Megszületett Charlie Rivel spanyol bohóc
2004. szeptember 13. 12:06
José Andreu Rivel, minden idők egyik legnagyobb clownja artista-családból származott. Először kilencéves korában lépett fel egy párizsi cirkuszban. Mielőtt bohóci pályafutása elkezdődött volna, súlyt emelt, akrobata mutatványokkal szórakoztatta a nagyérdeműt, kötélen táncolt és utánozta későbbi barátját, Charlie Chaplint. `Charlot a trapézon` című számával aratta első világsikerét és a Charlie nevet is Chaplin iránti tiszteletből vette fel. A cirkusz porondján következetesen vörös, négyszögletű, alumínium orral, vörös hálóingben, hegyes orrú cipőben, az elmaradhatatlan faszékkel és citerával jelent meg. `Három és száz év közötti gyermekeknek dolgozom. Szeretem a gyerekeket, mert ők az egyetlenek, akik mindig igazat mondanak` - nyilatkozta. A második világháború kitörése Németországban érte, ahol nem egyszer bombák robbanása szolgáltatta a háttérzajt előadásaihoz. A háború után négy évre elzárkózott párizsi magányában és csak nagy bohóctársa, Grock unszolására lépett ismét porondra. `Ha akkor abbahagytam volna a munkát, már régen meghaltam volna` - mondta később, amikor végleg visszavonult Cubellasba. Barcelonában hunyt el 1983. július 26-án.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
sport
- A háborús károkat szenvedett Belgium nem volt jó választás az olimpia megszervezésére
- Furcsa testi elváltozásokat jósoltak a hosszútávfutás női képviselőinek
- Csaláshoz folyamodott a görög maratonista az első újkori olimpián
- Minden idők legjobb góllövői között tartjuk számon Zsengellér Gyulát
- A főváros egyik első gőzfürdője állt a Komjádi Sportuszoda helyén
- Többször alakította önmagát a filmvásznon Papp Laci
- A spanyol klub, amiben Puskás főnixszé válhatott
- Már gyerekkorában autóversenyző akart lenni a Forma-1 legendája
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale 18:05
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája 16:05
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski 15:05
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor 09:50
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója 09:05
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap