Az elsők közé tartozott Európában a magyar alapítású Szent György Lovagrend
2024. április 24. 09:05 Múlt-kor
Korábban
Hét betű a szív fölött és messzemenő szolidaritás
A tagok szolidaritással és bajtársiassággal tartoztak egymásnak: „Továbbá ha a harczban valamelyik várostromlás közben az árokba vagy a lováról lebukik, egyik a másikat ott ne merje hagyni, amennyire csak gyakorolni lehet az emberi vitézséget a segítségnyújtásban.”
Ám a lovagok a várostromok szüneteiben sem maradtak fegyverforgatási gyakorlat nélkül, hiszen rendszeresen vettek részt lovagi tornákon, és azok szervezésében.
A lovagrend tagjainak előírták egy fekete térdig érő kámzsás köpeny viseletét, amelynek belsejébe a szív tájékán hét betűt – I, V, I, S, H, F, S – hímeztek, amelyek a lovagrend jelmondatát alkotó szavak kezdőbetűiből álltak össze.
A latin jelmondat maga így hangzott: „In veritate iustus sum huic fraternali societati”, azaz „Valósággal igaz vagyok e testvéri társaság iránt.”
Túlélték Zsigmondot és a szocializmust is
A Szent György Lovagrend I. Károly és fia, Nagy Lajos uralkodása alatt nagy befolyásra tett szert. Luxemburgi Zsigmond király viszont nem viseltetett bizalommal a társaság iránt, többek közt azért nem, mert a rend nagymestere egyike volt azon főuraknak, akik fogságba ejtették őt.
Zsigmond saját híveiből megalapította a Sárkány Lovagrendet (Albrecht Dürer alkotása)
Zsigmond embere, Stiborici Stibor vajda később megpróbálkozott a lovagrend átalakításával, és szerette volna 50 fölé emelni annak taglétszámát, de bajtársai ehhez nem járultak hozzá. Zsigmond nem sokat habozott, megalapította saját „frakcióját”, a Sárkány Lovagrendet, amelyet híveivel töltött föl.
A Szent György Lovagrend ugyan háttérbe szorult, de nem szűnt meg. Visegrádi helytörténészek 1990-ben határoztak a szocialista érában tetszhalott társaság magyarországi újjáélesztéséről, s 1992. április 25-én újból életre keltették a Szent György Lovagrendet a budavári Nagyboldogasszony-templomban tartott szentmisén és lovagavatáson.
A szentmise után szentelték fel az avató pallost és a Szent György Lovagok Testvéri Társaságának zászlaját. Első alkalommal 16 lovagot avattak. Azóta több száz lovag és dáma lett tagja a lovagrendnek, amely a jelenkorban a magyar katonai hagyományok ápolásával, karitatív tevékenységekkel, adománygyűjtéssel, lelki gondozással, középkori kutatások támogatásával és azok publikálásával foglalkozik.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
14. Az iszlám vallás kialakulása és főbb tanításai
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- 10 tény Irán múltjáról
- El Báb – A Kapu: Egy ezredéves várakozás beteljesedése
- Az iszlám korai időszakából származó mecsetet találtak Izraelben
- A Közel-Kelet XIV. századi Marco Polója: Ibn Battuta 30 éves mekkai zarándoklata
- A lázongó janicsárok életének központjában az étel állt
- Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
- „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
- Hogyan készülhetett Mohamed előtt a világ legrégebbi Koránja?
- Jeltelen sírba temetnék Mohamed prófétát
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.