60 éve halt meg Mónus Illés
2004. november 2. 10:35
Az autodiadakta cipőfelsőrészkészítő szociáldemokrata politikust, a Népszava egykori főszerkesztőjét 1944-ben nyilasok gyilkolták meg.
Mónus Illés 1888. március 12-én született az oroszországi Balta-ban (ma Ukrajna). Apja Mónus József cipész, a magyarországi cipészek egyesületének titkára volt.
Az autodidakta munkásmozgalmár Mónus Illés kitanulta a cipőfelsőrészkészítést, de 1911-től már a Népszava tisztviselője, 1921-től osztályvezetője lett.
A Tanácsköztársaság idején a szakszervezeti szárnyat képviselte, bár nem tartozott szorosan a Peyer Károly vezette csoporthoz.
1919 és 1938 között a Bőripari Munkás című lapot szerkesztette, 1922-27-ig Mónus látta el a Szociáldemokrata párt titkári teendőit is.
1934-től a Szocializmus szerkesztőjeként (1938-ig) és a Népszava főszerkesztőjeként dolgozott 1939-ig. Ezután a Népszava Szakasits Árpád szerkesztésében jelent meg. A két háború között a szociáldemokrata lap legálisan működhetett, eltekintve két olyan évtől, amikor 347 sajtópert indítottak ellene, s ezalatt összesen hat év és öt hónap börtönbüntetést, valamint 6584 pengő pénzbüntetést róttak a cikkírókra.
A zsidó származású szociiáldemokrata Mónust 1944-ben a Gestapo letartóztatta, s bár október 15-én megszökött, a nyilasok a Szálasi-puccs után elfogták és kivégezték.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nácik
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után
- Diplomácia helyett megszállással válaszoltak a németek a jugoszláv puccsra
- Katonai esély sem volt rá, hogy megakadályozzák a német csapatok bevonulását
- Újabb lépés a diktatúra felé: a Reichstag felgyújtása
- Kilencszáz nap rémálom – 80 éve ért véget Leningrád ostroma
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale 18:05
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája 16:05
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski 15:05
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor 09:50
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója 09:05
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap