Churchill és Sztálin közvetítőjeként tartotta egyben a győztes szövetséget Roosevelt
2020. június 15. 16:01 Múlt-kor
Korábban
Roosevelt, a progresszív pragmatista
Ők ketten azonban még így is sokkal közelebb álltak egymáshoz, mint Sztálinhoz. A 20. századi kommunista diktátorok archetípusa kíméletlenül törte le az egyeduralma útjában állókat a megelőző másfél évtized során, akkor is, ha ez a politikai és katonai vezetés legmagasabb státusú vezetőinek halálra vagy kényszermunkára való ítélését jelentette.
Roosevelt azonban korán felismerte Sztálin fontosságát: nem sokkal 1934-es hivatalba lépése után az Egyesült Államok 16 év után elismerte a Szovjetunió létezését, részben a világválság idején az amerikai kereskedelmi lehetőségek bővítése, nagyobbrészt azonban a már ekkoriban fenyegető japán terjeszkedés elleni lehetséges együttműködés érdekében.
1940 és 1941 folyamán az Egyesült Államok továbbra is kitartott semlegessége mellett, akkor is, amikor a német Luftwaffe és a brit Királyi Légierő ádáz élethalálharcot vívott a szigetország felett.
1941. június 22-én Hitler szembement a korábban kötött megnemtámadási szerződéssel, és a történelem legnagyobb inváziós erejével – a csatlós országok erőivel együtt csaknem négymillió fővel – lerohanta a Szovjetuniót.
Roosevelt mind Churchillt, mind Sztálint úgynevezett kölcsönbérleti (lend-lease) egyezményekkel volt csak hajlandó segíteni, ennek keretében az Egyesült Államok fegyvereket és hadianyagot juttatott szövetségeseinek, amelyeknek költségeit csak a háború vége után voltak kötelesek megtéríteni.
1941. december 7-én aztán a Németországgal 1940 szeptembere óta szövetségben álló Japán meglepetésszerű támadást hajtott végre az amerikai haditengerészet hawaii támaszpontján Pearl Harbornál, ami az addig semleges ország hadüzenetét vonta maga után.
A háromhatalmi egyezmény másik két aláírója, Németország és Olaszország december 11-én maga is hadat üzent az Egyesült Államoknak, amely immár elkerülhetetlenül résztvevőjévé vált a világméretűre szélesedett háborúnak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
4. A világgazdaság a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Tizenhatszor annyi követ használtak fel az Asszuáni-gáthoz, mint a Kheopsz-piramishoz
- Saját hatalmát és a Szovjetuniót is elsöpörték Gorbacsov reformjai
- Szaddám Huszein 1991-ben úgy gondolta, megnyerte a történelem első élőben közvetített háborúját
- Gyűlölte a Sebhelyesarcú gúnynevet Al Capone
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- A hadiipari korlátozásokból született az ikonikus olasz robogó, a Vespa
- Heves vitát váltott ki Potsdamban a háborús jóvátételek kérdése
- Keserédes „áldásként” formálta át Izlandot a második világháborús megszállás
- Kereskedelmi viszonyait fenntartva maradt semleges Svájc a második világháborúban
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap