A kardvágást még túlélte, de a fogságot nem: dicstelen véget ért Kis Károly királyunk élete
2021. február 7. 13:37 Múlt-kor
Korábban
A legrövidebb uralkodás
II. (Kis) Károly, akinek a neve előtt álló „kis” jelző a termetére utalt, a legrövidebb ideig uralkodó királyunk volt. Erzsébet ugyanis csak színlelte a szívélyességét, és Garai Miklós nádorral szövetkezve merényletet szervezett Károly ellen. A frissen megkoronázott magyar király egyébként nem távolította el a két királynőt az udvarból, sőt a kormányzásba is bevonta a hölgyeket. Erzsébetet ez nem nagyon vigasztalta. Az anyakirályné lelkiállapotáról a Thuróczi-krónika a következőképpen tudósított:
„Eközben Erzsébet királyné a jómód magas csúcsáról letaszítva fojtogató keserűséggel gyötrődik, és a frissen elveszített méltóságra vágyakozva meg a bosszúállás dühétől égve burkolt csellel igyekezett visszaszerezni a titkos fondorlattal elvett országot”
Károly, akinek tervei közt szerepelt, hogy Máriát László nevű fiához adja, Erzsébettel ellentétben a bizalomra és az együttműködésre törekedett, ezért gyakran találkozott a királynőkkel. 1386.február 7-én, az ellene irányuló merénylet napján is Erzsébetnél volt audenciában.
A szerepek ekkor már le voltak osztva. A fegyveres hátteret Garai Miklós nádor biztosította, aki azzal az indokkal érkezett az embereivel Budára, hogy megszervezze lánya esküvőjét. Az elkövető azonban nem Garai volt, aki a pécsi püspökkel és az országbíróval egyetemben jelen volt a tárgyalásnak induló vérontáson, hanem a pohárnokmester, Forgách Balázs.
Forgách nem ingyen vállalta a feladatot: Gimes várát és a hozzátartozó uradalmakat kapta „vérdíj” gyanánt. A pohárnokmester hamar rövidre zárta a találkozót és amint alkalma nyílott rá, fegyveréhez nyúlt. A Thuróczi-krónika leírása szerint a következőképpen cselekedett:
„A jelre Forgács kirántotta palástja alól menten vértől bíborló kardját s a királyra villantotta; teljes erejéből súlyos csapást mért a fejére, nyomorúságos sebet ejtett rajta, középen átvágta szemöldökét és szemét. Elvégezve gaztettét, kirohant a teremből, véres kardjával utat nyitott az olaszok közt, akik felocsúdva, mindenfelől nagy lármával futottak össze; átvágta magát a nádori csapatokig.”
A merénylet látványa olyannyira megdöbbentette a királynőt, hogy az „ájultan esett össze palotája közepén”.
Károly túlélte az incidenst, és sebesülten a lakosztályába vonszolta magát Olasz testőrsége nem állt a helyzet magaslatán, mert Garaiék betörtek a lakosztályába és akarata ellenére Visegrádra vitték, ahol február 24-én elhalálozott. Egyes feltételezések szerint megmérgezték vagy megfojtották.
Magyarország dicstelen véget ért királyának még a végtisztességet sem adták meg. Károlyt ugyanis a pápa korábban kiközösítette, így ez erkölcsi alapot adhatott az ellene irányuló merényletre is. Halálával rövid belháború vette kezdetét. Az elkövetők, Garai Miklós és Forgách Balázs végül meglakoltak a királygyilkosságért, ugyanis a Délvidéken kitört lázadás során mindkettőjüket levágták. Luxemburgi Zsigmond nevető harmadikként 1387-ben foglalhatta el a magyar trónt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
8. Az ókori Athén
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Milyen lehetett evezni egy ókori görög hadihajón?
- A varázsitaloktól a tömegpusztító fegyverekig: hat kevéssé ismert tény az ókori görögökről
- A külóni vérbűnhöz is köze lehet az Athénban feltárt rejtélyes tömegsírnak
- Korsóban eltemetett gyermekek, hátrabilincselt kezű csontvázak – az ókori Athén titkai
- Erósz játszmái – házasélet és szexualitás az ókori Görögországban
- Több millió ezüstérmét tárolhattak a Parthenón tetőterében
- Az ebola már az ókori Athénban is felütötte a fejét?
- George Clooney felesége segíti Athént az Elgin-márványok ügyében
- A bódult Periklész ihatott az Athénban talált kupából
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap