangosan támogató Barbra Streisand mellett vállalt főszerepet – a filmet számos arab országban azonnal betiltották. A dolog külön pikantériája, hogy az egyiptomi színész és az amerikai zsidó énekesnő között valódi romantikus viszony is kialakult a forgatáson.
Miután az 1970-es évek elején házat vásárolt Párizsban, Sharif egyre gyakrabban vállalt európai filmszerepeket is, például az 1973-as A rejtelmes sziget című francia Verne-regényadaptációban Nemo kapitány szerepét. Az idősödő színész az 1980-as és 1990-es évek folyamán is keresett maradt, azonban saját bevallása szerint is a szerencsejáték és a lóversenyek iránti szenvedélye vitte rá számos kevésbé neves film elvállalására.
Színészkarrierje mellett Sharifot a világ legjobb bridzskártyásaként tartották számon. 1967-ben megalakította az Omar Sharif Bridzscirkusz nevű formációt, amelynek keretében világszerte népszerűsítette a kártyajátékot a legjobb játékosok társaságában. Több könyvet is írt a kártyajátékról, amellyel azonban 2000-re felhagyott, szenvedélybetegségnek nevezve azt a többi szerencsejátékkal együtt.
A bridzsasztalnál, 1967 (kép forrása: Wikipédia / Ron Kroon / Anefo / www.nationaalarchief.nl/onderzoeken/fotocollectie/ab2f5fd6-d0b4-102d-bcf8-003048976d84 / CC0)
1992-ben tripla szívkoszorúér-műtétet hajtottak végre a láncdohányos színészen, akinek addigi „fogyasztása” napi száz szál volt. A műtétet követően felhagyott a dohányzással.
Miután jó ideje nem szerepelt nagyobb hollywoodi produkcióban, Antonio Banderas oldalán jutott mellékszerephez az 1999-es A 13. harcos című Michael Crichton-regényadaptációban. A hosszúra nyúlt és hányatott sorsú forgatás viszontagságai olyannyira megviselték Sharifot, hogy egészen 2003-ig teljesen visszavonult.
Ebben az évben a Monsieur Ibrahim és a Korán virágai című francia-török drámában vállalta a főszerepet, amelyre saját maga jelentkezett. A 2000-es évek folyamán kisebb-nagyobb mellékszerepeket vállalt külföldi és egyiptomi filmekben egyaránt, továbbá ő képviselte a médiában a 2010-es, az afrikai kontinensre kijelölt labdarúgó-világbajnokság megtartására nevező Egyiptomot (a rendezés jogát végül Dél-Afrika nyerte el).
2011-ben az ekkor már újra Egyiptomban élő színész támogatásáról biztosította a Hoszni Mubarak leváltását követelő ifjúsági tüntetéseket. Utolsó filmszerepe 2015-ben az 1001 találmány és Ibn al-Haytham világa című, az UNESCO által A Fény Nemzetközi Éve keretében szponzorált ismeretterjesztő műben volt.
Ez év májusában a család bejelentette, hogy Sharif Alzheimer-kórban szenved. Fia, Tarek Sharif (aki nyolcévesen a Doktor Zsivágóban a gyermekkorában ábrázolt főszereplőt alakította) elmondása szerint 83 éves édesapja ekkor már legsikeresebb filmjeinek címét is gyakran összetévesztette, és nem emlékezett például arra sem, hol forgatták őket. Július 10-én, kevesebb mint fél évvel egykori felesége halála után szívrohamban hunyt el egy kairói kórházban.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
16. A modern demokráciák 17–18. századi gyökerei
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- A lámpásokból kifogyó olaj mentette meg Whitehaven kikötőjét a „rebellis” amerikaiaktól
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Bibliáját és sakk-készletét vitte magával a vesztőhelyre I. Károly angol király
- Nem tartotta tiszteletben az angol alkotmányosság alapját Földnélküli János
- 10 tény az amerikai függetlenségi háborúról
- 10 arcpirító adónem a brit történelemből – a gyufaadótól a tudásadóig
- Mániákusan igyekezett kijavítani műveltségbeli hiányosságait az első amerikai elnök
- Az egyetlen nő, aki aláírta az Egyesült Államok Függetlenségi Nyilatkozatát
- Ilyenek voltak Amerika pajzán alapító atyái
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank 13:20
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap