Virtuális séta a Tiltott városban
2008. október 15. 09:01
A kínai kultúra után érdeklődők mostantól otthoni számítógépük előtt ülve is bekalandozhatják a Tiltott város sikátorait: a hatalmas palota élethű másolata a virtuális térben azt is lehetővé teszi, hogy eunuchként bolyongva akár egy kurtizánnal is összefussunk.
A világörökség részét képező városba évente több tízezer turista érkezik, ám mostantól egy sokkal komplexebb élmény várja a területet csak virtuálisan felkeresőket: a digitális térben elkészített palotákban akár a császárral is együtt vacsorázhatunk, vagy éppen íjászatot tanulhatunk a palota egyik udvarán.
A múlt pénteken bemutatott szimulációba belépve kilenc történelmi öltözet közül választhatunk, amelyek mindegyike más és más kirándulást tesz lehetővé - mondta el a projektet irányító John Tolva, az IBM vezető programozója, aki kezdettől részese volt a Beyond Space and Time nevet viselő projektnek. A program nem szégyenlős, így akár eunuchnak is öltözhetünk, akik jelentős szerepet játszottak a kínai történelem és az udvari politika aktív formálásában.
Vannak persze korlátozások is, így például a palotákban nem szaladgálhatunk, vagy nem repkedhetünk, ugyanis ezzel próbálják megóvni a virtuális látogatókat attól, hogy megzavarják egymást. A digitális világban ugyanis mindenki láthatja a másikat, és kapcsolatba léphet a többi turistával.
A múzeum reményei szerint a www.beyondspaceandtime.com címen elérhető interaktív szimuláció, amely korábbi számítógépes játékokon alapul, új rajongókat szerezhet a kínai kulturális örökségnek. A program elkészítése három évig tartott, és 3 millió dollárba került, a megvalósítást pedig az IBM vállalta magára.
Vannak azonban, akik aggódnak a hasonló szimulációk megjelentetése miatt: Csui Hu, a kínai informatikai hivatal igazgatója szerint ugyanis a palotákban sosem volt szabad így össze-vissza kószálni, és aki ilyesmire vetemedett, azt nagyon hamar elkapták, és börtönbe zárták. A virtuális változat ezért egy pontatlan múlttal ismerteti meg a felhasználókat.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Székesfehérvár lesz a Múzeumok éjszakájának kiemelt helyszíne 13:20
- Megtalálták Francis Bacon kilenc éve ellopott festményét 11:20
- Néhány állatfajt a kihalás fenyegetett a tömeges mumifikálás miatt az ókori Egyiptomban 09:05
- Nagycsütörtökön mondta el utolsó miséjét Győr püspöke, Apor Vilmos tegnap
- Trágyadomb mentette meg a haláltól az ablakon kidobott prágai hivatalnokokat tegnap
- Törőcsik Mari nercbundája is kalapács alá kerül a Fábián Juli Emlékalapítvány által szervezett árverésen tegnap
- A 19. század hangulatát idézi az újonnan nyílt múzeumposta Hollókőn tegnap
- A török nyomdászatot megalapozó diplomatáról rendeztek konferenciát Ankarában tegnap