A jégbefagyott múmia újabb áldozatot szedett
2005. november 8. 12:00
Az átok olymódon része Ötzi legendájának, ahogy a Tutanhamon egyiptomi fáraó sírját felfedező személyek halálát is a múmia bosszújának tulajdonították.
Tom Loy az Egyesült Államokban született és a Queensland Egyetem régészeti laboratóriumát vezette. Több mint tíz éve szenvedett egy vérbetegségben, amelyet nem sokkal azután diagnosztizáltak, hogy a jégemberrel kezdett foglalkozni.
Ötzit 1991-ben fedezték fel az olaszországi Dél-Tirolban, egy gleccser jegében, amely kitűnő állapotban konzerválta az őskori vadász tetemét és szerszámait. Múmiáját ma a bolzanói múzeumban őrzik, lehűtött állapotban, egy külön számára épített teremben. A jégemberről a vizsgálatok azóta kiderítették, hogy harcban esett el, s keményen küzdött támadóival, míg végül halálos nyíllövések érték.
Az "átok" elmélete arra a feltételezésre épül, hogy Ötzi bosszút áll, amiért megzavarták 53 évszázados álmát. Loy a maga részéről - akárcsak számtalan szakértő - korábban kifejtette, hogy nem hisz ebben az átokban, amellyel a média már eddig is vagy féltucat halálesetet hozott összefüggésbe.
A 67 éves Helmut Simon, az a német turista, aki rábukkant a jégben a vadászra, egy éve ugyanabban a körzetben halt meg egy kirándulás során. Konrad Spindler régész, aki először vizsgálta meg a jégembert, 55 éves korában betegségben hunyt el. Rainer Henn, az Ötzit vizsgáló tudományos bizottság vezetője 64 éves korában autóbaleset áldozata lett, amikor éppen a múmiáról tartandó előadásának színhelyére igyekezett. Kurt Fritz hegyivezetőt, aki Hennt először elvezette Ötzi teteméhez, 52 éves korában lavina sodorta a halálba, Rainer Hölzl újságíró pedig, aki filmre vette Ötzi kiemelését a jégbörtönből, 47 éves korában agytumorban halt meg. Ezenkívül egy hegyivezetővel, aki részt vett az Ötzi megtalálója utáni kutatásban, szívinfarktus végzett néhány órával Helmut Simon temetése után.
(Múlt-kor/MTI/hvg.hu)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap